Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-65

5386 Az Országgyűlés 65. ülése, 1989. november 21-én, kedden 5387 tében, a nemzetközi pénzvilág bizalma megrendül, s a fizetőképesség fenttartása, amiért oly sok áldozatot hoztunk, lehetetlenné válik, a pénzügyi összeomlás elkerülhetetlen. Ez viszont az ország érdekei ellen van tehát aki a nép, az ország érdekét nézi, az nem dönthet a tényleges számok feltárása mellett. Ismét, akárcsak hét évvel korábban, ez az álláspont győzött, és ez volt a testület döntése. De elhatároztuk ekkor, hogy az egyébként is meglehetősen zavaros és sokszor hézagos nyilvántartási rendszer rendbetételével és megfelelő pénzügyi műveletekkel két-három év alatt fel kell számolni az eltérést. Ennek megfelelően a Magyar Nemzeti Bank a múlt év végén hozzákezdett a helyzet tisztázásához. Rendkívül összekuszált szálakat kellett kibogoznia, hogy az 1982 óta történt események, müveletek, meg a megelőzőek, a hetvenes évtized műveletei sokszor nehezen átlátható dzsungelében rendet vágjon. De mostanra megtette, és a Kormány most abban a helyzetben van, hogy végre hiteles képet tud adni a Parlamentnek, közvéleményünknek és külföldi partnereinknek az ország pénzügyi helyzetéről. A valóságfeltárás őszinte szándékával elvégzett alapos felülvizsgálat, módszertani tisztázások és minden további pénzügyi művelet teljeskörű számbavétele után a teljes bruttó adósság összege ez év végére eléri, vagy némileg meghaladja a 20 milliárd dollárt, a nettó adósság pedig szintén némileg meghaladja a 14 milliárd dollárt. Az államháztartás összes adóssága, (ami az éves hiányok összegét, az árfolyamváltozások miatti átértékelési különbözeteket, az Állami Fejlesztési Intézetnek nyújtott hiteleket, valamint az állam által garantált vállalati hiteltartozásokat is tartalmazza), ez év végére 1100 milliárd forint. Ez nagyságrendileg megegyezik a külföldi bruttó adósságállomány forintban kifejezett értékével. így némi leegyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy a külső adósságállomány a széles értelemben vett államháztartás, (aminek, mint mondtam, részei az állami költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a tanácsi önkormányzatok és a társadalombiztosítás) tehát e széles értelemben vett államháztartás tartozásává konvertálódott. Természetesen az, hogy egyes korábbi hitelműveletek, — például a szocialista relációban nyújtott konvertibilis hitelnyújtásunk —, most kerültek a nyilvános és most már teljeskörű adatszolgáltatásba, a népgazdaság valós terheit nem növelik, hiszen hitelezőinknek eddig is a tényleges adósság után fizettük teljes pontossággal a törlesztést és a kamatot. Semmit sem változik tehát az adósságszolgálatra fizetendő összeg és a GDP aránya, az adósságszolgálati ráta. Természetesen a Kormány nem kívánja megkerülni, hogy a Parlamentet teljes részletességgel tájékoztassa az ország adósságával összefüggő adatokról. Ezért felkértem a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy amikor jövő év elején a Kormány beterjeszti a jegybankról szóló törvényt, a Nemzeti Bank mellékelje a bank tisztába tett mérlegét is és azt megfelelő magyarázatokkal mutassa be az Országgyűlésnek. Ekkor kell döntenünk arról is, hogy kinek, az Országgyűlésnek, vagy a Minisztertanácsnak a felügyelete alá tartozzon a jövőben a Magyar Nemzeti Bank. Addig is készítettünk egy tájékoztatót, melyet még a mai napon kézhez kapnak a képviselők, mintegy bővebben kifejtve az általam elmondottakat. Joggal kérdezhetik, miért nem küldtük ki már az ülés előtt a többi anyaggal együtt? Erre ugyanolyan őszintén válaszolok, mint ahogy most a tényleges történetet elmondtam. A Kormány ugyanis éppen olyan dilemma előtt állt, mint korábban a politikai vezetés már két alkalommal is, és még a legutóbbi napokban is éles vita folyt, mit kell tennünk az ország érdekében. Mi szolgálja azt jobban: az eddigi gyakorlat folytatása, vagy a teljesen tiszta kép bemutatása? Mi most arra a döntésre jutottunk, hogy az utóbbi, vagyis a teljesen tiszta kép bemutatása. Eltökéltek vagyunk abban, hogy az ország életében új történelmi szakaszt nyissunk, a meggyőződésünk, hogy ezt csak tiszta lappal lehet sikerrel megtenni. A Kormányban arra a következtetésre jutottunk, hogy a demokratikus átalakulás, az alkotmányos jogrend, a plurális társadalom megvalósítása érdekében tett lépéseink kellő bizonyítékát adják szándékaink komolyságának. Tükrözik azt az elszántságunkat, amivel végérvényesen és gyökeresen szakítani akarunk a múlttal, annak minden tartalmi elemével és formai jegyével együtt. Hiszünk abban, hogy politikánk és gyakorlati lépéseink elegendő okot adnak az irántunk tanúsított bizalom fenntartására és egy újabb fehér folt feltárása nem megingatja, hanem megerősíti ezt a bizalmat. A Kormány és személy szerint én is tisztességgel akarjuk az ország érdekeit szolgálni. Az út, amire a nemzet most rélépett, önmagában is nehéz és gyötrelmes lesz. Minden fölösleges terhet el kell tehát raknunk, ami a haladást nehezítheti. Mi nem akarunk ilyen terhet tovább hurcolni és főképp nem akarunk tisztázatlan helyzeteket magunk mögött hagyni. A bizalom és támogatási készség partnereink többségénél nem üres szólam. Eleinte voltak olyan jelzések, — ezeket ki aggódva, ki reménykedve figyelte —, hogy a nyugati országok majd csak a választások után, azok eredményétől függően váltják valóra segítő szándékaikat. A tények cáfolják ezeket a spekulációkat. A nyugati országok többsége nem vár ki a választásokig, csak egyet vár: az átalakulást célzó és alátámasztó határozott reformpolitikát, következetes gazdaságpolitikát és rendezett békés átmenetet. Azt tehát, amit mi is akarunk. Egyértelművé tették, nem személyeket, vagy pártokat, hanem az átalakulási folyamatot támogatják. Tudják, hogy súlyos nehézségeink vannak és segíteni akarnak, hogy azokat áthidaljuk. De csak akkor tudnak segíteni, ha mi sem várunk ki itthon, nem halogatjuk a szükséges lépéseket, — mégha azok féjdalmasak is —, nem riadunk vissza azok kedvezőtlen mellékhatásaitól, s belső erőnket nem egymás felmorzsolására összpontosítjuk. Erről győztek meg Bush elnökkel, Kohl kancellárral, Gonzalez miniszterelnökkel, Vranitzky kancellárral, az európai közösség vezetőivel, Dumas és Delors urakkal a közelmúltban folytatott személyes megbeszélések. De ugyanez volt tapasztalható Mitterrand köztársasági elnökkel, valamint a