Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-64
5264 Az Országgyűlés 64. ülése, rával ezt nem szabad nehezítem. S mivel ez az Országgyűlés hozta a 86-os módosítást, úgy vélem, hogy ennek az Országgyűlésnek kell helyre tenni. Kérem a miniszter úr szíves válaszát. ELNÖK: Az interpellációra dr. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter válaszol. Övé a szó. DR. KULCSÁR KÁLMÁN igazságügyminiszter: Tisztelt Országgyűlés! A családjogi törvénynek az a módosítása, amelyről a képviselőasszony beszélt, valóban rosszul sikerült, nem csupán az általa említett összefiiggésben, hanem más szempontból is. Ezen tehát segíteni kell. A kormányzat lépéseket tett a legfontosabb problémák megoldására, és ezek között megtalálhatók azok a problémák is, amelyek az interpellációban elhangzottak. Ebből következően szeretném jelezni, hogy az örökbefogadáshoz elegendő nyilatkozat, amely szerint a szülő anya lemond születendő, vagy megszületett gyermekéről és örökbe kívánja adni, megtehető — a javaslatunk szerint — már a szülés előtt és közvetlenül a szülés után is. Ezt a nyilatkozatát az anya egyébként a gyermek két hónapos koráig visszavonhatja. Orvosszakértőkkel is konzultálva úgy tűnt, hogy ez a két hónap elegendő arra, hogy ha a szülés előtt vagy utáni nem teljes öntudatában lévő, kicsit talán megzavart állapotában lévő anya lemond a gyermekéről, akkor átgondolhassa és a nyilatkozatát későbbi belátása folytán visszavonhassa. Ebből tehát az következik, hogy a gyermek két hónapos koráig az anya lemondhat gyermekéről és örökbe adható. Ez az egyik eset. A másik eset arra vonatkozik, amikor az állami gondozásban lévő gyermeket a szülei önhibájukból következően nem látogatják, kapcsolatot nem tartanak fenn vele, s nem teremtenek olyan körülményeket, hogy a gyermek szülői gondozásba visszaadható legyen. Ebből következően a gyámhatóság feljogosíttatik arra, hogy a szülői nyilatkozatot pótolva, a gyermek örökbe fogadását lehetővé tegye. A törvény módosítására vonatkozó előterjesztésünk elkészült, az un. államigazgatási egyeztetés folyamatban van. A tervezet egy példányát a tisztelt képviselőnőnekátadtam, és az Országgyűlés még az idén megvitathatja. A Kormány mindenesetre ebben az esztendőben be fogja terjesztem ezt a módosító javaslatot. Kérem a válaszom elfogadását. ELNÖK: Kérdezem Árvái Lászlóné képviselőtársamat, egyetért-e a válasszal? ÁRVÁI LÁSZLÓNÉ: A választ köszönettel, több száz kisgyermek nevében elfogadom. ELNÖK: Kérdem az Országgyűlést, elfogadja-e a választ? Szavazzunk. (Megtörténik.) Az Országgyűlés a választ elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztességhez tartozik, hogy bejelentsem: dr. Csehák Judit miniszterasszony jelenleg a terv- és költségvetési bizottság ülésén van, ahol éppen a társadalombiztosítási alapról fizetendő nyugdíjkiegészítések ügye tárgyalása folyik, ezért W. október 31-én, kedden 5265 nincs az ülésteremben. Megkövetem őt. Kérdem: Nagy Józsefhé képviselőtársunk jelen van-e? NAGY JÓZSEFNÉ: Igen. ELNÖK: Nagy Józsefné képviselőtársunk interpellál a miniszterelnökhöz a hatvani internáltak rehabilitálásáról. NAGY JÓZSEFNÉ: Tisztelt Alelnök Úr! A miniszterelnök úr nincs bent, nem tudom, hogy választ fogok-e így kapni? ELNÖK: Dr. Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter úr fog választ adni. Öné a szó. NAGY JÓZSEFNÉ: Köszönöm. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Interpellációmat azzal szeretném kezdeni, hogy a téma, amelyről szólni szándékozom, az elmúlt ülésszak napirendjei között szerepelt, de azon az ülésen sajnos, nem tudtam részt venni, ezért kérem szíves elnézésüket. Hatvani választóimnak egy jelentős csoportja fordult hozzám azzal a panaszával, hogy az 1950-ben velük szemben elkövetett törvénytelen eljárást a mai napig nem orvosolták. Az érthetőség kedvéért röviden el szeretném mondani, hogy mi is történt. Az akkori idők szellemében a szerzetesrendek felszámolása kapcsán egy kiprovokált tüntetésben való részvétel címén letartóztattak negyvennégy hatvani vasutast. Köztük olyat is, aki már csak azért sem lehetett a tüntetők között, mert éppen akkor máshol volt szolgálatban. Ezért nem tudom, nem előre elkészített névsor volt-e? Az már köztudott, hogy a férfiakat a recski kényszermunka-táborba, az asszonyokat, gyerekeikkel együtt a Hortobágyra telepítették ki. Az egyház és a hívők megfélemlítésére szervezett akció a családok normális életének teljes felszámolására vezetett. Napjainkig majdnem négy évtized telt el, s magam is úgy látom, mint választóim, hogy ez az idő nem volt elég kormányunk részére, hogy ügyüket megfelelő módon rendezze. A törvénysértések rendezésében nemcsak az én választóim érdekeltek, hanem az egész magyar társadalom. Az átfogó rehabilitációs törvényjavaslatot még ebben az évben a Parlament elé kell terjeszteni — 1945-től 1963-ig. Tudomásom szerint erre ígéretet tett az igazságügyi államtitkár úr az október 20-i ülésen Király Zoltán képviselőtársam felszólalása kapcsán. A Kormánynak az ezzel kapcsolatos lépéseit eddig nem találtam megnyugtatónak. Úgy tűnik, hogy a Kormány az alapvető szempontoknál görcsösen ragaszkodik a korábbi téves beidegződéséhez. Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mennyire őszinte a Kormány rendezési szándéka? Szólnom kell az erkölcsi, politikai rehabilitáció mellett a vele szoros kapcsolatban lévő anyagi elégtételről is. Tisztában vagyok azzal, hogy amit például a hatvani választóim szenvedtek, azt a sok megaláztatást, életpályájuk derékba törését, magánéleti veszteségeiket nem lehet anyagiakkal jóvátenni. De ha arra gondolok,
