Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-65

5384 Az Országgyűlés 65. ülése, 1989. november 21-én, kedden 5385 És miközben a költségvetés hatalmas kiadásokkal védte meg a vállalatokat és a lakosságot a külső hatásoktól, a gazdaság nem termelte meg az ehhez szükséges jövedelmet. így a költségvetés egyensúlya nyilvánosan nem tükrözte ezt az ellentmondást, vagyis másképpen szólva a valóságosnál sokszorosan kisebb hiányt publikáltak. A rendszer, a dogma, az MSZMP gazdaságpolitikájának és döntési rendszerének logikája diktálta ezt, és az ország úgy is élt, mintha minden rendben volna. Nőtt az életszínvonal, szinte stabilak voltak az árak, senki munkahelye nem került veszélybe, — hisz így kívánták ezt a szocializmus gazdasági törvényszerűségei. De az élet igazi törvényeit áthágni nem lehetett, valamiből fizetni kellett a látszólag nyugodt fejlődést. Ezt külföldi hitelekből tették, és így néhány évig valóban többet fogyasztott és ruházott be az ország, mint saját jövedelme megengedte volna. Az 1971—79 közötti időszakban emiatt fel is halmozódott mintegy 9 milliárd dollár adósság. És akkor felismerték, hogy ez így nem mehet tovább. Megindult a belső felhasználás fokozatos hozzáigazítása a tényleges jövedelmekhez, de a már felhalmozott adósság törlesztése és kamatai több pénzt igényeltek, mint amit komoly megrázkódtatás nélkül a hazai gazdálkodók és a lakosság jövedelméből erre el lehetett vonni. Ezért folyamatosan újabb hiteleket is kellett felvenni. Néhány éven át sikerült is javítani valamit a helyzeten, de a nyolcvanas évek elején a nemzetközi pénzvilágot több politikai és pénzügyi válság zavarta meg. Számos ország fizetésképtelenné vált, köztük több szocialista ország is. Az addig biztonságos hitelforrások előttünk is bezárultak, és így minket is fenyegetett a pénzügyi összeomlás. Támaszt kellett keresni, s erre a Nemzetközi Valutaalapba való belépés volt a legalkalmasabb. Egyértelmű volt, hogy ha felvesznek minket a szervezetbe, segítségükkel, — de csak azzal —, úrrá tudunk lenni fizetési gondjainkon. Ekkor a politikai és gazdasági vezetés komoly dilemma elé került. A csatlakozáshoz ugyanis részletes adatokat kell minden tagságért folyamodó országnak bemutatnia. A mi pénzügyi helyzetünk pedig lényegesen rosszabb volt annál, mint amit addig éveken keresztül a nyilvánosság elé tártak. A vezetés megriadt: ha bevallják a valós helyzetet, — ami alapvetően a költségvetési hiány évek óta felhalmozódott hiányának tényleges és publikált összege közötti különbség feltárását igényelte volna —, olyan rossz képet festünk magunkról, hogy nem vesznek bennünket fel e szervezetbe. Ebben az esetben pedig nem kapunk hitelt, fizetésképtelenné válunk, és bekövetkezik a pénzügyi összeomlás. Végül az az álláspont győzött, hogy tiszta helyzet bemutatása esetén nincs semmi esélye a belépésre a Valutaalapba. És mivel az ország alapvető érdeke a csatlakozás, az ország érdekeit veszélyezteti, ha feltárják a tényleges helyzetet. Ennek megfelelően született a döntés. Az akkor fennálló konvertibilis adósságállomány tényleges és publikált összege között mintegy másfélmilliárd dollár, a költségvetésben, illetve az államháztartásban pedig közel 300 milliárd forint különbség volt. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy ez a különbség pár év alatt a belépést követően felszámolható, és azután már szó nem érheti e ház elejét. A belépést követő két-három év igazolni látszott a döntés helyességét. A Valutaalappal megvalósult pénzügyi együttműködés eredményeként sikerült elhárítani a fizetési válságot, és a kialakított és követett szigorú gazdaságpolitika a pénzügyi egyensúly javulását eredményezte. Rövid idő alatt megállt az adósság növekedése, sőt 1984-ben az adósság csökkent. De az eredményeket hozó, valóban megszorító jellegű gazdaságpolitikát a politikai vezetés, — élvezve a gazdálkodó és pénzügyi szervezetek bizonyos köreinekés a szakszervezeteknek legfőbb vezetőinek támogatását —, nem tolerálta tovább, és kiadta a jelszót: elég a laposkúszásból, élénkíteni, dinamizálni kell a gazdaságot. S anélkül, hogy a szerkezet átalakításáért bármi határozottat tettek volna, lendületet akartak adni a növekedésnek. Nőtt az import, a beruházás, emelkedett a fogyasztás, és 1985—87 között ismét megduplázódott az adósság, újra óriásira duzzaszt az átmenetileg egyensúlyba került költségvetés hiánya. 1988-banugyan sikerült lefékezni a romlást, és ismét aktív volt az áruforgalom egyenlege, és csak szolid mértékben nőtt az adósság, de egyúttal olyan intézkedések születtek — lásd: a világútlevél bevezetése, átgondolatlanvámrendelkezések, stb. —, melyek akkkor népszerűek voltak a lakosság körében, de fenyegetően előre vetítették a kedvezőtlen tendenciákat. S mindez egy újabb csapdát jelentett: politikailag visszavonni ezeket a rendelkezéseket ekkor értetlenséget váltott volna ki, hisz kedvezően fogadott intézkedésekről volt szó; ebben bármiféle gyors visszavonulást a közvélemény nem tolerált volna. Az én felelősségem: bár e helyzet tarthatatlanságát felismertem, mégsem tettem ellene. S mikor tettem, a legutóbbi valutarendelet kiadásával: már későn, és rosszul magyarázhatóan cselekedtünk. Nem tehető felelőssé a lakosság azért, hogy adott szabályok között legalább ,,ő" igyekszik racionálisan cselekedni. De 1988 a politikában is fordulatot hozott, és a májusi pártértekezlet után létrejött új politikai bizottság ugyancsak szembe került az adósságcsapda dilemmájával. Gazdaságpolitikai lehetőségeit kutatva meg kellett barátkoznia a gondolattal, hogy a felhalmozott adósság és annak terhei olyan örökség, amelyet nem dobhat el, s amely nem engedi szárnyalni a fantáziát, sőt gúzsba köti a társadalomnak rövid távon többet nyújtani kívánó szándékait. És ha a társadalom nem ismeri ennek a tehernek a valódi súlyát, lehetetlen megmagyarázni és elfogadtatni a szükséges áldozatokat, a megkerülhetetlen korlátokat. Fel kellett volna tehát tárni a valós helyzetet, mégpedig nemcsak azért, hogy az óhatatlanul megteendő intézkedéseket indokolni lehessen, hanem azért is, hogy az új vezető testület politikailag hiteles legyen. De ismét felmerült az aggály: ha nyilvánosságra hozzuk, hogy eltérés van a publikált és a tényleges adatok között a költségvetés hiánya és a külső adósság tekinte-