Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-75
- 6255 Az Orszaggyűlés 75. ülése, 1990. január 25-én, csütörtökön 6256 bár itt elhangzott a kérés, hogy senki ne módosítson. Úgy érzem, nem kell hozzá bizottsági vita — ha elmondom, miről van szó, akkor talán egyetért vele a miniszter úr is, és ha ezt jelzi, akkor biztos kész a Parlament is dönteni. A földről szóló törvény módosításának 2. §-ában a következő található : , ,Ingatlan tulajdonának elidegenítéséhez, gazdasági társaságnak vagyoni hozzájárulásként történő tulajdonba adásához a közgyűlésen megjelent szavazásra jogosult tagok kétharmadának egyetértése szükséges. Javaslatom lényege röviden a következő: ,,.. . tulajdonba adásához a mezőgazdasági ágazat közgyűlésén megjelent szavazásra jogosult tagok kétharmadának egyetértése szükséges." így ténylegesen azok döntenének, akik a földdel foglalkoznak, s biztos vagyok benne, hogy jól fognak dönteni. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen. Dr. Tallóssy Frigyes hozzászólása következik. DR. TALLÓSSY FRIGYES: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Mint a mezőgazdasági bizottság előadója jelezte, az utóbbi hónapokban úgyszólván nem volt olyan Országgyűlés, amelyen a föld-ügy elő ne került volna. Ennek egyetlen sajátos oka van: 30—40 évvel ezelőtt súlyos tévedés történt, amelynek kiküszöbölésére a mai napig sem történt konkrét intézkedés. — Ezt tárgyilagosan le kell szögeznünk. Az én ismereteim szerint ezen a tényen alapvetően nem vitatkozik senki. Valamit tudnunk kell: A szövetkezet nem egyéb, mint természetes személyek gazdasági célú, szabad és önkéntes társulása, és e célra gazdasági eszközök rendelkezésre bocsátása — nem pedig társaság, egymás tulajdonától való megfosztásra. Ennek fényében kell rávilágítanom arra, hogy az 50-es 60-as években történt szövetkezetesítés sem önkéntes, sem szabad nem volt. Végeredményét tekintve pedig a deklarált elvekkel szemben a parasztok földtől való megfosztását eredményezte. A minisztérium által előterjesztett törvényjavaslat elfogadható megoldást kínál. Egyrészt az állami föld védelmére, másrészt a mezőgazdasági szövetkezetek jelenlegi tagjait és jogutódaikat sértő megváltás eltörlésével. Az elmúlt évek során azonban a mezőgazdasági üzemek tulajdonában lévő földeknek körülbelül 60 százaléka megváltással szövetkezeti tulajdonba került. Ez egy óriási vagyon, amelynek ellenértékét — és ezt, kérem, ne vegyék tiszteletlenségnek, ha így jelentem ki —, a mezőgazdasági szövetkezetek a megváltással ténylegesen nem fizették meg. A tagok tulajdonában maradt körülbelül a földek 40 százaléka. Ennek a jövője a mostani törvénymódosítással tulajdonképpen megoldódik. A törvénytervezet azonban teljességgel érzéketlen a kártalanítások tekintetében azokkal szemben, akiktől a földet annak idején kártalanítás nélkül elvették, akinek földjét a szövetkezetbe például a bérlők vitték be illetőleg időközben megváltották. Teljességgel érzéketlen a javaslat a megalakuló helyi önkormányzatok tekintetében is, amikor a hajdani tulajdonaik visszaszerzésére még csak megoldást sem kínál. A tulajdonképpeni vita tárgya ez a jelenlegi 60 százalékában lévő tulajdon. Erre — elnézést a kifejezésért — alapvetően két társaság spekulál: a jelenlegi szövetkezeti tagok, akik ezért a 60 százalékért tulajdonképpen valós ellenértéket nem fizettek. Közös tulajdont szereztek rá, s ezzel a jövőben a legjobb belátásuk szerint tudnak gazdálkodni, amennyiben a miniszter úr által előterjesztett törvényt elfogadjuk. De ebből a hányadból próbálják a káraikat rendezni azok is, akiktől valamikor elvették. Kizárja a törvénytervezet azt is, hogy a megalakuló önkormányzatok valamiféle tulajdonhoz jussanak. Kérem megfontolni a következőket. Debreceni Józsefképviselőtársunktörvényjavaslat elfogadására, illetőleg Országgyűlési határozat megváltozatására tett javaslatot. Ebben — nagyon helyesen —, a recski sérelmek orvoslására, a Szovjetunióba elhurcolt emberek orvoslására segít kártalanítási megoldást találni. Itthon maradt azonban többszázezer ember. Őket kulákként bármilyen becsmérlő jelzővel megtaposva, lélekben lehetetlenné téve, olyan pozícióba hoztak, hogy muszáj volt nekik hallgatni. Most, és ezt a réteget nem akarjuk támogatni? (Taps.) Milyen tisztesség van abban, hogy akik akaratuktól függetlenül jutottak olyan pozícióba, ahová jutottak, azokat büntessük? A mezőgazdasági bizottság ülésén hallottam képviselőtársaimtól, hogy elismerik a kártérítés jogosságát azonban a megoldás nem az, amit én mondtam. Szerintük a mezőgazdasági árpolitika kapcsán az állam vonta el a szövetkezetek jövedelmét. Következésképpen az államnak kellene viselnie a kártalanítást is. Nagyon tiszteletre méltó vállalkozásnak tűnik. Azonban — mint hangsúlyoztam — a sérelmet nem oldja meg, a föld tudniillik a szövetkezetek tulajdonában marad. Tisztelt Képviselőtársak! A megoldás a világ legegyszerűbb dolga: vissza kell állítani azoknak a tulajdonjogát, akiktől elvették. Nem történik egyéb, mint hogy a telekkönyvbe visszakerül az ő nevük. A javaslatom szerint kivinni a szövetkezetből nem kell a földet : a volt tag, illetve örököse, a tulajdonos a további használatra kössön megállapodást a szövetkezettel. Meggyőződéssel vallom, hogy a sértettek — akik, hangsúlyozom, százezrével vannak — megelégedéssel vennék tudomásul ezt a megoldást. Rendkívül szomorú lennék, ha a Magyar Köztársaság Parlamentje ennek az embercsoportnak az érdekeit nem ismerné fel, nem vállalná fel, és nem adna megoldást. Csak utalok rá: a társadalomban olyan — éppen e kérdés miatt, — óriási feszültség halmozódott fel, hogy a különböző pártpolitikai csatározásoknak a legfontosabb szinterévé válik. Nem hiszem, hogy szükségünkvan arra, hogy a feszültségesek robbanásban csúcsosodjank ki: meg kell találni a tisztességes átmenetet, amellyel a kérdés rendezhető. Hiszem, hogy az általam és Nyéki Ilona által beterjesztett törvénymódosítási javaslat ezt megfelelően megoldja. Elvileg elfogadható még egy megoldás,
