Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-65

5424 Az Országgyűlés 65. ülése, 1989. november 21-én, kedden 5425 szagban, sikerül nagy nyereségtartalmú termékekkel betörni a külföldi konvertibilis piacokra, s nyereséges üzleteket kötni. De amikor a sikeres kiszállítások lebonyolítása után év közben, majd év végén szembesülnek bizonyos tényszámokkal, ők maguk is nagyon megdöbbennek. Az történik, hogy a kiszállítást követően a pénz átfutási ideje, mire megjelenik a vállalat számláján, 75—120 nap is lehet. Amennyiben nem bankgaranciával történik az üzlet, így kedvezményes áthidaló kölcsön felvételére nincs lehetőség, ezeknek a vállalatoknak a bank költsége drasztikus mértékben megnövekszik. Jónéhány vállalatnál tényekkel és számokkal lehet bizonyítani, hogy az a banki költségnövekedés a vállalat nyereségének 30—35 százalékát is sok esetben eléri. Kérem szépen, én azt szeretném kérdezni, miért büntetjük a jókat, miért azokat súlytjuk, akik belátván ezt a szűk kényszerpályát, hogy valóban a konvertibilis export az egyetlen út, s valóban az ország és a vállalatok érdekében próbálnak egyaránt tevékenykedni, mégiscsak a helyi érdek ütközik az országos érdekkel. Megjegyzem, hogy a banki garanciás üzletek maximuma az összes üzlet számát tekintve körülbelül 20—25 százalék. S amennyiben minden üzletnél bankgaranciára törekednének ezek a vállalatok, nem értük volna el azt a szép tőkés export volumen-növekedést idén, mint amit elértünk. Az eddigi tapasztalatok is határozottan azt mutatják, hogy a többszínű bankrendszer is csak több fokozatot, lépcsőt, vállalati szakember-elvonást jelentett ebben az országban. Pénzügyi szakembert kapni ma már alig lehet és sajnos nem hozta meg ez a piacgazdaság felé irányuló első lépéseket sem. Es sajnos kopogtatnak az ajtón a képviselőnél azok a fiatalok, s azok a középkorú választók, akik a lakáshelyzettel kapcsolatos sokszor megválaszolhatatlan kérdéseiket teszik föl a képviselő számára. Most már azt is kell látni, hogy nemcsak azokkal lesz gond, akik idáig még nem tudtak lakást vásárolni, most már azokkal is kezd gond lenni, akik nem is olyan régen meg tudták venni a lakásukat. Ami itt szerepel előttünk a lakások koncepciója gyanánt, az számomra nem koncepció, az számomra teheráthelyezés. Mondjuk ki nyíltan kérem, ha 1990. május 1-től 1520 forint helyett valaki 3300 forint havi törlesztést fog fizetni, az nem igazi lakáskoncepció azoknak sem, akik ezt megvették. S van még egy hibája ennek a tervezetnek. Egy kalap alá veszi mindazokat, akik 15 évvel ezelőtt vették fel. Nagyon jól tudjuk, hogy azóta az átlagfizetések és a lakás átlag-négyzetméter árak közötti különbség a többszörösére nőtt, aki nemrégiben vett lakást, az már nemcsak az OTP-nek tartozik, hanem tanácsnak, munkáltatónak, a szülőnek, rokonnak, stb. Tehát a törlesztési terhe is magasabb. Kérem szépen, ha ezt a variációt elfogadjuk, valamit kimondunk. Mégpedig azt mondjuk ki, hogy a magyar családok elveszítik a hosszú távra szóló anyagi tehervállalás megtervezhetőségét. Egy olyan bizonytalanságot okozva ezeknek a családoknak, hogy nem fognak merni belevágni semmilyen adósságba. S jelentkezik a szociális foglalkoztatók problémaköre, amely jóval szélesebb körű vizsgálatot, megoldási javaslatok kimunkálását igényli, mint amennyire ezzel a kérdéskörrel itt ebben a Parlamenti felszólalásban foglalkozni lehet. Úgy érzem, gondjainkkal hamarosan konkrétabban is foglalkoznia kellene a Parlamentnek. Nem tagadom, nem tagadhatom, hogy választókerületem polgárainak is megoszlik a véleménye az 1990-es év elképzeléseit illetően. S azt hiszem, mindannyian érezzük, hogy mi képviselők is két tűz közé kerültünk. Az egyik oldal azt mondja, azt mondhatja, hogy szavazzuk meg a Kormány előterjesztését 1990re, mert ez az ország stabilitásának az érdeke, csak így lehet sikeres tárgyalási alapból kiindulni a külföldi hitelezőknél, amelyek segítsége nélkül a mi gazdaságunk működésképtelen. De emlékeztetni szeretném Önöket, hogy ma úgy tűnik, mi vagyunk az egyetlen olyan csapat, — elnézést a kifejezésért —, amelynek a felelőssége közvetlenül a lakosság előtt még megfogható. Mi rajtunk csapódik le mindaz a szándék és mindaz az intézkedési hibasorozat, amelyet a választók a asztalunkra tesznek. Pedig sokszor még csak a véleményüket sem kérdezték meg. És szembe kell néznünk azzal is, hogy a mi választóink között rengeteg olyan ember van, aki már 1989 elején is a tűréshatár közelébe jutott. A vélemények tehát megoszlanak, egy valamiben azonban érdekes módon megegyeznek. Ennyi bizonytalanságot tartalmazó programot nem lehet tiszta lelkiismerettel megszavazni. Ezért kérem, hogy a vitatott kérdéseket újból gondoljuk át. Köszönöm figylemüket. (Taps.) ELNÖK: Filló Pál Budapest 18. választókerületében megválasztott képviselőtársunkat illeti a szó. FILLÓ PÁL: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Megmondom őszintén: túl nagy az anyag, a bőség zavarával küszködik az ember, amikor ezt átolvasta és elgondolkodott azon, hogy tulajdonképpen melyik legyen az a témaj amelyet felszólalásában megpróbál megközelíteni. Én úgy ítéltem meg, ebből az anyagból — lévén az én választókörzetemben a lakások 98 százaléka tanácsi bérlakás — alapvetően a tanácsi bérlakásokkal foglalkozó, a lakáskoncepció részét képező anyagot szeretném taglalni. Talán bevezetésképpen egy mondatot hadd idézzek a kormányprogramból: ,, 1990-től bevezetendő intézkedések segítik a legélesebb feszültségek oldását" — írják ezt a lakáskoncepcióra vonatkoztatva. Kedves Képviselőtársaim! Amennyiben a költségvetés helyzetének a javítása a legfontosabb megoldandó kérdés és a legélesebb feszültség — akkor ez igaz. Nekem meggyőződésem, hogy ez a lakáskoncepció nemhogy megoldana valamit, hanem a jelenlegi helyzetet lényegesen tovább fogja súlyosbítani. Szeretném néhány ténnyel alátámasztani mondandómat. Foglalkozik az anyag a tanácsi lakások bérének 50, illetve 100 százalékos emelésével. Évek óta mondjuk már, mi budapesti képviselők, hogy a lakosság tűrőképessége a határához érkezett. Kedves Képviselőtársaim! Ezeket a tanácsi lakásokat az ingatlankezelő vállalatok tartják fenn országszerte. Ezek között vannak jól, kevésbé jól és nagyon rosszul dolgozó vállalatok. Ez utóbbihoz tartozik a többség.