Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-75

6217 Az Országgyűlés 75. ülése, 1990. január 25-én, csütörtökön 6218 KIRÁLY ZOLTÁN: Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Azért szólalok csak meg, mert Técsi László néhány gondolatával teljesen egyetértek, és lenne egy kérdésem, bár bennem még nem morzsolódott fel a bizalom a Kormány pénzügyi politikája iránt, de a kérdésre adandó válasz számomra meghatározza azt is, hogy miként fogok szavazni. A gondolatok, amelyeket Técsi László felvetett, azért is ragadtak meg bennem, mert hajói emlékszem, 1988-ban a terv- és költségvetési bizottság valamelyik ülésén magam egy számsort, adatsort hoztam elő, amelyben az elmúlt majd 20 év alatti költségvetési hiány összegezését végeztük el, s amelyből kiderült, hogy a majd 200 milliárdos tétel nagyobb része 1985 és 1988 között keletkezett. Nyilvánvaló, hogy ezt az óriási hiányt mindig és mindenkor jegybanki hitel, hosszú, vagy rövid lejáratú jegybanki hitel felvételével igyekezett kompenzálni a Kormány, és ezt a Parlament rendre mindenkor el is fogadta (még ha kétségek között is). De úgy gondolom, hogy van egy pont, ahol tovább menni nem lehet, és mert én nem vagyok szakértője a pénzügyeknek, így csak a laikus szólal meg bennem. A kérdésem: szakmai forrásból arról értesültem — és kérem, erre válaszoljon a miniszter úr, igaz-e — hogy évek óta titkos letéti számlán 10 milliárd forintot tart a Pénzügyminisztérium. Ha igen, akkor kérem, adjon számot, hogy ez mi célt szolgál és miért nem fordítható a költségvetési hiány kiegyenlítésére vagy akár más célokra. Amenynyiben a válasz nem, akkor természetesen a kérdéstől elállók. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen. Cselőtei László képviselőtársam nem? (Cselőtei László tagadókig int.) Kérdezem, kíván-e még valaki szólni? (Nem.) Úgy látom, hogy hozzászólási szándék nincs. A miniszter úrnak adom meg a szót válasz céljából. DR. BÉKÉSI LÁSZLÓ (pénzügyminiszter): Tisztelt Országgyűlés! Megértem Técsy László képviselő úr aggodalmát, kritikáját, végkövetkeztetéseit pedig osztom. A Kormány is osztja. Az a meggyőződésünk, hogy a gazdasági kilábaláshoz, az eddig is hibás gazdaságpolitikával való végleges leszámoláshoz az egyik legfontosabb feltétel, hogy minden területen — így az államháztartás elszámolásának a területén is — tiszta képet kell teremteni. Erre vállalkozott a Kormány. Ez az út, amit következetesen jár végig, és ez az, amit önöknek a decemberi ülésszakon, az 1990. évi költségvetés beterjesztésekor is világosan elmondtunk. Nincs tehát új helyzet ahhoz képest, amit decemberben a Parlament elé tártunk. Igaz, az elmúlt, kb. 10 évre az volt jellemző, hogy a IV. negyedévi állami kamatterheket minden évben teljeskörűen átcsoportosítottuk a következő évre. Ennek kétségkívül voltak technikai okai, de a növekvő adósságállomány miatt minden esztendőben a tárgyév költségvetését a növekedés mértékének megfelelő mértékben kímélni lehetett. Ez kétségtelen. Miután ezek az adósságterhek növekednek, a kamatterhek is növekednek. Ezért a IV. negyedévi átcsúsztatás — ami egyébként a világban nem szokatlan — mindaddig, amíg nem került sor a külső és belső államadósság teljes és tételes elszámolására és bemutatására, nem jelentett problémát. Ebben az évben szembenéztünk a teljes elszámolással. Önök tudják, hogy a teljes külső államadósságot — és ennek megfelelően a belső államadósságot is — elszámoltuk a Parlament előtt. Ezek után már sem jogunk, sem lehetőségünk nincs arra, hogy a folyó költségvetés ÍV. negyedévi kamatterheivel ne a tárgyévet terheljük. Az is szempont volt, hogy 1990. évi költségvetésünket már tisztán, a folyó esztendő bevételeinek és kiadásainak az egyenlegeként állítsuk elő, azt a múlt egyetlen áthúzódó öröksége se terhelje. Ez a magyarázata annak, hogy éppen 1989-ben, és éppen az 1990. évi költségvetésre való áttérés esztendejében szüntetjük meg a IV. negyedévi áthúzódást. Ami pedig Técsy László képviselő úr azon állítására vonatkozik, hogy a decemberi prognózis még 49—50 milliárd forintról szól a csomagtervben jóváhagyott 21 milliárddal szemben, a mostani pedig még mindig a végleges zárszámadás lezárása előtt már 53—54 milliárdról szól, kérem, ne feledjék el, hogy december utolsó két hetében a lakosság összesen 26,5 milliárd forintot kedvezményes lakás-hitelt fizetett vissza egyösszegben, aminek 45 %-át végképp elengedi az állam, ez pedig a költségvetést terheli. A két összeg közötti különbség ennél nagyobb. Ezért — bár nem akarom megelőlegezni a végleges zárszámadást, és tudom, hogy ez Técsy képviselő urat nem fogja megnyugtatni — elmondom, hogy a sokat kritizált 1989. évi gazdálkodás eredményeként, technikai átcsúsztatások nélkül, az önök által elfogadott csomagterv keretében rögzített 21 milliárdos költségvetési hiánnyal szemben a tényleges hiány kisebb, 17—18 milliárd forint. Ezt a deficitet az év végi kedvezményes hiteltörlesztési akció, illetve a IV. negyedévi kamatátütemezés megszűnése vitte fel 53—54 milliárd forint közötti szintre. Nőtt-e a költségvetés hiánya? Sokszor nőtt. 1989-ben — még egyszer hangsúlyozom — a tárgyév gazdálkodási eredményei alapján csökkent. Ez a csökkenés nem elég, mindannyian tudjuk. Vitatkozom azzal az állítással, hogy a magyar gazdaság összeomlása elkerülhetetlen. Ez a gazdaság számos feszültséggel, válságjellel és annak összes konzekvenciájával küzd, de a Kormány változatlanul felelősséggel állítja, hogy a mély válság ellenére, az összeomlás elkerülhető. Folytatjuk azt a küzdelmet, amelyre önök felhatalmaztak bennünket, és jó esélyünk van arra, hogy a küzdelem eredményeként erre az évre — és nemcsak az I. félévre, nemcsak arra az időszakra, amelyre a Kormánynak a mandátuma szól — az ország külső finanszírozását meg lehet oldani. Nagyon reméljük, hogy a közeljövőben azok a megállapodások, amelyeknek egyik döntő feltétele volt az 1990. évi költségvetés elfogadása, végül is megszületnek. Hol a hiány növekedésének a vége? — kérdezte Técsy László képviselő úr. Megint csak a tisztelt Ház emlékezetébe szeretném idézni az 1990. évi költségvetés vitáját, amelyben a napnál világosabban kiderült, hogy