Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-67

5573 Az Országgyűlés 67. ülése, 1989. november 23-án, csütörtökön 5574 ból is kockázatot sejtenek az arra illetékesek. Milyen forrásokra gondolok? Nemcsak a hazai irodalomból — ezt már mások is mondták ma, de a nemzetközi gyakorlatból is tudomásunk van arról, hogy az egyes sikerországok, a gazdasági csodák nem az adóprés alatt nyögték ki gazdálkodásuk magas szintjét, hanem a vállalkozásokat segítő radikális adószint csökkentésével. Úgy a hazai kezdeményező készség, mint a külföldi tőke becsalogatása csak az e célokat preferáló geszsziókkal kaphat új lendületet. Biztos vagyok benne, hogy a bérliberlizálásnak kisebb hatása lesz az árak növekedésére, mint a költségvetés bevételeire. Ezért a béradók megszüntetését feltétlenül támogatom. A teljesítmény-visszatartó hatás az adórendszerben azt a rendkívüli progresszivitást jelenti, amely éppen azokat sújtja, akik valóban hajlandók lennének fizikai és szellemi energiájukat az átlagost meghaladó alkotó munkára fordítani. Gondoljunk arra a fizikai dolgozóra, aki a szabadidejét feláldozva túlórát, többletmunkát vállal és végül olyan mértékben osztozik az állammal — úgy is mondhatjuk, az állam úgy megfeji — hogy több a túlmunka utáni levonás, mint amennyit hazavihet a borítékban. Vagy gondoljunk arra a tervezőmérnökre, orvosra, kutatóra, vagy pedagógusra, aki szürkeállományát mindnyájunk jövőjének jobbítására áldozza és alkotótevékenységének jutalma az, hogy többszörösét fizeti jövedelméből annál, mint akinek lottónyereménye, kötvénye, bankbetétje után csak 20 százalékot vonnak le. Ez ellen tiltakozik a közvélemény igazságérzete és a normál erkölcsi öntudat is. Javaslom, a jól elkülöníthető, a valódi teljesítményekért a munkaviszonyból járó jövedelmek után fizetendő jövedelemadó, különösen a 47. § (3) bekezdésében foglaltak és a túlmunkáért fizetettek mértéke legyen egységes, és legalább olyan kedvező, mint a munkaviszonyon kívül szerzett jövedelmek után. Csak példaszerűen néhány megjegyzést kívánok tenni. Miért kell egy dolgozónak magasabb adót fizetni a kapott nyereségrészesedése vagy jubileumi és törzsgárda jutalma után mint az ugyanazon vállalatnál jegyzett kötvény kamata után? Több tízmilliárdos nagyságrendben mérhető a láthatatlan jövedelmek felderítésével elérhető adóbevétel. Ezek a jövedelmek olyan költségvetési bevételeket takarnak, amelyek felszínre hozásával nemcsak a jelenlegi adóalanyok terhei csökkenthetők, de a közvéleményt irritáló rossz közérzet is. A pénzügyi kormányzat szabad kezet és igen magas keretösszeget kapott, hogy a jelenleginél sokkal hatékonyabban tegyen eleget a társadalom ezzel kapcsolatos elvárásainak, funkcióból eredő kötelezettségeinek. Szeretnék hangsúlyt helyezni arra, amit ugyancsak sokszor felvetettünk és mind ez ideig csak szerény mértékű eredményt hozott. A költségvetés igazgatási jellegű kiadásainak drasztikus csökkentését kell elérni. A közigazgatás átszervezése, a bürokratikus intézményrendszer leépítése ugyancsak jelentős tartalékot képez a költségvetés kiadásainak csökkentésében. Javaslom továbbá, hogy 1990-ben az államigazgatás létszámát 60 százalékkal csökkentsük. A Budapestcentrikusság mellett létezik hazánkban egy elavult megyerendszer. Itt szeretném hozzátenni, nem a megyék ellen vagyok, hanem maga a rendszer ellen. Biztosan nem kelt nagy népszerűséget a Házban, de nyugodtan kijelenthetem, hogy nemcsak a megyei pártbizottságok, de a megyei tanácsok és a mesterségesen felduzzasztott megyeszékhelyek sok-sok intézményei olyan káros centralizáció melegágyai, amelyek a tipikusan felülről irányítás módszerei mellett a felülről osztogatás lehetőségével is gátolják a demokratizmust, a kezdeményező készséget, a vidék önrendelkezési szabadságát, egyszóval az igazi kibontakozást. Hasonlóan nem leszek népszerű, ha utolsóként, de talán a legjelentősebb tartalékra hívom fel a figyelmet, ez pedig a megszűnt, vagy átalakult társadalmi szervezetek államtól származó vagyona. Mindannyian értesültünk róla, hogy a munkásőrség 11 és a megszűnt, vagy átalakult MSZMP ugyancsak 11 milliárdos vagyonnal rendelkezik. Akár a bevallott, akár a valóságban ennek többszörösét kitevő forgalmi értékkel számolunk, ez a nagyon jelentős vagyon igenis a magyar államé, a magyar népé. Békési miniszter úr szájából hallottuk, hogy a korántsem teljes összegében kimutatható állami támogatásból több mint 50 milliárd forintot kapott fennállása alatt az MSZMP, ami sokszorosa a kimutatott 11 milliárdos vagyonnak. Tehát el kell ismerni, hogy a párt vagyona nem a tagdíjakból, hanem állami támogatásból származik, ezért ez a vagyon azé, aki a pénzt adta, vagyis az államé, valamennyi állampolgáré. Ez a vagyon nem is akármilyen. Mobilizálható, mivel a munkásőrség feloszlott, a pártapparátus lényeges csökkentése mellett kihasználatlan. Mobilizálható, mert értékes irodaházak, gépkocsik, luxus üdülésre alkalmas ingatlanok tömegét foglalja magába. Ezek nemcsak belföldi, hanem külföldi érdeklődésre is számot tarthatnak. Eladásukkal, hasznosításuk révén gyorsan igen jelentős külföldi tőkebevonásra is szert tehetnénk. Ez a lépés nemcsak a költségvetési egyensúly, de devizamérlegünk javítása érdekében is igen jelentős lehet. Miért ne tehetnénk meg? Ha kinyilvánítjuk, hogy e vagyon tényleges tulajdonosa a magyar állam, akkor megakadályozzuk a vagyon feletti marakodást, s elejét vehetjük különböző pártok régi vagyona visszakövetelésének. Esélyegyenlőséget teremthetünk azzal, hogy a székházak, létesítmények nemcsak megvásárolhatók, de bérbe is vehetők. Legyen ez MSZMP, MDF, vagy más, a lényeg az, hogy a bérleti díjat, vagy a vételárat ne a költségvetésből, hanem a pártok pénzéből fizessék. Az elmondottakkal szerettem volna felhívni a pénzügyi kormányzat figyelmét arra, hogy vannak tartalékaink. Ha jól összevetjük, több mint 100 milliárdos nagyságrendben tudunk lendületet adni egy valódi megújulásnak. Van fedezetünk arra, hogy restrikciós gúzsba kötő eszközeink helyett a nép boldogulását biztosítva nem túl távoli szebb jövőt ígérhessünk. Még egy nagyon fontos momentumot szeretnék felvetni, amely ugyan közvetve, de kapcsolódik az adórendszer korszerűsítéséhez. 40 év alatt — mint mondottam — nemcsak a kezdeményező készséget, de a tulajdonosi tudatot is sikerült kiirtani a népből. A bizalom helyett a bizalmatlanság lett úrrá és uralkodik még manapság is. Hogy visszanyerjük a nép bizalmát, hogy érdekeltté tegyük saját vagyonának gyarapításában, fel kell vetni a manapság sokat emlegetett reprivatizálás