Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-67

5571 Az Országgyűlés 67. ülése, 1989. november 23-án, csütörtökön 5572 miért volt és azóta is miért van szüksége apologetikus védelemre. Azt hiszem, még mindnyájan emlékszünk a jóságos, de szigorú Kupa Mihályra, (Derültség.), aki némi ingerültséggel verte a fejünkbe, hogy mi a jó és az miért jó nekünk. Azóta a pénzügyi vezetés, lehet, hogy megunva a sok laikus okoskodót, néhány helyen viszszavonulót fujt. Hát kérem — mondja — egy kis túladóztatás forog fenn. Még majd igaz lesz, — mondja — hogy a vállalkozást és a kibontakozást agyoncsapja. Egy kicsit bonyolult is talán — mondom én. Az én kicsiny falumban a szekérfuvarozók havidíjas fökönyvelőt tartanak üzleti ügyeik adminisztrálására, és hosszú napokat töltenek az APEH-nél okmányaik bemutatására, valamint az esedékes negyedéves dorgálás meghallgatása céljából. (Derültség.) De még mindig messze vagyunk a tökélytől. Ha majd az utcai vizeldék használata után számlát kapunk AFÁ-val (Derültség) három példányban, akkor elmondhatjuk, na most már sinen vagyunk. (Derültség.) Tisztelt Országgyűlés! Én nem akarom fölöslegesen ismételgetni képviselőtársaimat, de egy dologról szeretnék szólni, s ezúttal halálosan komolyan. Ez pedig az egészségügy és az adó. Ezt az ágazatot, amelyet az elmúlt évtizedek szemellenzősen ostoba, erkölcstelen és cinikus bérpolitikája amúgy is szétzilált, kontraszelektált, s már-már működésképtelenné tett, az adórendszer véglegesen padlóra küldte. Az egészségügy feladatainak ellátásához mindennél jobban rákényszerül, hogy mellék- és másodállásokat, éjszakai szolgálatokat, ügyeleteket, készenléti szolgálatokat, nemegyszer hónapokig, évekig tartó helyettesítéseket szervezzen. Ezeknek a szolgálatoknak döntő többsége kötelező, semmiféle indokkal el nem hárítható, és testileg-lelkileg brutálisan megterhelő. Nem véletlen tehát az egészségügyiek átlagéletkorának döbbenetesen alacsony volta és a pálya menekülésszerű, tömeges elhagyása. Hogyan honorálja mindezt az adórendszer? Kereken ki kell mondani, bűnös felelőtlenséggel és cinizmussal. A személyi jövedelmadó a betegek számára elengedhetetlen tevékenység honoráriumát valósággal lefejeli, több tízezer egészségügyi dolgozó kvázi társadalmi munkában kénytelen helytállni. De meddig? A teljes igazsághoz természetesen el kell azt is mondani, hogy a pénzügyi vezetésnek van egy tetszetős ellenérve, nevezetesen, hogy annak idején a bruttósítást helytelenül végezték el, és ezt az adórendszer nem tudja korrigálni. De ez az „annak idején" már két éve volt. Miért nem jutott senkinek sem eszébe, hogy a hibát ki kellene javítani, s ha már az adórendszer egységes szerkezetét nem hajlandók megbontani, akkor egy mindenkire kötelező, egységes módszerrel, — hozzáteszem, nem kevés pénzzel — hajtsuk végre most már jól ezt az elmaradt bruttósítást. (Taps.) Nagyon félek, hogy ezt a munkát elvégzik ugyan, de az 1990 január l-re beígért egészségügyi bérrendezés terhére, így aztán a béremelés tetemes része visszafolyik a feneketlen állami adózsákba. A társadalmat döntő fontosságú területen szolgáló ágazat nevében nyomatékosan kérem a pénzügyi és egészségügyi kormányzatot, hogy találja meg a módját, az általános béremelésen kívül különítsen el megfelelő összeget ennek a tragikus problémának orvoslására. Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül hadd térjek vissza a félve tisztelt adóapostolra, Kupa Mihályra. Az Országgyűlés — gondolom az adórendszer iránt érzett motiválatlan dühében — eléggé el nem ítélhető módon erre a szegény emberre zúdította a haragját, és megakadályozta, hogy tagja legyen a majdani Állami Számvevőszéknek. Az adórendszer maradt, nevet a markába, Kupa Mihály pedig elvitte a balhét. (Derültség.) Rezignált szomorúságát és halk bánatát egy exkluzív interjúban adta közre a Magyar Nemzet november 4-ei számában. Utolsó üzenete, amit magáról mondott, de az adórendszer nevében is megfogalmazhatott volna, így szólt: Ha mérleget csinálok, akkor az ország tartozik nekem és nem fordítva. (Derültség.) Nagy igazság! De félek, hogy tartozáson Kupa Mihály és az ország nem ugyanazt érti. Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps.) ELNÖK: Következik Tollár József képviselőtársunk, Zala megye 6. számú választókerületéből. TOLLÁR JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Alapvetően egyetértek az Országgyűlés reformbizottságának az adótörvények 1990. évi módosítására vonatkozó eredeti állásfoglalásával és javaslataival. Azért hangsúlyoztam, hogy az eredetivel, mert abban, amit Fekete úr velünk ismertetett, teljesen kifordították az eredeti javaslatot. Csatlakozom a hat képviselő javaslatához, tehát a személyi jövedelemadó legfelsőbb határát 13,75 százalékban kívánom javasolni megállapítani. A másik, a Parlament elnökének beadtam egy javaslatot a vállalati adóval kapcsolatban, 35 százalékot javasoltam, de éppen a költségvetési bizottság ülésén elfogadtam a javaslat 40 százalékra való vonatkozását és 18 százalék osztalékot. Ebből nem lehet engedni. Hozzászólásomban szeretnék néhány alátámasztó érvet, más oldalú megvilágítást és pár további javaslatot is felvetni. Az egész költségvetési rendszerünk, s ennek részeként az adórendszer, nem tudja levetni az évtizedek alatt rárakódott fiskális szemlélet korlátait. Miközben a pénzügyi kormányzat kinyilvánítja szándékát egy modernebb, vállalkozásokat segítő rendszer bevezetésére, maga vonja korlátait maga köré azáltal, hogy a gazdasági életet lendítő, a költségvetési bevételeket öngerjesztő lépések helyett túlduzzasztott költségvetési koncentrációval, magas adókulcsokkal, a kezdeményező készséget és teljesítményt visszatartó magatartást tanúsít. Biztos nem vagyok egyedül azon véleményemmel, hogy a reformot igazán csak akkor tehetjük hatékonnyá, ha a négy évtized alatt a magyar népből csaknem teljesen kiirtott tulajdonosi tudatot és kezdeményező, vállalkozó készséget újraélesztjük. Ebben az irányban kell gyors, és gyakorlati lépéseket tenni. Ennek keretében már most olyan ösztönző adórendszerre kell váltani, amely feltárja azokat a forrásokat, amelyekről vagy szégyenlősen hallgatunk, vagy amelyek igénybevételében túlzott, akár politikai szempont-