Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-73
6087 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6088 Történelmi példát is említhetek. Ferenc József Rampolla kardinális pápává történő megválasztását vétózta meg, abban az időben. Ezek a dolgok — kinevezések, megválasztások — ezután az egyházak belső ügye lesz; hál' Istennek! Az állam most csak annyit kíván az egyházaktól, hogy amennyit minden állampolgárától elvár: tevékenységük az Alkotmányba, működésük törvénybe ne ütközzék. Tételesen kellene szólnom a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság kialakított álláspontjáról. A bizottság 520-as jelentése önök előtt fekszik. Valamennyi ott elhangzott véleményt tartalmazza, valamennyi javaslattal foglalkozik. Tükrözi a bizottság véleményét és a törvénytervezetet előterjesztő igazságügyi miniszter véleményét is. A miniszteri expozéban is részletesen foglalkozott az egyes, élesen felvetődött kérdésekkel, így ezekre kitérni nem óhajtok. Ezelőtt körülbelül másfél órával érkezett újabb módosító javaslat. Ennek a megítélésére nem vagyok hivatott. Javaslom, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság üljön össze, és a vitában elhangzott módosító javaslatokkal együtt ezt is tárgyalja meg. Ezekkel a módosító javaslatokkal természetesen nem lehet megtenni azt, hogy ne foglalkozzunk vele, mert ma reggel érkezett az Országgyűlés elé. A bizottság egyhangúlag kinyilvánította e törvénytervezetről azt a véleményét, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot színvonalas előterjesztésnek ítéli, amely jól szolgálja a lelkiismereti és vallásszabadság érvényre jutását, természetesen azzal a megszorítással, hogy további finomításra van szükség a törvénytervezeten, amit majd folyamatosan el kell végezni, és amit az élet megkíván; — utódainkra is hagyjunk valamit. A jogi bizottság az állam és az egyházak közötti megállapodások felülvizsgálatáról szóló országgyűlési határozattervezettel ugyancsak egyetért, és azt is elfogadásra javasolja. Engedjék meg, hogy a határozattervezetre külön felhívjam a figyelmet, amely úgy szól, hogy az Országgyűlés megbízza a Minisztertanácsot, hogy mindazokat a megállapodásokat, amelyeket az állam és lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény hatályba lépése előtt kötött az egyházakkal, velük együttműködve 1990. december 31-ig vizsgálja felül. Lényeges határozata ez a Háznak, ha ezt elfogadja. Engedjék meg, hogy a tárgyalóasztalhoz leülő egyházak képviselőinek külön felhívjam erre a figyelmét, és figyelmükbe ajánljam, hiszen a törvény megvalósulása valójában ezen jelentősen múlhat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a törvényjavaslathoz Szentágothai János, dr. Pregun István, Roszik Gábor képviselőtársunk, valamint az ifjúsági és sportbizottság módosító javaslatokat nyújtott be. A módosító indítványokat a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság - amint azt most hallottuk — az 520. számú jelentésében nyugtázza. Ez a jelentés természetesen még nem térhetett ki Rózsa Edit, illetve Tamás Gáspár Miklós ma benyújtott módosító indítványára. Tekintettel a módosító indítványokra, általános és részletes vitát kell tartanunk. Kérem képviselőtársaimat, hogy az általános vita során a törvényjavaslat egészéről, míg a részletes vitában a módosítással érintett szakaszokról fejtsék ki véleményüket. Bejelentem, hogy előzetesen hét képviselőtársunk kért szót a témában. Első hozzászóló Bíró Imre, országos listán megválasztott képviselő. Megadom a szót. BÍRÓ IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A demokratizálódó folyamat jelentős mérföldkövéhez érkezett el az Országgyűlés ezzel a törvényjavaslattal, amely a vallás- és lelkiismereti szabadságról és az egyházakról szól. Nagy örömünkre szolgál ez és üdvözöljük ennek megjelenését. Jóllehet sürgősséggel kérte megtárgyalni a Minisztertanács ezt a törvényjavaslatot, mégis mindannyian tudjuk, hosszú ideje foglalkozik már szakértők csoportja, bizottság és a közvélemény is ennek a törvényjavaslatnak számtalan pontjával. így egy folyamatról beszélhetünk, amely nem választható el attól az igénytől, amely a társadalom széles rétegeiben megnyilvánul; nemcsak a vallásos emberekben, hanem mindazokban, akik tisztelni és értékelni tudják a vallás adta értékeket s várnak valamit azok felszabadításától. Bizonyára kedves mindannyian lélekben összegyűjtik azokat a gondolatokat, amelyek erre az asztalra valók, s ezt tettem én is, anélkül, hogy a fontosság sorrendjét megállapíthatnám. Mindenesetre az a széles, embert érintő és minden emberre kiterjedő igény, ahogy a lelkiismeret szabadságát fogalmazza a törvényjavaslat, följogosít arra, hogy mindenki ügyévé tegyem — és úgy nézzem magam is —, amely nem elválasztani készül az embereket, hanem megajándékozza egy olyan lehetőséggel, felelősséggel, amelynek alapján mondhatjuk, számít rájuk a társadalom. Az eddigi bizonytalanság helyett, amely ezt a területet leszűkítette, keretek közé szorította és hallgatásra kárhoztatta, most fölszabadítja, és azt mondja, hogy nyilatkozzék meg, mégpedig felelősen, hogy a másik emberre vetíti figyelmét és reá fordítja tekintetét, hiszen nem önmagáért van. A lelkiismereti szabadság nem öncél, hanem a szolgálat része, ahogyan a másik emberért élünk és tehetünk érte valamit. Ugy érezzük, különösen családi körben, a munkahely közösségében kell sokat számítanunk arra az emberre, aki most már nemcsak egy személyi szám, hanem sokkal inkább személyiség, aki kiteljesedő értékeiben hordozza egyúttal a másik ember értékeit és lehetőségeit is. Ezért számítunk rájuk. Ugyanígy a vallásos emberre. A vallás nem elválaszt, nem megkülönböztet, hanem jogcímet ad arra, hogy többet vállaljon valaki,
