Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-65

5422 Az Országgyűlés 65. ülése, 1989. november 21-én, kedden 5423 elénk hozott, nem szociális, hanem elszegényedési program. A különböző elvonások, antiszociális intézkedések csak a szegényházak ismételt felépítését tűzik ki célul. A hátrányos helyzetű embereknek nem ilyen támogatásra van szükségük, hanem olyan feltételek biztosítására, amely nem alázza meg, és nem szégyeníti meg őket. Valóban, ahogy az előterjesztésben hallottuk a megvalósítás a gazdaság fellendítésében rejlik. Azonban ezt a fellendítést miképpen képzeli el a Kormány, ha a költségvetési szerepvállalás csökkentését tűzi ki célul az élő munka újratermelési költségeiben. Kivel fogjuk ezt a programot megvalósítani, ha a családok életfeltétele nincs meg? Ha a gyereknevelés költségében az állam egyre csökkenő arányban vesz részt. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ugyanilyen röviden szóljak a melléklet hatos számú mellékletéről, illetve a lakáskoncepcióról: Felhívom az önök figyelmét arra, hogy korábban a Szolnok megyei képviselőtársaink indítványára az Országgyűlés határozatot hozott, hogy az Országgyűlés önálló napirendi pontként tárgyalja a Kormány lakáskoncepcióját. Amennyiben következetesek vagyunk önmagunkhoz és a Kormányra kötelező, az Országgyűlés határozata, javaslom, hogy a lakáskoncepciót, illetve a melléklet hatos számú mellékletét vegyük le a napirendről, vegyük ki a koncepcióból, a mai vitát tekintsük első olvasatnak és decemberben önálló napirendi pontként tárgyaljuk a lakáskoncepciót. A konkrét tárgyaláshoz a mai előterjesztés ismeretében javaslom a Kormánynak, hogy a család netto jövedelmébe a családi pótlékot ne számítsa bele, mert így könnyű az átlagosnál magasabb jövedelmet kiszámítani, hiszen a családi pótlék a gyereknevelés költsége. Azt most nem részletezném, hogy ez az összeg miért csak 20—25 százalékát fedezi a gyereknevelésnek. Javasolom, hogy a Kormány a jövedelem szintet ne a saját érdekeinek megfelelően alakítsa és vegye figyelembe. Javaslom, hogy a lakbérek, hitelek terhei valósan jelenjenek meg a táblázatokban. Javaslom, hogy a lakosságot, az érdekképviseleteket is véleményeztessük ezekben a kérdésekben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársam. Megértem, de nem osztom a felháborodását, ugyanis nem gondoltam arra, hogy ne adjak önnek majd szót, hanem arra gondoltam, hogy akkor kerül erre majd sor, ha bevégezte, befejezte bizottságbeli munkáját. Ezért elnézést kérek. A félreértés abból adódik, hogy az Országgyűlés szeretné folytatni munkáját és ne tartson nagy szüneteket. Jelen van-e Kenyeres Árpád budapesti képviselő? Öné a szó! KENYERES ÁRPÁD: Tisztelt Parlament, kedves képviselőtársak! A délután elhangzott, számomra sokkoló számok alapján óva intem magam, és óva intem magunkat, hogy a Kormány 1990-es gazdaságpolitikájáról érzelmi, indulati hangulati elemek alapján döntsünk. De ugyanakkor kötelességemnek is kell, hogy tartsam azt, hogy ezen elképzelések alapján, igenis itt ebben a házban is meg kell jelenni annak a bizonytalan társadalmi hangulatnak, amely a Kormány jövő évi és azutáni várható intézkedéseket jelzik. Be kell látnunk, hogy mi magunk is nagyon ellentmodásos helyzetben vagyunk jelen pillanatban, úgy ahogy arról Vona Ferenc képviselőtársam már szólt néhány szót és jómagam is nagyon sok ellentmondást találtam az anyagban. Bár vannak benne olyan célok, amelyeket ha lehetne én két kézzel is boldogan megszavaznék, elsősorban a vállalkozás-barát politikára gondolok, de napi gyakorlati munkám során olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek döbbenetesen más eredményt mutatnak, mint a kitűzött jó célok. Az egyik. Kisiparos és kisvállalkozó választópolgárunkelégedetten áll fel egy olyan, kormánytag által tartott tanácskozásról, ahol meghirdetik a vállalkozásbarát politikát, ígérik a vállalkozások támogatását. Különösen örül akkor, amikor hazamenvén még postaládájában egy nyugat—német—magyar közös bank felhívását találja, amely bank kamatköteles kölcsönt nyújtana neki NSZK márkában, még azzal is, hogy esetleg forintban kell visszafizetni a hitelt, gépre, berendezésre, alapanyagra, nyersanyagra, stb. Kisiparosunk, kisvállalkozónk azt olvassa, hogy öt százalék egyszeri kezelési költség levonása mellett a hitelt megkaphatja, amennyiben kezességi igazolást visz magával. Kisvállalkozónk, kisiparosunk naiv, azt hiszi, minden rendben van. Elmegy ahhoz a pénzintézethez, amely már évek, sőt évtizedek óta kezeli nem ritkán havi százezres nagységrendű készpénzforgalmát, nem csekély haszonnal és megpróbálja azt az igazolást elkérni magának. Az a pénzintézet azonban kijelenti, hogy gépét, berendezéseit, ingatlanát fedezetként nem tudja elfogadni és így a hitel felvételéhez szükséges kezességi igazolást számára nem tudja kiadni. Kisiparosunk, kisvállalkozónk még mindig hisz és további útra kel; végül talál egy pénzintézetet, de csak egyetlen egyet, amelyik így teljesen ismeretlenül is hajlandó vállalni ezt a kezességi igazolást, amely a hitel felvételéhez szükséges. De kérem, kapaszkodjanak meg, 32 százalék kamatért. Kisiparosunk, kisvállalkozónk számol. Feladja a harcot, elmegy Országgyűlési képviselőjéhez, tart neki még egy kis előadást, hogy a régi időkben hogyan és minek hívták az uzsorakamatot és hogyan büntettük. Megállapítja, hogy az egy év alatti 32+5, tehát a 37 százalékot ő áraiban nem tudja érvényesíteni, ezzel számára a körbezárult. S miután nincs lehetősége készpénzének adómentes tartalékolására sem, ezért jelzi, hogy pénzét kimenekíti, feléli, nem tud hosszú távra tervezni. Sajnos az ilyen és ehhez hasonló kudarcokban már kezd tökéletes esélyegyenlőség mutatkozni az állami vállalatoknál is. Több állami vállalat vezérkara, mely hangsúlyozom, állami vállalat, évek óta nyereségesen gazdálkodik, állami támogatás nélkül, ezek az állami vállalatvezetők beletörődnek abba, hogy valóban nem lehet több rubelaktívumunk 1989-ben, mert finanszírozhatatlan. Valóban a belföldi fizetőképes kereslet drasztikus mértékben visszaesett, ezért egy járható út marad számára, a konvertibilis elszámolású export. Ez tökéletesen megegyezik az ország érdekével, ezek a vállalati vezetők azt hiszik, hogy jó úton járnak, és az országos és a helyi érdek tökéletesen találkozik egymással. Lőn csoda, mert ilyen is van még ebben az or-