Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6075 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6076 mint a hatalomhoz. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Rátérünk első napirendi pontunkra, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló alkotmányerejű törvényjavaslat megtárgyalására. A beterjesztett törvényjavaslatot megküldtem képviselőtársaimnak. A törvényjavaslat vitája előtt felhívom szíves figyelmüket, hogy az előterjesztés utolsó oldala országgyűlési határozat-tervezetet tartalmaz, amely az állam és az egyházak közötti megállapodások felülvizsgálatáról szól. A törvény elfogadása után e kérdésben is döntenünk kell. A napirend előadója dr. Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter. Átadom a szót a miniszter úrnak. DR. KULCSÁR KÁLMÁN: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy bevezetőül felolvassak egy részletet a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. évi 43 törvénycikkhez Csáki Albin kultuszminiszter által fűzött indoklásából. Az idézet a következő: „Nézetem szerint a híves szabadságát, tehát a szorosabb értelemben vett vallásszabadságot akár megadni a polgároknak, akár tőlük megtagadni az államnak hatalmában nincs, az egyéni hit az egyénnek lelkiismeretében honolván emberhez semminemű külső hatalom hozzá nem férhet. A törvényhozásnak meggyőződésem szerint csak az a feladata, hogy biztosítsa az állam polgárainak azon jogát, melynél fogva azok benső hitöket szabadon gyakorolhassák, az ország törvényeinek sérelme nélkül külső szertartásokban, cselekményekben is kifejezhessék és hitök gyakorlására vallási testületté egyenlő joggal egyesülhessenek." Idáig az idézet. Ez az idézet mindmáig a lelkiismereti és vallásszabadság klasszikus megfogalmazását jelenti. Az önök előtt levő törvényjavaslat kapcsán az említett törvényre való hivatkozásnak két egymással összefüggő indoka van. Egyrészt nem lényegtelen, hogy a múlt században a magyar polgári államszervezet kiépítése és ezzel összefüggésben az emberi alapjogok kodifikációja csak akkor kezdődött el, amikor Európa nyugati részén már jó fél évszázada stabilizálódott és jól működő modern államszervezet élt. Másrészt jelen törvényjavaslat sok tekintetben, így szabályozási tárgykörében, szerkezete vonatkozásában nagyon közel áll a múlt századi törvényhez. Mindkét törvény az európai fejlődéshez képest megkésve került a Parlament elé, a megkésettség okai azonban a két törvény esetében lényegesen eltérnek egymástól. Az 1848 tavaszán deklarált négy alapvető szabadságjog egyike éppen a vallás szabad gyakorlásához való jog. E jog magyarországi előtörténetének elemzése helyett csak utalnék arra a közismert alkotmánytörténeti tényre, hogy a magyar uralkodók esküinek is egyik lényeges, sőt általában első pontja volt az egyház, később, a reformáció után a vallás szabadságának biztosítása. Garancia jellegét mi sem jelzi jobban, mint Báthory Zsigmond esete. A fejedelem ugyanis uralkodása után pár évvel lehetővé kívánta tenni a jezsuiták erdélyi működését..Mivel ez ellenkezik kokorábbi fejedelmi esküjével, így a jezsuiták működését átmenetileg engedélyező erdélyi országgyűlés „végzeményében" külön is szólt a fejedelem korábbi esküjének ilyetén módosításáról. Ezek után természetes, hogy 1848-ban a vallásszabadság külön szabadságjogként került megfogalmazásra. A korabeli mintát követve ennek részletes szabályozásáról külön törvénynek kellett volna intézkedni. Ám ennek meghozatalára éppen a már hivatkozott 1895-ben kelt törvényre, többek között a törvényhozás elhúzódása, a parlamenti viták hosszas volta miatt fél évszázadot kellett várni. E fél évszázad alatt azonban lényegesen megváltoztak a vallás szabad gyakorlásával kapcsolatos és a szabályozást is kiváltó igények. A nemzeti összehasonlítás alapján megállapítható, hogy a vallásszabadság szabályozásának fejlődésében két szakasz különíthető el. Az első periódusban az ember - az egyes-ember egyéni jogaként felfogott szabadság áll a szabályozás középpontjában. A második szakaszban — s ez a múlt század második felétől számítható — a szabadságjog kinyilvánítása mellett az egyes vallásfelekezetek és egyházak mint szervezett organizációk, és az állam kapcsolatainak a tisztázását is feladatának tartja a jogi szabályozás. A vallás szabad gyakorlásáról szóló korabeli magyar törvény is - lehetőség szerint — a viszonylagos teljesség szem előtt tartásával kívánta szabályozni a kérdést. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházról szóló törvényjavaslat most szinten meglehetősen későn kerülhetett önök elé. Anélkül, hogy ennek mindannyiuk által ismert indokait felsorolnám, engedjék meg, hogy röviden vázoljam a hatályos rendelkezések kritikai értékelése útján a jelenleg fennálló komoly ellentmondásokat és hiányosságokat, amelyek mind az állampolgárok és az egyházak, mind a jogalkalmazók számára teljes bizonytalanságot okoznak. A vallásszabadsággal és az egyházak működésével foglalkozó jogszabályok különböző történelmi helyzetben és időszakokban születtek — más-más jogforrási szintűek is. Törvényi szinten a vallásszabadsággal összefüggő garanciális kérdéseket csak a már említett múlt századi jogszabály egyes, még hatályos szakaszai, illetőleg az 1947. évi 33. törvénycikk rendezi. Emellett csak elavult, alacsony szintű, egyes esetekben nehezen hozzáférhető jogszabályok foglalkoznak a kérdéskörrel, bizonyos területeken pedig a teljes szabályozatlanság mutatkozik. így például olyan jelentős kérdést, mint az egyházak jogi személyisége, a hatályos jogszabályok nem rendeznek. Meggyőződésem, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság az emberi jogok sorában kiemelkedő helyet foglal el. A szabadságjogok kifejezik a társadalomban létező ideológiai pluralizmust, megalapozzák az eltérő meggyőződésű emberek kölcsönös toleranciáját és megértését. Tényleges megvalósulásukhoz azonban egy demokratikus társadalomban a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot csak olyan korlátozásnak lehet alávetni, amely a társadalom védelme érdekében szükséges. Ennek megfelelően e jogok gyakor-