Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-72

5977 Az Országgyűlés 72. ülése 1989. december 21-én, csütörtökön 5978 egyaránt sújtja a román, a magyar, a német, a szerb horvát, a zsidó származású romániaiakat. Félő azonban, hogy ezeket az eseményeket a hivatalos szervek programokra is kihasználhatják, ezért erőteljesen fel kell emelni tiltakozó szavunkat. S harmadszor: a híradásokban szereplő számok nagysága bizonytalanságától függetlenül vér folyik és megtorlás zajlik és a feszültség fokozódik Romániában. Ezért önmagában ez a tény is felháborodott tiltakozásra biztat mindnyájunkat. Ezt teszik honfitársaink tíz- és százezrei is. Mi is kaptunk táviratokat, pártoktól - MDF, POFOSZ, más szervezetektől — és kaptunk már aláírásokat is: az egyik aláírásgyűjtésen mintegy 800 állampolgárunk tesz hitet szolidaritásáról és tiltakozik a romániai megtorlások ellen. Az előttem felszólaló inspirált arra, hogy javasoljam, hogy a negyedik bekezdéshez fűzzünk egy mondatot, amely úgy szól: a Magyar Országgyűlés ismételten a leghatározottabban elítéli a román hatóságok barbár megtorló akcióit, követeli azonnali beszüntetésüket és a felelősök megbüntetését, ugyanakkor szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az emberi jogokért és a szabadságért fellépőket. S végül szeretném tájékoztatni a Tisztelt Házat arról, hogy a külügyminiszter úr tegnap tájékoztatást adott azokról a lépésekről, amelyeket a magyar diplomácia kíván megtenni a közeljövőben, és már meg is tett részben tegnap és ma a Varsói Szerződésben levő országok diplomáciájánál, a nemzetközi szervezetekben és a helsinki folyamatban résztvevő országok kormányainál. Ezért került az a javaslat vagy állásfoglalás a tervezetbe, hogy az Országgyűlés támogatja a kormány eddigi lépéseit és felhatalmazza a szükséges lépések megtételére. Kérem, hogy az Országgyűlés fogadja el a javaslatot. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Javaslom, hogy a külügyi bizottság elnökének kiegészítésével fogadja el a felhívás-tervezetet az Országgyűlés. Kérem, szavazzunk erről. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a felhívástervezetet elfogadta. Most visszatérünk napirendi pontunkra, az 1990. évi állami költségvetés vitazárójára. Válaszadásra felkérem dr. Békési László pénzügyminisztert. DR. BÉKÉSI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Tisztelt Országgyűlés! Bevallom, nem csekély szorongással terjesztettem elő a kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslatát a parlamantnek. Nem a szakmai meggyőződés hiánya vagy a tervezett lépések miatt érzett kétely okozta a szorongást, hanem az a közhangulat, amely az előkészítő munka és itt a parlamenti vita megkezdése nyomán kialakult. E Házon kívül és néhányan a Házon belül is arra figyelmeztettek: hiába próbálkozik a kormány a választások előtt, egy kemény követelményeket támasztó krízisköltségvetést a parlament már nem fog elfogadni. Bevallom, Churchill egyik szállóigévé vált mondata jutott eszembe: a parlament ana való, hogy pokollá tegye a kormány életét! (Derültség.) Az elmúlt félév alatt, amióta az önök bizalmából alkalmam van a kormány pénzügyi javaslatait a parlament elé terjeszteni, néha kétségkívül volt ilyen érzésem, s egy-egy hozzászólást hallgatva bizony a kormány tagjainak, így a pénzügyminiszternek is alkalma volt megjárni a poklokat. Mégsem ez a lényeges, hanem inkább az, hogy miért alakult ki ez a hangulat? Tudom, elképesztő nyomás nehezedik a képviselőkre. A nagy kérdés, hogy vajon ennek a hihetetlenül erős nyomásnak képesek-e a képviselők ellenállni és a napi érdekek fölé emelkedve másként dönteni? Nagy kérdés, hogy vajon a fokozatosan romló közhangulattal, a felfokozott érzelmekkel, az egyre erőteljesebben jelentkező rétegérdekekkel szemben elég hatásosak lehetnek-e a racionális érvek, és az is nagy kérdés, hogy vajon a már választási küzdelmet folytató pártok ellentmondásos igényeivel mit tud kezdeni a kormány, mit tud kezdeni a parlament. A lakásvita és az azt követő kompromisszumos parlamenti döntés azt bizonyította, nincs igazuk a kétkedőknek. Bebizonyosodott, hogy a parlament messze felnőtt a feladat nagyságához és képes átlépni a napi gondok által determinált korlátait. Az is bebizonyosodott, hogy a közhangulattal szemben őszinteséggel, a realitások tisztességes feltárásával és nem hamis Ígérgetésekkel lehet eredményesen érvelni. Az is bebizonyosodott, hogy a közhangulattal szemben őszinteséggel, a realitások tisztességes feltárásával és nem hamis Ígérgetésekkel lehet eredményesen érvelni. Az is bebizonyosodott, hogy érzelmekkel szemben lehet racionális érveket felsorakoztatni, és az is világossá vált, hogy a helyi réteg- és területi érdekekkel szemben az országos érdekek világos bemutatásával lehet eredményesen küzdeni. Az pedig mindannyiunk előtt napnál világosabb, hogy a gazdasági válság kezelésekor nincs helye pártpolitikai érdekek előtérbe helyezésének. A hozzászólások során, meg az előkészítő munka alkalmával is gyakran elhangzott, hogy a kormány ijesztgeti, zsarolja az Országgyűlést, kész helyzetet teremt; egy fantomszervezet, az IMF követelményeivel fenyegetőzik és gyakorlatilag olyan programot terjeszt a parlament elé, amely semmiféle alternatívát nem kínál. Kényszerhelyzet ez a javából, ami alapvetően sérti a képviselőket, az Országgyűlést. Más oldalról viszont a megalapozatlan gyanúsítgatás, a sokszor indokolatban bizalmatlanság — gondoljanak csak Nagy Endréné vagy Zsidei Istvánné hozzászólására - sérti a kormányt. Mi lesz hát? Két sértődött fél vitájából születhet jó eredmény? Csakhogy nem erről szól a történet! Arról szól a történet, hogy az ország jövőjéről és talpon maradásáról van szó, amihez képest mindenfajta vélt vagy valódi sérelem huszadrangú kérdés. Azt mondom tehát: szidjanak, átkozzanak, gondoljanak rólam, amit akarnak, csak szavazzák meg a költségvetést. (Derültség és taps.) Többen felhívták a figyelmemet: világossá kell tenni, valójában milyen alternatíva áll a beterjesztett, kétségkívül rendkívül kemény, keserves áldozatokkal