Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-75

6257 Az Országgyűlés 75. ülése, 1990. január 25-én, csütörtökön 6258 amelyet Cselőtei professzor úr a mezőgazdasági bizottság ülésén terjesztett elő. Nevezetesen: mindenféle földforgalom befagyasztása. Megvárván, hogy valamikor a későbbi Parlament megoldja a tulajdonjog rendezését. Ez a lényeg: ha most nem lépünk, az lesz az eredménye, hogy a megváltások tovább folynak. Illetve akinek a földjét most nem adjuk vissza — azt a bizonyos 60 százalékot, —társaságba vihetik be. A további jóhiszemű tulajdonszerzésekkel pedig már egyszerűen nem lehet majd mit kezdeni. Tisztelettel kérem önöket, ilyen megfontolásból szíveskedjenek ezt a törvénymódosítást, illetőleg a minisztérium előterjesztését támogatni. Nagyon szomorú lennék, ha a Magyar Parlament nem ismerné föl a kérdésnek a jogosságát, és nem tudná ezt támogatni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Vass Mihályt, HajdúBihar megyei képviselőtársamat illeti a szó. VASS MIHÁLY (Hajdú-Bihar megye): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Nem bíztatott fel senki erre a hozzászólásra. Én is benne élek egy közösségben, egy közegben. Vannak tapasztalataim, és ezek alapján mondom el véleményemet az itteni előterjesztéssel kapcsolatban. A termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény, valamint a földről szóló 1987. évi I. törvény itt előterjesztett módosításával, mivel csak az Országgyűlés jóváhagyásától kezdődően tervezi megszüntetni a földmegváltás intézményét, nem értek egyet, mert nem elégíti ki az elvárásokat, nem orvosolja azt a jogsértést, amely e törvény végrehajtása során ezidáig megtörtént. Az előterjesztés kimunkálói is felismerték, hogy a törvény emberi jogokat sért, nem illik be mai Alkotmányunkba, ezért kezdeményezik a módosítást. Javaslatuk változatlan formában való elfogadása viszont csak féligazságot szolgáltatna, és feszültséget is gerjesztene. Ezek a törvények utólag teremtettek olyan helyzetet, amely miatt becsapottnak érzik magukat a föld volt tulajdonosai, akik beléptek a termelőszövetkezetbe. Nagyon jól tudjuk, hogy nem volt könnyű rábeszélni, meggyőzni az embereket a nagyüzemi közös gazdálkodás előnyeiről. ígértük, hogy könnyebb lesz a paraszti munka, gép végzi majd a nehezét. Meg is szűnt a kézi aratás. Ma már csak idegenforgalmi látványosság egy aratónapon, megnézik a vendégek meg a fiatalok, hogy mit dolgoztak az elődök, hogy kenyér kerüljön az asztalra. Megszűnt több nehéz munka is. Megszűnt az őszi hajnalok csutkavágása, megszűnt a réparakó gombosvillával való munka. Igazat mondtunk hát: Könnyebb lett a munka. A hozamok is növekedtek. Több került a kamrába, több jutott a boltok polcaira. Ha beteg lett, táppénzbe került a paraszt ember; ha idős lett, nyugdíjas lett a szövetkezeti tag. Ezek is valósággá vált hajdani ígéretek eredményei, amelyeket el kell ismerni, meg kell becsülni. Vannak viszont be nem tartott ígéreteink is. Azt is ígértük a termelőszövetkezetbe belépőknek, hogy a föld tulajdonukban marad, földjáradékot kapnak érte, meg egy hold háztájit, bárhol dolgoznak. Földjüket gyermekeik örökölhetik, és ha nem találják meg számításukat, ki is léphetnek, a földet visszakapják. „Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó." Ki szégyellje magát a meg nem tartott ígéretekért? Az 1967. évi in. törvény egyszerre etikátlan és jogsértő. Etikátlan, mert a földmegváltás intézmények az előírásáról a szövetkezetek szervezésének az időszakában szó sem esett. Élnek még néhányan választókörzetemben is, akik annak idején az iparban, a kereskedelemben dolgoztak, közalkalmazottak voltak, ma már kisnyugdíjasok. Beléptek a tsz-be ők is 3—5 holdjukkal. Elhitték, amit ígértünk, meg némelyikük attól is tartott, hogy állását veszti el, ha kerékkötője lesz a szövetkezet szerveződésének. Belőlük később pártoló tagok lettek. Az egy hold háztáji föld fél holdra apadt, földjük megváltásra került. Megváltásra, de milyen áron? A szabad forgalmú földhasználati bérlet egyötödének megfelelő összeggel fizették ki a földmegváltás árát. Nagyon embertelen dolog attól elvenni, azt megrövidíteni, akinek inkább adni kellene. Életük spórolása volt benne abban a néhány holdban, hogy idős korukban nagyobb létbiztonságban élhessenek. Jól jönne most a nyugdíj mellett évente az a kis földjáradék, amelytől a földmegváltás miatt elestek. Egy ilyen sorsú nyugdíjas kérdezte tőlem: ,,Igazság ez?" A helyzetét átérezve válaszoltam: , ,Nem". Tisztelt Miniszter Úr! Ön mit válaszolna a vagyonukból így kiforgatott embereknek? A szövetkezetek megszerveződése után 4—5 évre már világossá vált, hogy a földtulajdonnal belépők jelentős részére nem volt szükség a szövetkezetben, csak a földjük kellett. Jogsértő is ez a törvény. Miféle jogügylet az, amelyben nincs alternatívája a tulajdonosnak, hogy elidegeníti-e a tulajdonát vagy nem? Akarta, nem akarta, megváltották a földjét. Miféle jogügylet az, amelyben a tulajdonosnak nincs beleszólása abba, hogy tulajdonát milyen ellenérték fejében engedi át. Ezek miatt tartom jogsértőnek a földtörvénynek a földmegváltásra vonatkozó részét. Tudjuk, hogy nem a termelőszövetkezetek alkották ezt a törvényt. Nem is felelősek következményeiért. Azt is tudnunk kell azonban, hogy a tsz-ek haszonélvezői voltak-e törvénynek, mert általa jelentős földvagyonhoz jutottak minimális áron. Természetesen azt sem tartom kizártnak, hogy a központi politika ilyen módon akarta kompenzálni a szövetkezetekből más csatornákon elvont eredményeket. Kifizette a másét a máséból. A miniszter úr, a Kormány örökségbe kapta ezt a törvényt eredményével és gondjaival együtt. Ennek a következményét viszont megértéssel kell kezelni, még akkor is, ha nehezünkre esik. Nem tartom megalapozottnak azt a dramatizált hangvételt, amelyek a földmegváltások érvénytelenítésének a kezdeményezése bizottsági üléseken meg egyéb helyeken kiváltott. Kétségtelen, hogy javaslatom a szövetkezeti földtulajdon csökkenését, bizonyos földterületeknek a szövetkezeti használatból való kikerülését jelenti, de nem olyan