Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-68
5679 Az Országgyűlés 68 ülése, 1989. november 24-én, pénteken 5680 munkát. Ez a döntés azzal jár, hogy az eddig tervezett, gyermekenként és havonként 300 forintos családi pótlék lehetősége megszűnik. Teljes körűen. Nincs lehetőség arra, hogy ezt 1990-től biztosítsuk. És végül a harmadik dolog: körülbelül 6 miliárd forintba kerül ez a lépés, a személyi jövedelemadócsökkenés. Ha a Parlament úgy dönt, hogy ez bekövetkezzék, ebben az esetben ez a 6 milliárd forint a tanácsok bevételeit fogja csökkenteni. Nincs erőforrásunk, hogy ezt pótoljuk, hiszen a személyi jövedelemadóból fog kiesni. Ez a magyarázata annak, hogy bár a reformbizottság kompromisszumos, az eredeti javaslattól eltérő — és ezt Kovács Lászlóné képviselő asszony is elfogadta —, javaslatot terjeszt Önök elé. A Kormány változatlanul azon a véleményen van, hogy csak a három és többgyermekes családok esetében maradjon meg az adóalap-kedvezmény, a többit pedig a családi pótlék keretében biztosítsuk 1990-től. Óriási ügy, sokan felvetették, — Nagy Sándor külön is a szakszervezetek nevében az agrárszféra képviselői közül többen —, hogy a Kormány 1990-től tegye teljes körűvé a bérliberalizálás gyakorlatát, azaz a ma még egyetlen eszközt, a bérnövekmény-adót szüntesse meg. Szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy milyen aggályai vannak a Kormánynak. Nem elvi és nem a célokat tekintő különbség van közöttünk. Mélyen egyetértünk a bérliberalizálás szükségével, azzal, hogy ezt az eszközt is meg kell szüntetni. 1990-re nagy kockázatokat rejt a lépés. Szeretném az Önök figyelmébe ajánlani, hogy egy teljes körű bérliberalizálás a tulajdonosi reform végrehajtása nélkül, valódi tulajdonosok nélkül, a még fejletlen piac körülményei közepette, igazi verseny nélkül, valójában igazán visszatartó és teljes körű importverseny nélkül lényegében a bérek teljes elszabadulásához vezet. Pontosan tudjuk, hogy ez a bérnövekmény-adó elég szűk körre korlátozza az inflációs bérnövekedést, abban a szűk körben, ahol a teljesítmények a legalacsonyabb hatásfokúak. Ott van valami bérnövekedést viszszafogó, teljesítménytől függő bérnövekedést fékező hatás. A többi területen nem jelent problémát, hiszen egyéb eszköz nincs; ahol a hozzáadott értéknövekedés nagy, ott a bérnövelés szabad lehetősége is rendkívül nagy. Azt kell tehát mondanom, hogy mindaddig, amíg az állami tulajdon körében a portástól a vezérigazgatóig mindenki abban érdekelt, hogy minél több bér menjen ki, amíg nincs igazán erőteljes piaci kontroll, és amíg nem tudjuk tovább növelni az importliberalizálás körét, addig ezt az eszközt nem célszerű a rendszerből kidobni. Reméljük, egy év múlva már másként lehet erről gondolkodni, — a tulajdonreformra gondoljanak, a piacépítésre gondoljanak, az importliberalizálás továbbfejlesztésére gondoljanak — és 1991-től talán már megszüntethető lehet ez az eszköz. A másik: prózai ügy. Ez a lépés 10 milliárd forint. Szeretném tisztelettel jelenteni az Országgyűlésnek, nincs 10 milliárdunk, amit elő tudnánk valahonnan venni az így kieső költségvetési bevételek pótlására. Egy lehetőség van, a Kormány nevében a reformbizottságnak ezt a lehetőséget bemutattam, a bizottság érthetően ezt elvetette. Az a lehetőség, hogyha úgy látja az Országgyűlés, hogy a gazdaság dinamizálása szempontjából fontos fékről veheti le a lábát a bérnövekmény-adó megszüntetésével, akkor ennek ellensúlyozására a 40 százalékos vállalkozási nyereségadó helyett szavazzon meg 43 százalékot. Ez sem ekvivalens, de mindenesetre a különbséget valamelyest csökkenti. A Kormány javaslata, hogy maradjon a 40 százalékos \ÁNYA és 1990-ben még maradjon a bérnövekményadó is. Többen felvetették, Nagyiványi András képviselő úr javasolta, hogy a haditechnikai termékek és szolgáltatások után a nulla százalékos forgalmi adókulcs helyett a 15, illetve a 25 százalékos adókulcs lépjen be. Előzetes számítások szerint ez a hadsereg költségvetését másfél-kétmilliárd forinttal terhelné meg. Újabb érveim nincsenek, csak megismételni tudnám a védelem költségvetési kiadásainak csökkentésére vonatkozó javaslatokra adott reflexiókat; az a véleményünk, 1990-re a hadsereget nem szabad tovább terhelni. Éppen ezért ezt a javaslatot a Kormány nevében változatlanul nem ajánlom elfogadásra. Búzás Józsemé többször fölvetette már a népi iparművészeti termékek kedvezményes nullakulcsos általános forgalmiadó- besorolását és hogy ne kelljen a következő pénzügyminiszternek is elmondania, azt javasolom, hogy soroljuk át nullakulcsba ezeket a termékeket. (Taps.) A várakozásoknak megfelelően nagy vihart kavart, többen is szóvá tették, dr. Horváth Ferenc, Antal Imre, dr. Schmidt Ernő a magángépkocsi-import általános forgalmi adó kiterjesztésével kapcsolatos kormányzati javaslatot. Két probléma merül fel. Az egyik: kell-e egyáltalán az általános forgalmi adó fizetési kötelezettséget kiterjeszteni erre az árukörre, a másik, hogyha igen, ennek a bevezetése milyen időponthoz kötődjék, azonnali vagy pedig január 1-jei hatállyal. Az expozéban említett érveket csak megismételni tudnám. Nincs indok arra, hogy ebben a termékkörben óriási árkülönbség maradjon az állami kereskedelmi importban behozott termékek és a magánimportban behozott gépkocsik ára között. Nem szabad megengednünk, hogy a hazai piacon forintért nyugatról behozott importált gépkocsi vásárlói 25 százalékkal többet fizessenek, mint azok, akik magánimport keretében hozzák be ezt a gépkocsit. Ezért tehát a Kormány fenntartja az eredetijavaslatát. Miután keserves tapasztalataink vannak — az elmúlt időszakban többször is, nem indokolatlanul szenvedtük el a kritikát egy megváltozó feltételek miatt, Bécsig sorbaálló bevásárló turizmus miatt —, bármilyen népszerűtlen is, a Kormány kitart eredeti javaslata, az azonnali bevezetés mellett. Hellner Károly úr javaslatával egyetértek, a Rokkant Szövetség és az egészségügy igazolásával együtt az egyéb termékeknél is meg tudjuk teremteni az általános forgalmi adó nullkulcsos besorolását a mozgássérültek eszközeire. Morvái László úr fölszólalására kötelességem kitérni. Amit ő fölvázol, az már nem a vállalkozók országa, hanem a vállalkozók mennyországa lenne. (Derültség. ) Ennek az ideje még nem jött el. Őszintén remélem és kívánom mindannyiunknak, hogy majd jöjjön el. De ez nem az 1990-es esztendő. Éppen ezért mindaz, amit
