Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-71
5937 Az Országgyűlés 71. ülése 1 Ezen véleményem ellenére is észrevételt kívánok tenni az oktatás és az egészségügy, a költségvetés által kiemelten kezelt ágazatok egyes kérdéseihez. Mindenekelőtt azt kívánom megállapítani, hogy mi, pedagógusok, nagyra értékeljük a kormányzatnak azt a törekvését, hogy igyekszik mérsékelni, felszámolni az értékteremtő szellemi munkát végző pedagógusok bérének elmaradását. Mind az ez évi, mind a jövő évre tervezett bérfejlesztés a jelenlegi helyzetben számottevőnek mondható. Ennek ellenére azonban két megjegyzést szeretnék hozzáfűzni: az egyik, nem tartom szerencsésnek, hogy olyan sokat foglalkozunk a pedagógusok bérezésével, ugyanis helytelen irányba befolyásoljuk a közvéleményt. Bátran mondhatom, hogy pedagógusellenes hangulat kezd eluralkodni, mert csak azt hallják, hogy enynyi, meg ennyi százalékkal emelik a fizetéseket. Nincs kellő informáltságuk a belső tényezőkről, a viszonyítási alapról, arról meg még kevésbé, hogy a termelő ágazatokban dolgozó értelmiségiek bére milyen arányban emelkedik. A második, meggondolásra javaslom a tervezet azon tételét, hogy meghatározzuk a pedagógusok béremelésének százalékos arányát. Mind a 16 százalékos bérautomatizmus, mind a négymilliárd forint felosztását bízzuk az oktatási intézményekre. Ezzel az intézkedéssel tovább növelhetjük az iskolák önállóságát és nem szítanának további ellentétet a pedagógusok és az oktatásban dolgozók között. Azt gondolom, érettek ma már az iskolai közösségek arra, hogy erről felelősséggel tudjanak dönteni. Amennyiben ezt a lehetőséget nem adjuk meg számukra, akkor töröljük a tervezetből azt a kitételt, hogy a pedagógusok bérét a bérautomatizmusból 20 százalékkal kell növelni. A másik témakör, amihez néhány észrevételt teszek, a dologi ellátottsággal kapcsolatos. Már képviselőtársaim említették, hogy a költségvetés dologi része még az előző évi minimális 8 százalékos automatizmust sem biztosítja. Ez ugye azt jelenti, hogy már 20 százalékos hiánnyal indulunk. Az oktatásban évek óta tapasztalható a leépülés, ami azt eredményezte, hogy ma már számottevő azoknak az intézményeknek a száma, amelyek a csőd szélén állnak. Tudom, nagyon nehéz ezt a megállapítást kézzelfoghatóvá tenni. A vállalat látványosan kerül a csőd szélére, mert fizetésképtelen. Az iskola működőképtelensége a nevelésben jelent csődöt, ami nem ilyen nyilvánvaló, de a jövőben érezhető lesz. Glatz Ferenc miniszter úr a jövő évi költségvetésről úgy vélekedett, hogy „1945 után ez az egyetlen és első olyan költségvetés, amelyben következetesen érvényesül a humán preferencia." Ezt a megállapítását valóban alátámasztja a kormány béremeléssel kapcsolatos szándéka, a felsőoktatás vagyongyarapodása, a külföldi tőke oktatás-segítőkészsége, de ennek ellenére mi azt érezzük, azt látjuk, hogy a dologi automatizmus nélkül az iskolák lehetetlen helyzetbe kerülnek, működésképtelenek lesznek. örömmel üdvözöltük azokat az elképzeléseket, amelyeket felvázolt a művelődési kormányzat az oktatás fejlesztését illetően. Egyetértünk az alapvető 9. december 20-án, szerdán 5938 elgondolásokkal; ami a kistelepülések iskolájának újraélesztését; a hátrányos helyzetben levő iskolák felzárkóztatását, az idegen nyelvek oktatásának és a nemzeti oktatásnak; a diáksportmozgalomnak; az ifjúsági könyvtárhálózat; a környezetvédelem; a környezet és a viselkedéskultúra fejlesztését illeti, de ezek megvalósítását nem látjuk összhangban az oktatás fejlesztésére szánt javakkal. Az iskolák anyagi ellátását illetően a kormány a normatív támogatási rendszert kívánja bevezetni, már 1990-ben. A normatív támogatási rendszerrel, mint alapelvvel a legmesszebbmenőkig egyetértek, gyors megvalósításával kapcsolatban azonban fenntartásaim vannak. A normatív támogatási rendszer bevezetését nem tartom még időszerűnek, mivel úgy ítélem meg, hogy kellően nincs előkészítve, ismételten a legjobban érintettek megkérdezése nélkül született a döntés. Egy pár aggályomat szeretném közreadni. Ilyenek: Az iskolák között jelenleg igen nagyok a különbségek, a támogatási rendszer ezt tovább konzerválná. Természetesen elsősorban a kis vidéki iskolák vannak hátrányban a düledező iskolától, az agyonhasznált felszereléstől kezdve a krétagondokig. A rendszer zavartalan működését csak úgy tudom elképzelni, hogy az iskoláknak biztosítjuk az önállóságot. Gazdasági önállóság nélkül nincs pedagógiai önállóság sem. Amíg az iskolák anyagi ellátása a helyi önkormányzattal való alku kérdése, addig nem látom biztosítva az előrelépést. A törvényben szereplő normatív tételek, különösen a szakképző iskolák esetében nem biztosítják az iskolák nevelési-oktatási feladatainak ellátását. Részletesebben szeretném, ha kidolgoznák az általánosan képző és a szakképző intézetek anyagi szükségleteit. A kisebb városokban és nagyközségekben működő szakképző intézetek különösen hátrányos helyzetbe kerültek az önkormányzati döntés kapcsán, vagy kerülhetnek, mivel ezeknek a településeknek közvetlen érdeke nem fűződik a szakképző intézetek fejlesztéséhez. Ez a gyakorlat nehéz helyzetbe hozza a szakképzést. Ezért ismételten meggondolásra ajánlom azt a korábbi javaslatomat, hogy a szakképző intézetek kerüljenek a szakminisztériumokhoz, és ők gondoskodjanak a fenntartásukról, fejlesztésükről. A helyi önkormányzat nem tudja felmérni a szakintézmények szükségességét. Ezért a támogatást az intézetek onnét kapják, ahol a szakfeladatokat meghatározzák. Tudomásom szerint rövidesen a kormány és a Parlament elé kerül az oktatási reform kérdése, az oktatási törvény módosítása, illetve egy új oktatási törvény megalkotása. Az oktatási reform nagymértékben meghatározza az iskolák, oktatási intézmények sorsát, jövőjét, ami a tartalmi kérdéseken túl lényeges anyagi konzekvenciákkal is jár. A törvény elfogadása után tartanám célszerűen meghatározni az anyagi kondíciókat, nem pedig azt megelőzően. Számolni kell azzal a veszéllyel is, hogy létszámközpontú lesz az iskola, mert így nagyobb támogatást tudhat magáénak, ami esetleg a tartalmi munka rovására mehet.
