Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-65

5420 Az Országgyűlés 65. ülése, 1989. november 21-én, kedden 5421 ságállomány. Ez kergeti, kényszeríti a Kormányt olyan intézkedésekbe, amelyek saját elveinek is ellentmondanak, nemcsak a józan észnek. Nagyon fontos, hogy Magyarország megbízható is maradjon. De ez nemcsak azt jelenti, hogy megfizette-e az éppen esedékes törlesztést, hanem hogy politikailag stabil-e? Olyan rendszer működik-e, amelynek szavában és tartós fennmaradásában bízni lehet? Enélkül a nyugati tőke nem jön. Legföljebb benéz a határról és kint várakozik. Egyébként lehet, hogy szerencsére, mert ha korlátlanul özönlene felénk, félő, hogy amíg még mi korlátlanul kiárusítanánk az országot, eladnánk egy pár dollárért a jussunkat, a nemzet gyárakban, földekben, vizekben és épületekben fekvő vagyonát. Elkótyavetyélve ezzel a gazdasági függetlenségünket és alighanem a demokráciánkat is. Az országot csak hazai erőkből lehet biztonságosan felépíteni. Külföldi tőke és vállalkozó nélkül persze nem fog menni, de a főszerepet a hazai vállalkozói rétegnek kell kapnia. A magyar tulajdonos polgárságnak — azt gondolom — ez alapvető stratégiai kérdés. Ha ezt mondom, ezzel azt is mondtam, hogy a legfontosabb teendő a magánvállalkozások fellendítése, természetesen az infláció megfékezése és a nyomasztó hiányjelenségek megszüntetése mellett. A fellendülés azonban a jelenlegi elviselhetetlen adóprés szorításában szinte elképzelhetetlen. Vonatkozik ez a vállalati szférára, éppenúgy, mint a magánszférára. A beruházási ÁFÁ-t pedig egész egyszerűen el kell törölni. Persze, a Kormány mindent tud, — fölösleges tanácsokat adni! Azt hiszem a mi feladatunk most nem a hosszútávú tervezés, hanem a megmaradt vagyonkánk megőrzése és átörökítése az új Parlamentre. Ez a kiárusítás megakadályozása mellett azt jelenti, hogy nagy szabadságot kell adni a magánszektornak és nagyon a körmére kell nézni annak, aki az állam pénzéből gazdálkodik. Nem a központi vezérlés visszaállítására gondolok, csak arra, hogy aki a saját pénzét költi, annak a bürokratikus korlátozások ezerféle módjával kell megküzdenie, aki pedig az államét, azt egyre inkább ,,magára hagyják." Úgy tetszik, nálunk a ,,szabadság" most igen rossz helyen van alkalmazva. Azt hiszem, fordítva kellene. Az állami vállalat soha nem fog úgy viselkedni, mint egy magánvállalat, legföljebb, már csak akkor, ha kevés lesz belőle. Korlátozni kell az állami vállalatok költekezési hajlamát, pazarló gazdálkodását, ami végül az árakban jelenik meg, és a külpiaci versenyképtelenségben. Persze, az államnak is korlátoznia kell nyereségelvonó szenvedélyét, mert ezzel saját vállalatait teszi tönkre, vagy ha nem, hát teszi a jövőjüket kilátástalanná. Es korlátozni kell a tulajdonelidegenítési hajlamát is. A tulajdonviszonyok rendezése a szocialista tulajdon-zűrzavar évtizedei után sürgős és elkerülhetetlen. De a privatizálást és a reprivatizálást, annak módját, körét és mértékét az új Országgyűlésnek kell döntenie, — a nép fölhatalmazása alapján. Különben nagyon valószínű, hogy a privatizálást inkább a külkereskedelemmel kellene kezdenünk, nem pedig a rosszulműködő, őshüllőnek minősített gyáraink áron aluli eladogatásával. Ne hozzuk az utódainkat még lehetetlenebb helyzetbe, se itt a Parlamentbe, se otthon a családban. Az is elég, amit eddig összehoztunk nekik! És még azt sem érezhetjük, amit a dzsentri, amikor elmulatta a vagyonát és a gyerekeinek csak adósságot hagyott. Ő legalább jól érezte magát múlatás közben, mi inkább csak sirtunk és nem vigadtunk. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, hisz — mondom — a Kormány mindent tud! Tudja, hogy a mezőgazdaságra, mint húzóágazatra, mint külkereskedelmi és politikai stabilitás szempontjából fontos ágazatra nagyon oda kell figyelnie. Ehhez — úgyis mint állatorvos — csak annyit tennék hozzá, hogy a külpiacokon még mindig kelendő a magyar húsáruk termelése mögött komoly állategészségügyi munka áll. Ha járvány megelőzéstől pénzt vonunk el, akkor egész mezőgazdasági exportképességünk veszélybe kerül. A két dolog látszólag távol van egymástól, valójában azonban minden döntés, szinte megszámlálhatatlan tényezővel van összefüggésben. Mert milyen sakkozó az, aki csak egy lépéssel gondol előre? Milyen orvos az, aki nem számol a gyógyszer mellékhatásaival? A politikai döntéshozók nagy felelőssége is éppen ebben van. A papír mindent elbír. Bizonyítja ezt számos kongresszusi párthatározat, és ez a gazdaságpolitikai tervezet is. Nem lehet egyszerre fújni hideget és meleget. És vannak feladatok, amelyeket csak egyszerre lehet elvégezni, különben az egyik intézkedés lerontja a következő esélyeit. Az utóbbi évek félsikerei is ezt igazolják. Tíz féleredmény sikere nem öt siker, hanem csak öt kudarc. Végül: Tisztelt Képviselőtársaim! Most a tervezés nehéz óráiban azt javaslom, ne az ország jövőjét próbáljuk megtervezni most, tervezzük meg a saját távozásunkat úgy, hogy a nép választotta új Parlament és annak Kormánya a lehető legkedvezőbb körülmények között láthasson mihamarabb munkához. Én nagyon büszke vagyok rá, hogy önökkel együtt négy és fél évig itt dolgozhatta az ország házában, de most úgy érzem, a mi dolgunk már nem a távlati tervezés, hanem a közeli távozás. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Most következik Kovács Lászlóné budapesti képviselőtársunk felszólalása. KOVÁCS LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Elnök Úr! Hozzászólásom előtt engedje meg, hogy hangot adjak annak a véleményemnek, hogy ebben az esetben, amikor itt fel kell szólalnom, ugyanakkor az ad-hoc bizottság összeül és véleményezi módosító javaslatomat az adóügyben és ott nem lehetek, mert itt fel kell szólalnom, ez egy abszurd helyzetet hoz létre. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásom témája azt hiszem, hogy nem éri váratlanul önöket és a kormányzatot sem, hiszen az elmúlt négy év során jónéhány felszólalásom és interpellációm a lakosság szociális bizotságának megőrzésére irányult. így most is a gazdaságiprogramból kiemelném a szociálpolitikai elképzeléseket és a lakásreformot. Röviden fogok szólni, hiszen bár az Országgyűlés június 28-i ülésén határozatba foglalta, hogy az adó mellé egy szociálpolitikai koncepciót is elén tesz a Kormány, ez a program, amelyet