Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-75

6203 Az Országgyűlés 75. ülése, 1990. január 25-én, csütörtökön 6204 ra, hogy a hatálybalépés időpontja függ a vagyonpolitikai irányelvek jóváhagyásának az idejétől. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem képviselőtársaimat, a törvényjavaslatok általános vitájában kíván-e még valaki hozzászólni? Igen. Dr. Bognár professzor úr. Tessék parancsolni! DR. BOGNÁR JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Nekem néhány általános megjegyzésem van — különösen a vitában felmerült kérdésekkel kapcsolatban — és ezek a következők: Mindenképpen ellene lennék, hogy elhalasszuk ennek a két törvényjavaslatnak a törvénybe iktatását. Lehet, hogy valamikor belpolitikailag kialakulhatnak olyan körülmények, amelyek között tökéletesebben lehetne ezt megcsinálni — például ha a tulajdontörvény végleges formát nyert volna, az Országgyűlés elfogadta volna és ezen törvényjavaslatok ennek a része gyanánt szerepelhetnének. Nem vonatkoztathatunk el azonban a nemzetközi körülménytől, attól a kérdéstől, hogy egy időpont a külföldi tőke magyarországi jelentkezése szempontjából kedvezőtlen vagy kedvező. Ha ebből a szempontból nézem, akkor azt látom, hogy Magyarország azon helyzeti előnyei, amelyek annak következtében adódtak, hogy korábban indult el a reformokkal, mint a legtöbb szocialista ország, megszűnőfélben vannak. Nemcsak azért, mert a többi szocialista országban is megvalósulnak már ezek a reformok és ennek következtében ilyen oldalról megszűnik a helyzeti előny, de azért is megszűnik, mert a világgazdaságban egy óriási erőátcsoportosítás folyik, amiben nagyon kérdéses, hogy mi lesz Kelet-Európának a gazdasági szerepe a jövőben, amikor Japán és általánban az ázsiai világ óriási erővel tör egy új világgazdasági pozíció felé. Ennek következtében mindenféle halasztás azzal járna, hogy a külföldi tőke tartózkodását erősítené, hiszen az új világgazdasági helyzetben más országokban kedvezőbb befektetési feltételek adódhatnak. Ha külső szemszögből a magyar gazdaság kevésbé vonzó, úgy ez azt jelenti, hogy a tőkések megítélése lesz kedvezőtlenebb, márpedig ők hozzák a döntést, hogy hol fektetik be a tőkéjüket. Ennek következtében ellene vagyok, hogy a törvényjavaslatok elfogadását halogassuk. Ismétlem: lehetséges, hogy a fce&^helyzeti szempontból félév vagy egy év múlva lehetne egy ennél tökéletesebb törvényt csinálni — ezt én egy pillanatig sem vitatom. Nem tudjuk azonban, hogy egy év múlva olyan külgazdasági helyzet lesz-e, amelyben ebből a szempontból Magyarország számára annyi külgazdasági lehetőség nyílik, mint most. Nem vitatom azon véleményeket, amelyek talán kicsit túlzottan a külső adósságokat és a költségvetés számára adódó előnyöket emelték ki a reprivatizációból. Én inkább arra szeretnék utalni, hogy a gazdasági növekedés szempontjából ennek milyen előnyei vannak? Mert Magyarországon a gazdasági helyzeten addig nem tudunk változtatni, amíg nincs gazdasági növekedés. Ha nincs gazdasági fejlődés, akkor mi van? Akkor nem tudunk többet elosztani. Teljesen mindegy, hogy milyen párt ül a Kormányban, ki irányítja az elosztást, stb. — akkor egyre kevesebb eszközt tudnak az ország lakosai között elosztani. Ennek következtében nyilvánvaló, hogy a magyar gazdaság csak úgy képes növekedésbe lendülni, ha a három folyamat egyszerre és összefüggően megy végbe: Az egyik a belső reprivatizáció, ami lehetővé teszi azt, hogy a magánvállalkozók nagyobb mértékben lépjenek be, több állami támogatással a termelésbe és több árut adjanak az országnak; több olyan belső- és külső piacra alkalmas árut, amely értékesíthető. A második a külföldi tőkével kötött házasságok, amelyek révén a meglévő magyar iparnak a technikai színvonalát, tudását, stb. tudjuk úgy felemelni, hogy ezáltal exportképesebbé válik és könnyebben tudja a termékeit értékesíteni, — ami fordulatot jelentene az országban az export-import kapcsolatok szempontjából. Többet tudnánk exportálni, és ennek megint döntő jelentősége lenne — mert bármennyit szoktak panaszkodni — nemzetközi vonatkozásban mi keveset exportálunk. Ezt megállapíthatjuk, ha exportunk volumenét összehasonlítjuk olyan országokkal, mint Ausztria, Belgium, vagy Hollandia. A következő kérdés, amiről szólni szeretnék: a vagyonértékelés problémája. Ez nagyon bonyolult kérdés. Vagyonon nem ugyanazt értette az a szocialista gazdasági rendszer, amelyet átvettünk és amelynek bizonyos örökségei még velünk vannak, mert ez a túlnyomóan anyagi eszközökbefektetett vagyonúkról beszél: termelőeszköz, terület, telek, ház, stb. Ezt érti vagyonforgalmon. Szellemi vagyon talán nincs? Én úgy látom, hogy az egész XX. század második felének, de különösen a XXI. századnak a döntő kérdése az lesz, hogy a termelésben milyen szellemi tudást, milyen össztársadalmi tudást tudunk egy ilyen gyors technikai fejlődésben felhasználni. Ha ez lesz a kérdések kérdése a további fejlődés szempontjából, akkor nyilvánvaló, hogy nem nézhetem úgy, hogy eladok bizonyos mennyiségű elavult gépet és bizonyos területet, nem értékelem azonban, hogy mennyi szellemi kincset kapok, amikor a menedzseri tudás, a magasabb technika elsajátítása, a magasabb színvonalú információs rendszer idejön és részévé válik a magyar életnek, a magyar népnek, a magyar értelmiségnek, a magyar munkásságnak, parasztságnak, stb. Itt nem az ország kiárusítása történik, hanem gyakran értéktelen anyagi javaknak értékes szellemi javakká történő átváltása, annak érdekében, hogy az ország gyorsabban tudjon előrehaladni, mint ahogy jelenleg előrehalad. (Taps.) Én azt hiszem, hogy alapvető kérdés ennek a megértése. Nem arról van szó tehát, hogy mi kiárusítjuk a nemzeti vagyont és kincseket, — amint azt hozzá nem értő, egyébként jóindulatú emberek mondani szoktak —, hanem átváltjuk a nemzeti vagyonnak azt a részét, amelyből nyereség nem termelhető, olyan szellemi vagyonra amelynek révén többletérték hozható létre. Olyan javakra váltjuk át, amelyeknek révén többet tudunk termelni, technikailag fejlettebbek leszünk és a világban jobban és erőteljesebben tudunk bekapcsolódni a gazdasági életbe.