Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-65

5418 Az Országgyűlés 65. ülése, 1989. november 21-én, kedden 5419 Nem látunk olyan kormányzati erőt, amely ezt támogatná. Kérdésként teszik föl egyre többen: miért nincs betöltve a Kormányban a gazdasági államminiszter posztja, hol van az a koordináló erő, egy gazdaságpolitikai kollégium, amely segítené ezt az összehangolást, és egyáltalán nem tartom véletlennek, hogy Nagyiványi András is a Kormány szemléletében ezt a komplexicitást, a komplex megközelítést hiányolja. Persze megkérdezhetnék Önök, hogy miért van szükség egy ilyen komplex megközelítésre. Én azt hiszem, elsősorban azért, mert a súlypont, az utóbbi hónapok súlypontja áttolódott a Pénzügyminisztérium területére. Es a pénzügyminiszter minden erőfeszítése dacára nem az államháztartással foglalkozik elsősorban, hanem gazdaságpolitikával, szociálpolitikával és egyéb következményeivel az adópolitikának, a pénzügypolitikának. Tehermentesíteni kellene őt ezek alól a feladatok alól, és ezért ismételten javasolom, hogy vagy hozzon létre a Kormány egy gazdasági minisztériumot, akár a Tervhivatal bázisán is, amely koordináló erővel rendelkezik, vagy töltse be a gazdasági államminiszter posztját, ahogy Németh Miklós mondta: rátermett és szakértelemmel rendelkező személlyel. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Kovács Lászlóné, Budapest 7. számú választókerületben megválasztott képviselőtársunkat illeti a szól. (Közbeszólás: Nincs itt, ülésezik.) DR. VONA FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Sorstársaim! Sorsfordító időket élünk, amikor a döntések és tettek jelentősége felfokozódik, történelmi dimenziót kap. És mi éppen most vagyunk döntésképtelenek és tehetetlenek. Verbálisan és az akarat síkján persze teljesen szabadon szárnyalhatunk. A valóság azonban mindig makacsul ellenáll. Ellenált tavalyi és tavalyelőtti terveinknek is. Pedig a Kormány — láthatólag — mindent tud. A gazdaságpolitikai programjából ez világosan kitetszik. Úgymint: fenntartani a gazdaság működőképességét, s egyidejűleg megteremteni a feltételeket a tartós gazdasági növekedéshez. A gazdaságpolitika tartalma ezért a fizetőképesség megőrzése mellett a piacgazdaság kiépítése, a vegyestulajdonú gazdaság kialakítása, a vállalkozásokat ösztönző a teljesítmény-többleteket kikényszerítő és elismerő gazdasági működés és szabályozás, a világgazdasági folyamatkoba való kapcsolódás és a mindehhez illeszkedő elosztás és szociálpolitikai rendszer létrehozása. A Kormány ilyen gazdaságpolitikát kínál. Ez jó, ennek minden sora Szentírás. Ennél jobbat nem lehet javasolni. Persze ilyen erővel azt is javasolhatta volna, hogy a következő években tegyük virágzó, gazdag és boldog országgá hazánkat. Sajnos, ennek realitása végtelenül kicsi. Ezt is tudja a Kormány, hiszen az első 10—12 oldal lényegében csődjelentés. A sötét tónusókat azonban mindig igyekszik pozitívumokkal szímezni. A gazdaságpolitikai törekvéseket mindig jónak, előremutatónak minősíti. Az eredményekről azonban kénytelen beismerni, hogy azok rosszak. Sajátos öszszetett mondattípus született meg ebben a dokumentumban. Minden mondat eleje siker, a vége kudarc. A tervek második része pedig jobban hasonlít egy kortesbeszédre, mint egy gazdaságpolitikai tervre. Talán ezért is terveztek három évre, hogy valami biztatót is lehessen mondani. Normális esetben az ember a közeli jövőjét viszonylag biztosan be tudja látni, míg a távolabbi jövő tervei jóval bizonytalanabbak. Ebben a tervezetben ez éppen fordítva van. Csupa kétség és bizonytalanság a jövő évi terv. És egyre magabiztosabb az 1991—92-es előrejelzés. Ott már a mutatók mind javulni fognak. Hát igen. Minél előbbre tekintünk, annál kevésbé vagyunk a valóság foglyai. Én magam semmi olyant nem tudtam felfedezni a valóságos gazdasági folyamatokban, amiezt a derűlátást a legcsekélyebb mértékben is indokolttá tenné. Ezért a hároméves tervet volumtarista szemfényvesztésnek tartom, vagy jobb esetben naiv vágyálomnak. Azt hiszem, nem hároméves mesére van szükségünk, hanem inkább egy háromhónapos konkrét, betartható és lehetőleg hibátlan válságtervre. Mert most már több hibát nem szabad elkövetnünk. Nehéz a helyzetünk évek óta, elismerem. De ráadásul rengeteg hibával igyekeztünk kilábalni belőle. Most már nem engedhetünk meg magunknak több hibát. A tervezet nem hagy kétséget afelől, hogy szakadék föltört lógunk, két kézzel kapaszkodva egy szalmaszálba. A mozgásterünk rendkívül kicsi. Így kapaszkodva még vakarózni sem lehet, nemhogy dolgozni, cselekedni a menekülés érdekében. Három hónapos, avagy féléves válságterv kellene nemcsak azért, mert egyedül ez lehet reális, hanem azért is, mert a Kormánynak és ennek a Parlament nagyjából ideje van hátra. Én egyébként ezt is soknak tartom. Ha egy országnak végre módja van szabad választásokat tartani, akkor azt haladéktalanul meg kellene tennie. Nem kerekasztaloknál alkudozni, nem pártcsatározásokat vívni, nem régi típusú költségvetések átfestésével büszkélkedni, hanem választásokat tartani, hogy végre valóban a nép által választott legitim emberek és testületek döntsenek az ország dolgaiban. Válás előtt az ember nem tervez jövő évi programot a feleségének. (Derültség.) Teljesen nyilvánvaló, hogy a tárdsadalmi-gazdasági válságot a gazdaság mai rendszerében nem lehet leküzdeni. A kormányprogram is leszögezi: a politikai struktúra átalakítása nélkül nincs gazdasági reform. És mi ebben a kérdésben a legfontosabbat halogatjuk. Pártházakon és üdülőkön vitatkozunk, a nemlétező munkásőrségen, a köztársasági elnök gyors megválasztásával akarjuk kitölteni a hatalmi vákuumot. Ennek módján és időpontján huzakodunk ahelyett, hogy új Országgyűlést választanánk magunknak. Ez volna a politikai rendszerváltás, minden egyéb bűnös időhúzásnak minősül. Nincs senki a teremben, aki ezt ne tudná. És azt hiszem, olyan sincs, aki meg tudná indokolni, hogy miért is késlekedünk. Természetesen az új Parlamentnek és az új Kormánynakugyanezekkel a súlyos problémákkal kellenene szembenéznie. Egy óriási különbséggel: jóval nagyobb mozgástere volna. Nem kellene naponta bizonyítania. Nem kellene szűk politikai érdekből napi érvényű döntéseket hoznia. Nem kellene a stratégiát folyton alárendelni a taktikának. Képviselőtársaim! Úgy fest, hogy a gazdaság föllendítésének legnagyobb gátja a hatalmas külföldi adós-