Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6089 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6090 többet a közösség érdekében. Ez az élet mindannyiunk közös kincse, és a vallásos ember a maga módján közelíti meg; nem idegen életet-közelít, hanem azt, amelyre mindegyikünknek joga van. Vallásszabadság, amely felszabadítja az embert, e jogok és megkötöttségek mellett a kezünkbe kötelezettségeket tesz, amelyeket teljesítenünk kell. Az az esélyegyenlőség, ahogyan egymás mellé állhatunk, hisszük, hogy egymás segítségére, támogatására biztat, és nem arra, hogy egymással szemben kijátsszanak minket. A vallásszabadság nem diszkriminál, és e törvényjavaslat nem ad okot arra, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesüljön az ember, eltörölve sok keserű tapasztalatot, most már egyenlő jogokkal juthat a társadalom asztalához, ahol a tetteket értékelik az emberek, összhangot szeretne ez a felszabadítás — a vallásszabadság törvényjavaslata — az emberek között hozni, hogy munkájuk egyaránt értékelhető legyen. Az egyházak e törvényjavaslat szerint egyenlő jogokat élveznek, és ezt csak örömmel tudjuk üdvözölni. Az egyházak eddig nélkülözték a jogi személyiséget, és most előléphetnek, nem a követelésekkel, hanem azzal, ami őket a másik ember szolgálatára felszabadítja. Hiszen szolgálat az, amit vállalunk, akár egyházi ember, akár pedig a közösség más résztvevője, az egyház összefogja ezt a szolgálatot, ezt a készséget, hatékonyabbá teszi. Nézzük csak a szociális és egészségügy területén levő szolgálatot. Milyen nélkülözhetetlen, hogy vigasztaló, irgalmas szeretettel hajoljunk oda a megfáradt emberhez, aki ebben a korban annyira nélkülözi a türelmet, amellyel a másik ember siet oda hozzá. Az egyház karitatív tevékenysége éppen napjainkban bontakozott ki szépen, midőn Románia szenvedő népéhez az egész ország megmozdult segélyadományaival, s tudjuk, nemcsak ott vannak szenvedők. Mindenütt, akik igénylik azt, hogy az emberek jó szíve megmozduljon irányukba. Az egyházak nevelő tevékenysége pedig hitünk szerint elő fogja mozdítani annak az embertípusnak a kialakítását, amelyet annyira nélkülözünk, de amelyre építeni szeretnénk, hiszen minden ország támasza és talpköve — és ez az — a tiszta erkölcs, melyet gyermekeinkben, az utókorban, az eljövendő nemzedékben, a hozzátartozókban szeretnénk kiépíteni, gyarapítani. Kedves Képviselőtársak! Tisztelt Országgyűlés! E törvényjavaslat megtárgyalásával természetesen a katolikus egyházak fórumain is foglalkoztak. így elsősorban vezetői, a püspökök alkottak véleményt róla, és ezt az állásfoglalást terjesztették a Szentszékhez, a legfelsőbb egyházi fórumhoz. Itt tetszéssel találkozott mindaz az erőfeszítés, amely a jogalkotók tevékenysége során ebben a törvényjavaslatban testet öltött. Szívesen gondolunk arra, hogy külügyminiszterünk látogatása a Szentszéknél és kézfogása a katolikus egyház vezetőjével egyúttal erre a törvényjavaslatra is áldását hozta közénk és szabad utat biztosított annak elfogadása felé. Mindez történik röviddel a diplomáciai kapcsolatok felvétele előtt, amely annyira fontos nekünk, hiszen várjuk tőle a kiegyensúlyozott kapcsolatok bővítését, azt a gyarapodást, amely sokat szenvedett népünket Európa egészéhez kapcsolja. Dr. Paskai László bíboros prímás érsek úr nevében örömmel jelentem az Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslat tetszésére talált. A megújult embert kívánja szolgálni és azt akarja, hogy ez az új ember léphessen az ország és világ elé a maga új szándékaival, új lehetőségeivel, mindazokkal kezet fogva, akik most e szabadság révén kezébe teszik sorsukat. Ezekkel a gondolatokkal fejezem ki egyetértésemet a törvényjavaslat iránt és azt tisztelt képviselőtársaimnak elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Dr. Nagy József, Baranya megye 6-os számú választókörzetének képviselője. DR. NAGY JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Hacsak a hétköznapok tárgyszerűségével gondolkodnék, most azt kellene megállapítani, hogy az Országgyűlés eleget tesz az elfogadott Alkotmányból adódó kötelezettségének és napirendre tűzi a lelkiismereti, vallásszabadságról, valamint az egyházról szóló törvényt. Azonban lényegesen többről van szó. Ünnepélyes deklaráció nélkül szeretném kijelenteni, hogy most egy egész nemzet lelki megnyugvását igyekeztünk elérni, lelkiismeretét nyugtatjuk meg. Az a szándék, hogy megszüntetjük a kötelező világnézet, ideológia monopóliumát, megszüntetjük az államilag támogatott, vagy éppen előírt ateizmust és elismerjük az emberek gondolkodásának szabadságát, sokszínűségét, ez több, mint egy száraz racionális jogalkotási tevékenység. Jól tudjuk, hogy a társadalom világnézeti helyzetére vonatkozó adataink, felméréseink, szociológiai vizsgálataink az utóbbi években, évtizedekben korántsem a tényleges helyzetet tükrözték. Hiszen lényegesen több volt az egyházi esküvők, temetések, a hitoktatásban, a hitéletben titokban részt vevők száma, mint amennyit az erre vonatkozó adatok, statisztikák tartalmaztak. Az már egyéni adottság kérdése volt, hogy a hatalmon levők vagy a hatalmat megszemélyesítők tudtak-e kellő toleranciát tanúsítani az adott esetben, vagy pedig türelmetlenek voltak a vallásos emberekkel szemben. Nem szándékom, hogy az elmúlt évek, az elmúlt időszak hivatalos egyházpolitikáját megvédjem, vagy esetleg „érdemeit" elmondjam. Azonban az előbbiekből adódóan személyes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy ahol a kellő szándék kölcsönösen megvolt az együttműködésre, a kölcsönös toleranciára, a különböző világnézetek elismerésére, ott bizonyos keretek között az egyházak, a vallásos emberek dolgozni, élni tudtak, részt vehettek a közéletben. Most az emberek sokaságát szabadítjuk meg attól, hogy belső meggyőződésükkel, lelkiismeretükkel ellentétes módon, az úgynevezett hivatalos politikához alkalmazkodva éljenek, és — elnézést a kifejezésért — alakoskodjanak, mint ahogy ez sajnos jellemző volt az emberek sokaságára az elmúlt években.