Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-76

6287 Az Országgyűlés 76. ülése, 1990. január 26-án, pénteken 6288 A helyzet, ami teremtődött, és egyes képviselőtársaim törvénymódosítása kapcsán bekövetkezhet, az végképp bizonytalan. Igaz az, hogy ma az ország élelmiszer-ellátásának közel 50 százalékát a kistermelők adják. De az is igaz, hogy ez a kistermelés százféle szállal kötődik az üzemi termesztéshez és ha ezt megbolygatjuk erőszakos úton és nem engedjük természetes folyamatában végigmenni, ebből beláthatatlan, káros következmények származhatnak. Ezért azt javaslom képviselőtársaimnak, ahogy előterjesztette a miniszter úr ezt a törvénymódosítást, úgy fogadjuk el és a további lépéseket — hogy milyen szövetkezeti formában és milyen további tulajdonviszonyokban akar a magyar parasztság, vagy a szövetkezeti parasztság dolgozni — ezt bízzuk rájuk, ez az ő döntési körük, ebbe mi ne avatkozzunk bele! Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Dr. Vona Ferenc következik. DR. VONA FERENC: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Hallgatva a tegnap esti szenvedélyes vitát, azt hiszem, elég nehéz az abszolút igazságot elérnünk és megcéloznunk. Tallóssy képviselőtársamnak és Vassné Nyéki Ilonának is igaza van, de a mezőgazdaságban dolgozó tsz-vezetők mondanivalójában is nagyon sok az igazság, a racionalitás. Úgy gondolom, az a legfontosabb most mindnyájunk számára, hogy a termelés tovább folytatódjon a jelenlegi, vagy ennél jobb színvonalon. Ezért Cselőtei László képviselőtársammal értek egyet, mert azt érzem a legbölcsebb döntésnek, amely a szövetkezeti földeladások, földértékesítések átmeneti befagyasztását javasolja a tulajdonreform és a jóvátételi törvény elfogadásáig. Azt hiszem, az emelt fővel való távozás lehetősége, amelyről tegnap Tallóssy Frigyes képviselőtársam oly ékesszólóan szólt, így mindnyájunk előtt biztosítva lenne. Kérem ezért mondanivalóm és Cselőtei László kollégám javaslatainak elfogadását. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Krekács Lászlónak adom meg a szót. KREKÁCS LÁSZLÓ: Tisztelt Ház! Napjainkban a földkérdés, a volt tulajdonosok rehabilitálása egyre inkább a politikai és társadalmi követelések egyik központi kérdésévé válik. Magam is híve vagyok a vegyes tulajdonú gazdaságnak, az azt elősegítő rehabilitálásnak, de csak az igazságosnak, a tények messzemenő figyelembevételével, az érdekek egyeztetésével, a mezőgazdasági termelés veszélyeztetése nélkül történhet meg. A tények figyelmen kívül hagyása nélkül történő rehabilitálás reális veszélyt rejt magában; hogy legalább annyi igazságtalanságot eredményezhet, mint amennyi igazságot szolgáltat. A történelmi sorsforduló egyik vívmánya a földreform volt, amely 1947-ben fejeződött be. 650 ezer juttatott kapott földet. Az 1948-tól 1967-ig terjedő időszakban folytatott földbirtok-politikának nemcsak célja, hanem eszköze is volt a szövetkezetesítés. Erre az időszakra esik az állami gazdaságok, szövetkezetek létrehozása, a magán-földtulajdon állami tulajdonba vétele, kikényszerítése felajánlásokkal, lemondásokkal, kezdetben tagosítással, majd földrendezéssel. A végrehajtás során a földtulajdonosokat ért sérelmeket az akkori politika, pártállam követte el az állami tulajdont gyarapítva. Ezideig szövetkezeti földtulajdon nem jött létre. A szövetkezeti földtulajdont az 1967. évi IV. törvény hozta létre. Ennek egyik forrásaként vezette be 1969-től a kívülálló örökösök földjeinek megváltását államigazgatási határozattal. A földtulajdonosok által az államnak felajánlott és a tsz-ek használatába adott földeket az állam ingyen vette tulajdonba, és azokat kérelemre térítés ellenében adta a tsz-ek tulajdonába, ezekre nézve tehát a tsz-ek tulajdonszerzésének törvényességéhez kétség nem fér. A tsz-ek tulajdonában lévő állami földekkel az állam természetesen továbbra is rendelkezhet. Az 1947-től 1959-ig lezajlott folyamatok ma már aligha tisztázhatók és okiratilag bizonyíthatók. A földhivatalokban a birtoklapok hiányoznak, nincsenek meg, így jogilag megalapozottan és igazságosan nem rendezhetők a nagyüzem veszélyeztetése nélkül —, ami az ország alapvető érdeke. Az 1959-től 1961-ig tartó földrendezések okozta sérelmek orvoslása az államot terheli, természetesen az állami földtulajdonos terhére. Az 1967. évi IV. törvény alapján 1969-től a szövetkezeti tulajdonba került földek tekintetében különbséget kell tenni az állam, a közbirtokosságok tulajdonából szövetkezeti tulajdonba adott és kívülállóktól megváltott földek tekintetében. Hangsúlyozni kell, hogy az államtól térítésért kapták meg a földek tulajdonjogát, így ez a kérdés a helyi önkormányzatok közreműködésével, az érdekek egyeztetésével rendezhető. A megváltott földek tulajdoni sorsának rendezésénél kiinduló alap csak az lehet, hogy a szövetkezetek törvényesen váltak tulajdonosaivá ezeknek a földeknek, és bár a törvényi rendelkezés helyességét utólag lehet vitatni, de magát a törvényesség tényét nem. Ebből is következik, hogy a megoldáshoz nem lehet egységesen, kötelező jogi szabályozással és hivatalbeli eljárással közelíteni —, ez csak az érdekek sokszínűségének egyeztetésével, a kölcsönös engedményekkel elégíthető ki. A jogi szabályozással szembem* igény annyi, hogy ennek lehetőségét, kereteit és garanciáit biztosítsa. A rendezés minden egyes esetben csak a bizonyított tények alapján lehet igazságos. Elkerülhetetlenül vizsgálni kell a földtulajdon eredeti szerzésmódját —, például földreformos juttatás, családi birtok, vásárolt föld, és sorolhatnám tovább. Az igazságosság és érdekegyeztetés rendkívül sok szempont figyelembevételét igényli. Másként kell megítélni a volt tagok, a kilépettek, kizártak megváltott földjeinek rendezését, vagy ingyenesen juttatott, majd megváltott földeket, vagy másként a gazdálkodni akaró örökös joga igényét, mint a gazdálkodásra nem vállalkozó unokáét, és nem lehet figyelmen kívül hagyni a megváltás időpontját sem. Az elmondottak alapján próbáltam vázolni, hogy milyen, bonyolult, sokrétű, mindent figyelembe vevő, korrekt rendezés szükséges — nem most, majd a ké-