Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-71

5947 Az Országgyűlés 71. ülése 1989. december 20-án, szerdán 5948 a Szolidaritás Szakszervezet vagy más független szakszervezet magas állami támogatást? Hogyha egy baráti társaság kap állami támogatást, akkor miért nem kap egy másik baráti társaság? Ha kap a Cigányok Demokratikus Szövetsége állami támogatást, akkor miért nem kap a második vagy a harmadik cigányegyesület? Ha kap a Katolikus Ifjúsági Egyesület, akkor miért nem kap a Református vagy Evangélikus Ifjúsági Egyesület állami támogatást? Éppen ezért a javaslatom a következő lenne: a társadalmi szervezeteknek juttatott kiadást vonjuk egyösszegbe; jöjjön létre egy kuratórium, amely eldönti, hogy mely társadalmi szervezetek — ezekhez még fel lehetne sorolni más társadalmi szervezeteket is — kapjanak jelentőségüknek, mértéküknek, programjuknak, céljuknak megfelelő, arányos állami támogatást. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Fehér Tibor, Veszprém megye 1 -es választókerületének képviselője. FEHÉR TIBOR: Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés két keskeny szeletét kívánom kiragadni és röviden vizsgálni. Az egyik a tanácsok normatív finanszírozási rendszerének kísérletinek nevezett jövő évi bevezetésével összefüggő egy gondolatot jelent, a másik a közoktatás néhány aktualitásával kapcsolatos. A normatív finanszírozással kapcsolatos fenntartás — mert arról van szó — az, amit a felelős szakemberek erősítenek meg —, a jelen politikai helyzetben nem a legkorrektebb az a magatartás, amely szerint azt a felelősséget, amit a kormányszervek korábban céltámogatások révén magukra vállaltak, most szakmai nehézségek miatt a megyei tanácsokra kényszerítik. Az átmeneti időszakban várható emiatt a megyei tanácsok és a helyi tanácsok közötti feszültség kiéleződése, hiszen szakmailag indokolt, hogy az átmenet segítését célzó állami támogatás 70 százaléka a célokat megvalósítandóan a megyei tanácsokat illeti meg, de ez a helyi tanácsokkal és a közvéleménynyel nehezen értethető meg. A fontossági rangsorolás megnöveli tehát a megyei tanácsok jogait és felelősségét. Megjegyzendő, hogy megyénkben a tanácsok kiadásait összesen a rendelkezésre álló bevételek 1990-ben bár fedezik, azonban a források szóródása igen nagy. így lesznek falvak, sőt még egy kisebb város is, ahol a normatív támogatás és az egyéb bevételek még az alapvető működési kiadásokat sem fedezik. Ezért körültekintő az a megoldás, hogy egyösszegben, „átmenet segítése" címszó alatt bizotsít lehetőséget a nehézségek áthidalására. Különösen elismerésre méltó az a kétmilliárdos többlet-támogatás, amelyről az utóbb kapott módosított költségvetési előterjesztés tájékoztat bennünket. Talán így megalapozottabban remélhető az, hogy 1990-ben egyes települések nem kerülnek nehéz vagy reménytelen helyzetbe. Tisztelt Országgyűlés! A másik témám a költségvetés és az oktatás kapcsolata. Nem tagadom, hogy gondolataim középpontjában a számos, e területen mutatkozó, biztató jel ellenére az aggodalom áll. A bíztató jel a humánszféra fokozódó elismertségével — mondhatnám : kikövetelt elismerésével — kapcsolatos. Ennek szerves része többek között a bejelentett átfogó oktatási reform is az óvodáktól az egyetemekig bezárólag. Ugyancsak biztató jel a szellemi tevékenységnek, így az oktatásban dolgozóknak az erkölcsi és anyagi elismerése, illetve a felzárkóztatás megkezdése. E tett minden bizonnyal hosszú távon gyümölcsözni fog a nemzet javára. A gondot egyre inkább a tárgyi, eszközbeni feltételekben jelentkező elmaradások okozzák. A helyi tanácsok, az iskolák eltartói eddig is nagy erőfeszítések árán tudtak feladatuknak megfelelni, a közoktatást zavarmentesen üzemeltetni. A nem lekicsinylendő eredményekben természetesen benne van az általánossá vált jelszó — melyre határ nélkül nem lehet építkezni — : a kigazdálkodás jelszava. A véges költségvetésből vég nélkül kigazdálkodni nem lehet. A tanácsi gazdálkodás egyre nehezebbé válása, sokhelyütt elvezetett már az iskolák elszegényedéséhez. Most e helyzetben kerül majd bevezetésre az a normatív finanszírozási elv, amelyről az előbb szóltam, és amely az intézményi önállóság erősödésével az iskolákban dolgozóknak első hallásra tetszetősnek tűnik. Amiről az előterjesztés nem szól, az az, hogy az iskolák költségvetése lényegében független a tanulók után a tanácsok számára biztosított normatív támogatástól. Nem tudni, honnan teszi lehetővé a költségvetés e finanszírozási rendszer mellett a középfokú, méghozzá a megnövekedett létszámú oktatás fejlesztését. Ebben különösen nagy tétel a szakképzés fejlesztése. Az ipari struktúraváltás nem nélkülözheti a középfokú szakképzés megújítását, nemcsak tankönyvben, hanem helyiségben, műhelyben, tanműhelyben, gépben, műszerben és anyagban is kifejezve. A fejkvóták és a szerénynek tűnő előirányzatok félő, hogy nem biztosítják az oly fontos szakmai megújulást. Ha nem mozgósítjuk a költségvetés még feltételezhető tartalékait, a törvényszerű tanácsi nadrágszíjhúzás ellenére lemaradás következik be, és folytatódik a kisiskolák elszegényedése. Van, aki a működésképtelenség megjelenéséről beszélt. Ez pedig tragédia volna, ha netán bekövetkezne. Kérem ezért e sokakat érintő kérdésben pénzügyminiszterünk válaszát, megnyugtató gondolatait a „relatív kiemelés" érzékelhetővé tételéhez. Végezetül e helyről is erősíteni kívánom a pedagógusok azon kérését, amelyet Brezniczky József barátom is említett és a kormánynak címezve többször is elhangzott. Azt ugyanis, hogy az oktatásban dolgozók béremelése, amely már beharangozásra került, gondosan, körültekintően történjen. Értem ez alatt azt, hogy ne állítsák egymással szembe a pedagógusokat, és a nevelési-oktatási munkát segítő dolgozókat. Kapja meg az oktatási ágazat egyszerre a neki szánt összeget, és így lehetővé válik a legjelentősebb béremelés az e területen dolgozók minden rétegében. Ne kösse meg a kormány az oktatási