Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6091 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6092 Az új törvény egyben történelmi igazságtételnek is eleget tesz, amikor elismeri az egyetemes magyar kultúra kialakításában, művelésében az egyházak kiemelkedő szerepét. Nemcsak az évszázadok során létrejött egyházi építmények, katedrálisok, könyvtárak, iskolák és művészeti alkotások tiszteletet parancsoló látványára gondolok, hanem arra az egyházakból kisugárzó erőre, amely a magyar szellemiségre még a korlátozás, a visszaszorítás időszakában is hatott. Pannonhalma vagy Debrecen, Esztergom vagy Pápa, és még sorolhatnám a többi helyeket, a magyar történelem és kultúra olyan emlékhelyei, amelyek méltán erősíthetik nemzeti önmegbecsülésünket. A mögöttünk hagyott évtizedekben a vallásos világnézet elleni fellépés vagy harc eszköztárában gyakran szerepelt az az állítás, hogy a magyar nép történelmi sorsfordulói idején az egyházak, vagy az egyházak egy része nem a haladás, hanem a reakció oldalán állt. Azt hiszem nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy ezt az állítást megcáfoljuk. Pontosan a nagy történelmi sorsfordulók, a Rákóczi-szabadságharc, 1848^49 példái bizonyítják, hogy az egyházak helyes oldalon álltak. Ha arra gondolunk, hogy a magyar nép függetlenségének, Magyarország függetlenségének kikiáltását a debreceni református Nagytemplomban végezték el, ez is egyik bizonyítéka annak, hogy az egyházak többsége a nagy sorsfordulók idején is a haladás mellett állt. Engedjék meg, hogy hivatkozzak az ötven évvel ezelőtti nagy nemzeti katarzis, a második világháború véres eseményeire, ahol nemcsak Kun páterei, hanem Kalló esperesei is voltak az egyházaknak. Nem magyar példa, de az egyházak és a haladás kapcsolatára, helyzetére utal a lengyel katolikus egyháznak a története. Gondolom, a tisztelt képviselőtársak előtt ismert, hogy a második világháború során a lengyel katolikus egyház papjai és személyiségei közül kilencezren lettek a fasizmus áldozatai. Az új törvény nemcsak a vallásszabadságról, hanem ennél a szélesebb körű lelkiismereti szabadságról is rendelkezik, ami az eltérő gondolkodású emberek szabad gondolkodását, kölcsönös megértését és egymás iránti toleranciáját kívánja kinyilvánítani. Szeretném remélni azt, hogy a gondolkodás, a világnézet szabadsága — ha úgy tetszik az életmód szabadsága — nem vezet valamilyen szabadossághoz, valamilyen nihilizmushoz vagy — a mostanában sajnos gyakran emlegetett — anarchizmushoz; nem vezet ahhoz, hogy a pornó, a trágárság, az emberek szabad kapcsolata — ha szabad így mondani: a gátlástalan szexualitás — kerül az emberek gondolkodásának középpontjába. Ezzel szemben remélhetőleg ahhoz vezet, hogy a család intézménye nagyobb megbecsülést kap, a család súlyát növelni fogja az új törvény. Azt is szeretném remélni, hogy az egyházi közösségek alapításának megkönnyítése nem vezet majd olyan, kis létszámú, de annál hangosabb szekták tömeges alakulásához, amelyek a napi politika függvényei. Jóllehet, Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter úr erre különböző, a törvényben adott vagy a végrehajtás során adható biztosítékot sorolt föl, szeretném, ha nem az ilyen szekták súlya lenne a jellemző az új egyházi közösségek alakulása során. Én azt is remélem, hogy ezek az aggodalmak csupán aggályoskodásnak bizonyulnak, és a törvény szellemében, olyan módon fejlődik a magyar társadalom, ahogy azt szeretnénk. Honfitársaimmal együtt magam is azt várom, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság törvénye a felszabadult gondolkodású emberek sokaságának támogatása, munkája, aktív részvételével a magyar társadalom megújulását, demokratizmusának kifejezését fogja elősegíteni. Ezért én meggyőződéssel szavazok a törvény mellett, és a magam, valamint a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója nevében tisztelettel javaslom a törvény elfogadását. (Taps.) ELNÖK: Dr. Biacs Péter, Budapest 30. választó kerületének képviselője következik felszólalásra. DR. BIACS PÉTER: Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság Alkotmányának XII. fejezete az alapvető jogok és kötelességek között a 60. §-ban rögzíti a következőket : „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze; gyakorolhassa vagy taníthassa. A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik." Képviselőtársaim! Kell-e ezek után egyházügyi törvény? Szükség van-e lelkiismeretről és vallásszabadságról szóló törvényre? Az emberi szabadságjogokról törvényt hozni mindig veszélyes. A törvényi szabályozás szerint csak azt szabad, amit leírtunk, a túlszabályozás pedig óhatatlanul szűkítéseket tartalmazhat. Bőven elég, ha az Alkotmány deklarálja ezeket a szabadságjogokat és büntetőjogi védelmet biztosít nekik. A második paragrafust illetően — dr. Kulcsár Kálmán minsizter úrral egyetértve - elégségesnek tűnik utalni a nemzetközi, ratifikált okmányokra, hiszen tulajdonképpen az 1. § az Alkotmány 60. (2) bekezdésének ismétlése. A törvényjavaslat 3—7. paragrafusáig terjedő rendelkezések is magától értetődők. Választópolgáraim — Gellérthegy és Lágymányos lakói — szerint ma már jelentős javulás tapasztalható ezek megvalósulásában. Más a helyzet azonban a vallási közösségek jogállásával, amely a törvényjavaslat második, egyben nagyobbik fele. Ha az egyházak mint társaságok lépnek fel, és saját személyi, vagyoni jogokkal kívánnak rendelkezni, úgy működési feltételeik biztosítását akár törvény is rendezheti. A 9. §-ban tehát elégséges lenne lefektetni a nyilvántartásba vétel szükségességét, de annak