Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-75
6221 Az Országgyűlés 75. ülése, 1990. január 25-én, csütörtökön 6222 mellett óriási felelősséggel. Ehhez viszont az kell, hogy ez itt az ország házában elhangozzék. Éppen ezért nekem már kezemben van, az ismételten átdolgozásra került törvényjavaslat, amely az a) és b) változat mellett egy harmadik változatot tesz le az Országgyűlés elé. Ebben ezt a tisztet az igazságügyminiszterre bízza. A másik az országgyűlési határozat módosítása. Erre is szükség van, mert ebben az ún. 7-tagú bizottságnak is egy plusz feladatot szeretnénk adni. Amenynyiben ezt a határozattervezetet az Országgyűlés határozattá emeli. Ez a külön feladat pedig az lenne, hogy a bizalmat tovább erősítve az igazságügyminiszter úrtól e tevékenységéről tájékoztatást kér. Tehát az igazságügyminiszter úrtól e tevékenységéről havonta a bizottság tájékoztatást kérne. Ezek törvényszintű megfogalmazása megtörtént. Most szükséges az, hogy az Országgyűlésben jelenlévő pártok véleményt alkossanak és támogatásukról biztosítsák az igazságügyminiszter urat. Kérem, tegyenek félre most minden pártérdeket. Ez a bizottság ülésén érződött, a levegőben volt. Nagy szükség van arra, hogy mielőbb ebben a kérdésben döntés szülessék és ez mindannyiunk érdeke bármely párthoz, vagy bármely nézethez csatlakoztunk is. Kérem, hogy ebben megértőek legyenek a pártok és minél hamarabb végezzék el a feladatot. Még hozzáteszem, hogy mivel különböző bizottsági ülések lesznek, fontosnak tartanám, hogy a pártfrakció ülésekkel kezdjük, s csak a szünetet követően kerüljön sor arra, hogy egyéb törvénytervezetekkel foglalkozzunk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Kérem, hogy ez ügyben a különböző parlamenti politikai csoportok az alábbi termekben tartsanak megbeszélést. Független képviselők frakciója: főemelet 11-es számú terem. MSZP frakciója: kongresszusi terem. MDF frakciója: főemelet 19-es számú terem, a főtitkári szoba. SZDSZ frakciója: a főemelet 1—2. sz. terem, a bizottsági osztály szobája. MSZMP frakciója: főemelet 39., volt alelnöki szoba. Néppárt frakció: főemelet 26-os számú terem, az Országgyűlés Hivatala vezetőjének szobája. A csoportokhoz nem tartozó képviselők itt e teremben. Megbízott elnökünk sorolásából kimaradt a Honvédelmi Bizottság üléshelye. Ez a földszinti 28. számú terem. Még egy bejelentést hadd tegyek. Ha a szünet után a felfüggesztett törvényjavaslatokról még nem tudunk dönteni, határozni, akkor az egyéni vállalkozásokról szóló törvényjavaslattal, majd az értékpapír forgalmazásáról szóló törvényjavaslattal folytatjuk munkánkat. (Zúgás a teremben.) Elnézést kérek, a honvédelmi vizsgáló bizottság. Rosszul mondtam. Szót kér Lékay Gusztáv képviselőtársunk. LÉKAY GUSZTÁV: Tisztelt Ház! Egyszerűsítő indítvánnyal szeretném a munkát gyorsítani. Ugyanis a parlamenti frakciók állásfoglalása szempontjából a Bölcsey képviselőtársam által említett országgyűlési határozattervezet két variációja közül az egyik érdektelenné válhat. Éppen ezért azt indítványozom — mivel ez a törvénnyel független — ebben a kérdésben még szünet előtt döntsön az Országgyűlés, mert akkor az érdektelenné vált frakciók nem foglalkoznak vele. TÓTH ATTILÁNÉ: Köszönöm elnök úr! Én csak azt szeretném Öntől kérdezni, hogy ezt az üléstermet alkalmasnak tartja-e arra, hogy itt valamilyen — akár párthoz, akár nem párthoz tartozó — frakció ülésezzen, mivel azt hiszem, hogy erre az időszakra nem lehet a meghívott vendégeinknek azt mondani, hogy hagyják el az épületet, a karzatot. Gondolom, hogy szeretnének a képviselőtársak egy-egy kérdésben úgy tárgyalni, hogy maguk között legyenek. Köszönöm szépen. ELNÖK: őszintén szólva osztozom a képviselőtársnő véleményével — de nem tudunk más megoldást találni. Arra fogjuk kérni meghívott vendégeinket, hogy ez időre szíveskedjenek a termet elhagyni. (Zaj.) Talán a Minisztertanács segít — dr. Kiss Eleméré a szó! DR. KISS ELEMÉR: Erre a célra szívesen felajánlom a Minisztertanács üléstermét. ELNÖK: Köszönjük. Elfogadható. Ha ötpercnyi türelmük van még, akkor most kerül kiosztásra az a két irat, amelyről dr. Bölcsey György az elején szólt. Ez áttanulmányozható és esetleg már a különböző frakcióüléseken is hasznosítható. En ugyan az ülést már 30 percre felfüggesztettem, de azt a türelmet még kérem, hogy ezt vegyék át. (Szünet: 11.45 árútól 12.32 óráig — Elnök: Jakab Róbertné.) ELNÖK: Kérem képviselőtársaimat, a folyosóról is jöjjenek be a terembe! Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Szeretném bejelenteni, hogy még az ebédszünet előtt határozatot kellene hoznunk a titkosszolgálattal kapcsolatban. Kérem ezért, hogy a politikai csoportok vezetői legyenek itt — mármint az ebédszünet előtt —, hogy véleményük elmondása után megtörténhessen a határozathozatal. Kedves Képviselőtársaim! Rátérünk következő napirendi pontunk, az egyéni vállalkozásokról szóló törvényjavaslat megtárgyalására. A beterjesztett törvényjavaslatot képviselőtársaimnak megküldtem. A törvényjavaslat előadója dr. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter. Átadom a szót. DR. KULCSÁR KÁLMÁN: Tiszteit Országgyűlés! A működőképes piacgazdaság megteremtéséhez nélkülözhetetlen a tulajdonviszonyok átfogó alakítása. Ennek egyik elengedhetetlen feltétele, hogy növekedjék a magántulajdonon vállalkozások részaránya a gazdaságban, és a magánvállalkozás a gazdaság jelentős tényezőjévé váljon. Á gazdasági társaságokról szóló törvény hatályba lépésével, 1989. január l-jétől a gazdasági életben szereplő piaci résztvevők számára nagyobb lehetőség nyílik a szervezeti forma megválasztására.