Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6081 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6082 csak olyan vallási tevékenység végzése céljából alapítható, amely az Alkotmánnyal nem ellentétes, s amely törvénybe nem ütközik. Erről az alapítók a nyilvántartásbavételkor nyilatkoznak. A nyilvántartásbavétel feltételeivel kapcsolatban több javaslat szerint célszerű lehet az, hogy az egyház megalapításához száz vagy ezer fő, esetleg egy egyházközség felállítását írnánk elő. A Kormány álláspontja szerint ilyen további plusz feltételek előírása jelentős mértékben nehezítené az egyházalapítást, ez pedig a lelkiismereti és vallásszabadság jogának csorbításához vezetne. A vallásszabadság nemcsak a már meglevő egyházak szabadsága, ebből kifolyóan pedig még ha az állam számára nem is kívánatos az esetleges szekularizáció, az alapítást ilyen adminisztratív feltételek rögzítésével nem szabad korlátozni. A szabályozás előkészítése során felmerült, hogy a nyilvántartásbavételről az Alkotmánybíróság vagy a társadalmi szervezetekre vonatkozó szabályok analógiájára a megyei bíróság, illetőleg a fővárosi bíróság gondoskodjék. A törvénytervezet alapján az egyházak nyilvántartásba vétele a megyei, illetőleg Fővárosi Bíróság feladat- és hatáskörébe tartozik. Ennek indoka egyrészt az, hogy ha az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozna a nyilvántartásba vétel, az azt elutasító, valamint az egyházat törlő határozat ellen jogorvoslati lehetőség kizárt volna, másrészt pedig az, hogy e tevékenység az Alkotmánybíróság szerepétől teljes mértékben idegen. Tisztelt Országgyűlés! A javaslat rendelkezései szerint a megalakult egyház a nyilvántartásba vételével szerzi meg a jogi személyiséget. Tehát a nyilvántartásba vételt követően nyílik lehetősége arra, hogy önállóan jogokat szerezzen és kötelezettségeket vállaljon, vagyis a polgári jog szabályai alapján jogalannyá váljon. Az egyház a jogi személyiségét a nyilvántartásból való törléssel a határozat közzétételének napján veszti el. A javaslat lehetőséget biztosít azonban arra, hogy ha az egyházak valami önálló vallásos célra létesült szervezete, így például a szerzetesi szervezet, a diakónus, vagy diakonissza intézmény, vagy más karitativ közösség jogi személyiségű szervezetté kíván válni, a szervezet képviselőjének a bíróságtól a nyilvántartásba vételt kell kérnie. A törvényjavaslat foglalkozik az állam és az egyházak kapcsolatával is. Ennek lényege: az egyházak olyan autonóm szervezetek, amelyek ügyeibe az állam nem avatkozik, belső törvényei sem szorulnak természetesen állami megerősítésre, a különböző egyházakat azonos jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik, és az állam semmilyen belső egyházi szabály végrehajtásához nem nyújt segítséget kényszerítő eszközeivel. Ez utóbbinál meg kell jegyezni, hogy az egyház az állami jogban meghatározott jogokat ugyanúgy érvényesítheti állami kényszer segítségével, például bíróság útján, mint bármilyen más szervezet. Az előbbiekből az is következik, hogy az állam az egyházat nem irányítja és nem felügyeli. Csupán a jogszabályok megtartását várja el tőle, mint bármely más szervezettől vagy személytől. Ugyanígy, ha az egyház olyan tevékenységet végez, amelyet jogszabály szabályoz, rá is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint más szervezetekre. Az állami szervek az ilyen tevékenységekkel kapcsolatosan ugyanazokat a jogokat és kötelezettséget gyakorolják, mint más szervezetek esetében. A javaslat széleskörűen határozza meg az egyházak nem hitéleti tevékenységei közül a leginkább jelentős oktatási és szociális tevékenység végzésére vonatkozó szabályokat. Megállapítja, hogy az egyház minden olyan nevelési, oktatási, kulturális, illetőleg szociális és egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet elláthat, amelyet magas szintű jogszabály nem tart fenn kizáróan az állam, vagy annak szerve és intézményei számára. Dyen például — ilyen tevékenység — a katonai tisztképzés. Szeretném azonban világossá tenni, hogy a kormány nem csupán az oktatással, az egészségüggyel és a szociális gondozással, hasonló tevékenységekkel kapcsolatos területet tekinti társadalmi fontosságúnak. Az egyházak szerepe jóval jelentősebb ezeknél. Pusztán a hitélet fenntartása is olyan kedvező hatással van a társadalom egészére — gondolok itt például az évezredes és az egyházak által őrzött emberi értékek fenntartására, érvényesülésük elősegítésére, vagy éppen a kisközösségek megőrzésére —, amely a társadalom egésze erkölcsi állapotának javítását mozdítja elő. Érezhetjük ennek hiányát ma is mindazon értékek és közösségek négy évtizedes megkérdőjelezése után, amelyet az egyház fenntarthatott volna. A javaslat azt is rögzíti, hogy bármely egyház a tanulók, hallgatók és a szülők kezdeményezésére az állam által fenntartott nevelési és oktatási intézményekben vallásoktatást tarthat, az oktatás azonban nem kötelező jellegű, és értelemszerűen a vallásoktatásra nyújtott teljesítmény a tanuló és hallgató tanulmányi eredményébe sem számítható be. Ugy vélem, a törvényjavaslat fontosságánál fogva az egyházak e tevékenységét kiemelten kezeli. Ezt támasztja alá az a rendelkezés is, hogy az említett egyházi tevékenységet, tehát a nevelési, oktatási, szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben végzett, társadalmilag rendkívül hasznos munkát az állami, normatív módon meghatározott költségvetési támogatással segíti. Tisztelt Országgyűlés! Külön kívánok szólni az egyházak nyilvántartásból való törlésének eseteiről. Ezek a következők: az egyház más egyházzal egyesülése, két vagy több egyházra való szétválása, az egyház feloszlása, az egyház megszűnésének megállapítása, valamint az egyháznak az Alkotmánnyal ellentétes, vagy törvénybe ütköző tevékenysége miatt nyilvántartásból való törlése. Engedjék meg, hogy néhány szót ez utóbbi esetről külön is szóljak. Ugyanis vita alakult ki abban a tekintetben, hogy az egyházak működése felett az ügyészség vajon gyakorolhat-e általános törvényességi felügyeletet. Ez a megoldás a társadalmi szervek felügyeletével azonos lett volna. Ugy gondolom