Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-76

6315 Az Országgyűlés 76. ülése, 1990. január 26-án, pénteken 6316 Eke Károly képviselőtársunk javasolt, valamint utaljunk valamilyen megfogalmazásban arra, hogy a legközelebbi Országgyűlés hoz majd döntést a dotáció vonatkozásában. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy a törvényjavaslat általános vitájában kíván-e még valaki hozzászólni? Horváth Miklós képviselőtársunk kér szót. HORVÁTH MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, már a szavazáson is túllehettünk volna, bár nem baj, hogy nagyon sok véleményt hallottunk itt. Amikor a mentelmi bizottság ülésezett és állásfoglalásunkat kialakítottuk, volt egy zárómondat, ami döntő ebből a szempontból. Nevezetesen, hogy a képviselők jogállásáról szóló tervezetet javasoljuk megszavazni a tisztelt Országgyűlésnek, azzal a mondattal, hogy az új Országgyűlés pedig, mint kizárólagos jogosítvánnyal bíró testület, döntsön tagjai javadalmazásának mikéntjéről. Ezt Bognár József képviselőtársunk itt nagyon világosan, történelmet is idézve kifejtette, következésképpen én is a mentelmi bizottság javaslatát ebből a szempontból kívántam itt megismételni. Még egy szubjektív érzésnek is hadd adjak hangot — már amennyiben ez szubjektív; annyiból, hogy embertől való ez is. Nevezetesen: én se irigy, se önző embernek nem tartom magam. De nem tudom, képviselőtársaimmal együtt, hogy ha megszavazzuk a javadalmazásról szóló javaslatot, nem tartanak-e majd egyesek irigynek, mások pedig felelőtlennek bennünket. Lelki füleimmel hallom, majd amikor szóváteszik az új Parlament tagjainak, hogy könnyű ennyi pénzért dolgozni; mire az új Parlament tagja azt mondaná: ja, uram, ezt még az a régi konzervatív Parlament szavazta meg. (Taps.) Na már most, kényszerültünk mi olyan döntéseket hozni ebben a Parlamentben, nem szívünk szerint, amit értelmünk is tagadott, de kényszerültünk meghozni. Kérem a tisztelt Kormányt, hogy most már ne kényszerítse további megalázó döntésekre ezt a Parlamentet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tamás Gáspár Miklós kíván szólni. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy csatlakozva Marx Gyula képviselőtársam véleményéhez, magam is helyesnek tartanám, hogy ha a jövendő Parlament saját javadalmazásának felelősségét nem hárítaná erre a Parlamentre, vállalja érte az erkölcsi felelősséget. Igazuk van mindazoknak, akik azt gondolják, hogy ezek az itt javaslatban hozott összegek túlságosan magasak. Nyilvánvaló, hogy ez mindenkinek sérti az igazságérzetét. A jövendő Parlament majd vállalja ezért a felelősséget, és azt hiszem, nem szükséges Önöknek ezért felelősséget vállalniuk. Javaslom, hogy a jogállásról szóló vitát folytassuk csak, és ezt kerüljük el. (Mozgás és zaj.) Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem képviselőtársaimat, ki kíván szólni a törvényjavaslat általános vitájában? Úgy látom, hogy további hozzászólási szándék nincsen, ezért a vitát lezárom. Mielőtt azonban megkérdezném, hogy az Országgyűlés egyetért-e azzal, hogy részletes vitára bocsássuk a törvényjavaslatot, szeretném a következőket elmondani, ami énbennem felmerült a vita során. A dolog egyik része az, hogy az Országgyűlés egyetért azzal, hogy a választási kampány megkezdődött, a képviselők jogállásáról szóló törvényi szabályozást ismerni kell. A másik fele az, hogy az országgyűlési képviselőink többsége — tehát ennek a Parlamentnek a többsége — valószínűleg azon az állásponton van, hogy a képviselők tiszteletdíjáról nem ennek a Parlamentnek kell döntenie. Kétségtelen, hogy ez a javaslat, mint a mentelmi bizottság és a kulturális bizottság javaslata szerepel a módosító indítványok között, azonban ha én ott kérdezem meg azt, hogy az Országgyűlés egyetért-e módosító indítványként ezzel, lehet, hogy nem fogja megkapni azt a többséget, ami alkotmányerejű törvény esetében a módosításhoz szükséges. És utána biztos, hogy a törvényjavaslat egészét fogja elvetni az Országgyűlés amiatt, mert ez a módosító javaslat nem került be. Ennek az áthidalására most egyetlen dolgot látok: ha az Országgyűlés úgy dönt, hogy nem folytatjuk a részletes vitával a törvényjavaslat tárgyalását, hanem ennek a résznek a megfelelő átdolgozásával visszautaljuk ezt a jogi bizottságnak, hogy délutánra hozza ide és akkor folytassuk. Egyetért ezzel az Országgyűlés? Kérem, szavazzunk! (Megtörténik. — 274 igen-, 9 nem-szavazat, 6 tartózkodás.) Tehát az Országgyűlés döntése alapján kérem a jogi bizottságot, hogy figyelembe véve az elmondottakat, és az Eke Károly által elmondott módosító javaslatot is, délutánra az új változatot terjessze a Parlament elé. Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk további munkánkat — egy pillanat, megkeresem a következő programot. Ez pedig az alkoholisták bíróság által elrendelt intézeti gyógykezelésének megszüntetéséről szóló törvényjavaslat megtárgyalása. A napirendi pont előadója dr. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter. Átadom a szót a miniszter úrnak. DR. KULCSÁR KÁLMÁN, igazságügyi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Közismert, hogy az alkoholfogyasztás bizonyos ponton túl alkoholizmussá, betegséggé válik. Ez a betegség sajátos gyógykezelést, sajátos gondozást igényel. A gondozás és a gyógykezelés alapvető szabályait az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény tartalmazza. Alig két évvel az egészségügyi törvény hatályba lépése után az 1974. évi X. törvényerejű rendelet bevezette az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezelését. Ennek a célkitűzése az volt, hogy hosszabb időn át, a káros befolyásoktól elszigetelt környezetben, lehetőséget nyújtson az alkoholisták intenzív gyógykezelésére és a rendszeres munkavégzésre. A törvényerejű rendelet nem helyettesítette az egészségügyi törvénnyel szabályozott alkoholelvonó kezelést, hanem meghatározott körben hatékonyabbá kívánta tenni a társadalom védelmét. A kötelező intézeti gyógykezelés elrendeléséről a tanács végrehajtó bizottságának egészségügyi feladatot