Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-65

5426 Az Országgyűlés 65. ülése, 1989. november 21-én, kedden 5427 Országosan 34 675 ingatlankezelő dolgozó van. Ez a létszám több, mint a trianoni békeszerződésben hazánk részére előírt maximális szárazföldi haderő-létszám. Ez még nem lenne baj! De valamennyien tudjuk, hogy ennek a hadseregnek a fenntartása milyen anyagi konzekvenciákkal jár. Utánaszámoltam: gyakorlatilag az állami támogatás nagy része, mintegy 7 milliárd forint ezeknek a vállalatoknak a bérköltsége, adminisztrációjára és vállalati rezsijére megy el. Tehát korántsem a tanácsi bérlakások kapják ezt a támogatást, hanem ezek a mammutszervezetek élnek belőle! Hadd mondjak néhány szót még a lakás- és helyiségbérek, illetve a karbantartási és üzemeltetési költségek alakulásáról. Kedves Képviselőtársaim! 1987-ben — állami támogatás nélküli összegekről beszélek — a bevétel, tehát a lakbérekből és helyiségbérekből származó bevétel 5 milliárd 222 millió forint volt, ugyanakkor a karbantartásra, üzemeltetésre — fővárosi számokat mondok — 4 milliárd 736 millió forintot költöttek. Gyakorlatilag azokat az összegeket sem fordították a lakóházak karbantartására, üzemeltetésére, ami a lakilletve helyiségbérekből befolyt. Ennyit a lakbéremelés indokoltságáról! Ez lenne még a kisebbik baj ! Jön a következő: mindegyik variációban szerepel az, hogy az ingatlankezelők mentesülnek a lakáson belüli munkáktól, valamint a lakossági kezdeményezésű korszerűsítések költségeitől. El kell hogy mondjam Önöknek: a fővárosban a bérlakásállomány döntő része az I. világháború előtt és után épült. Ezekben az épületekben a lakosság önerőből és döntően saját kezdeményezésre oldotta meg a lakások korszerűsítését. Ezzel vállalta természetszerűleg a nagyobb lakbérterheket is. Most ez az anyag tulajdonképpen — úgymond a javítás célzatát szem előtt tartva — a lakossági kezdeményezésű korszerűsítések ellen hat. Természetesen amennyiben ezt elfogadjuk, ez újabb 50—80 százalékos lakbéremelésnek felel meg, ha a lakossági terhek oldaláról nézzük ezt a kérdést. Itt a következő lépcső: a vízdíj bevezetése. Bizottsági vitákon is többször elmondtam, hogy egyetértek minden díjnak a bevezetésével amennyiben az mérhetően van megoldva. Viszont alapvetően ellenzem az átalánydíjak fizetésének minden egyes formáját, mert az semmi másra nem jó, csak a közös pazarlást próbálja meg azokon keresztül finanszírozni, akik takarékoskodni próbálnak. Ezt a világon nagyon sok helyen meg tudták oldani. Úgy látszik, mi egy csodaország vagyunk! Magyarország képtelen megoldani azt, hogy a lakásokban mérni lehessen a vízfogyasztást. Az átalány hatása lakásonként havi 150 és 350 forint terhet jelentene. Ugyanakkor sajnos nem tudok elvonatkoztatni a következő napirendi ponttól, a jövőévi költségvetési irányelvektől. Abban azt mondja a kormányzat, hogy a lakásépítések csökkentéséből 3,2 milliárd forintos bevételre számít a következő esztendőben. Tehát : a lakosság drasztikus terhelése mellett csökkenő új lakásszám! — és most jön a következő: a lakóházfelújításokhoz adott támogatást 6 milliárd forinttal csökkenti a javaslat 1990-ben. Kedves Képviselőtársaim! Budapesten 210 000 olyan lakás van, amely még az I. világháború előtt épült, és ezek döntő része teljeskörű felújításban — a háborús helyrehozataltól eltekintve — szinte soha nem részesült. Sétáljanak el egyszer a belső kerületekbe és nézzék meg, hogy milyen állapotban vannak ezek a házak! Ettől a területtől elvonni az állami támogatást nem hibának — bűnnek tartom. Az egész lakáskoncepcióról nem tudok mást mondani, csak azt: nemhogy javítaná a lakáshelyzetet, hanem drasztikusan rontani fogja. Az anyag a fiatalok számára 3 milliárd forintos támogatást irányoz elő. Kérdezem én Önöket: amennyiben bevezetik ezeket a drasztikus lépéseket, mibe fog akkor kerülni például az albérlet és egyáltalán mennyire fogja ez feltornászni a már így is teljesen elfogadhatatlan lakásárakat?! Mire lesz elég ez a 3 milliárd forint? Kedves Képviselőtársak! Még egy témát szeretnék érinteni és ez a bérlakás-eladások ügye. Nagyon sok helyen felmerült, hogy azok a szerencsések, akik bérlakásban laknak, bagóért vásárolhatják meg a lakásaikat. Ezen a téren szigorítani kell. Ezzel egyetértenék, hogy ha már a bevezetéskor szigorú feltételekkel adták volna el a lakásokat. Gondolják végig! 1988-ban a II. kerületben egy tanácsi lakást — most csak az első lépésben befizetendő összegről beszélek — 19 140 forintért vásárolhatott meg a későbbi tulajdonos. Ugyanez a XXI. kerületben, ahol a munkások többsége lakik, 99 666 forint volt egy lakásra vetítve. Én ellenzem, hogy azok, akik közel voltak a tűzhöz és összeköttetéseik folytán meg tudták vásárolni tanácsi lakásaikat, élvezzék a kedvezményeket, a jövőre nézve pedig mutassunk példát és azok számára, akik a lakbéremelés rémétől hajtva erejükön felül is megpróbálják majd megvásárolni, szigorítsuk és a piaci feltételekhez kössük a lakáseladásokat. Ez nem korrekt, ez nem lehet elfogadható. Kedves Képviselőtársaim! Be is fejezem. Úgy ítélem meg, hogy ha a várható áremelkedések mellé — tudva, hogy a televíziódíj, a közlekedés, a villany, az energia, az alapvető élelmiszerek frontján milyen áremelkedések elé nézünk — még ezt a lakáscsomagot is betesszük, akkor a lakosságnak egy lehetősége marad. Ez pedig az, hogy azok az emberek, akik eddig békében tűrték a nehézségeket, kivonulnak az utcára és így nem a Világbanktól kell nekünk félni, hanem az lesz a gondunk, hogy a belső helyzeten hogyan leszünk úrrá. Remélem, ezt nem kívánja az Országgyűlés. Éppen ezért tisztelettel javasolnám képviselőtársaimmal egyetértve, hogy a lakáskoncepciót külön napirendként decemberben tárgyaljuk meg. Nagyon kérem a kormányzatot, hogy abban a mi javaslatainkat és a lakosság érdekvédelmi szervezeteinek a javaslatait is mérlegeljék, hogy egy humánus és emberibb megoldás kerüljön elénk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Most Kiss Dezső Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8. számú választókerületében megválasztott képviselőtársunk szólal fel. KISS DEZSŐ: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma számos olyan ismerettel rendelkezünk, amely gazdasági helyzetünknek a korábbinál reálisabb és — sajnos — elég kedvezőtlen megítélésére nyújt le-