Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-61

5081 Az Országgyűlés 61. ülése, 1989. október 19-én, csütörtökön 5082 zető út. Ez nekem meggyőződésem, és pontosan ezért a már előző javaslatom. Politikai jelentősége egy ilyen választásnak — én nagyon szeretném ezt megfontolásra ajánlani azoknak, akik résztvettek a törvény kidolgozásában — miben van? Jelent-e valódi versenyhelyzetet, kifejezésre jut-e a választópolgárok akarata, biztosított-e a politikai pártok szabad versengése? Meggyőződésem, hogy a politikai pártoknak meg kell mérkőzniük a programjukkal, személyükkel a nép előtt kell megmérkőzni, hogy legitimitásukat igazolják. Ha ezt a választási törvényt így jóváhagyjuk, akkor az erősödik bennem, hogy a népben továbbra sem bízunk, a fontos csak az egyik oldala, hogy a pártok ereje kiderüljön, a pártok megmérkőzzenek. Ezért én változatlanul fenntartom a javaslatomat. Én úgy érzem, hogy így lehet a következő Parlament — gondoljuk végig, így lehet a következő Parlament — legitimálását igazolni, így lehet igazolni, hogy elmenjen a nép választani, hogy egy olyan választási arány alakuljon ki, amely valóban a demokrácia kezdetét jelenti. Ne tételezzük fel már kérem szépen, hogy itt a demokrácia. Ehhez egy nagyon göröngyös, nagyon rögös, kis sejtekben kialakított véleménykülönbségekre épített — most, amikor kezdjük csinálni, amikor áttértünk az egypártrendszerű struktúrából, akkor érezzük, hogy milyen gyötrelmes és göröngyös — út vezet ehhez. Meggyőződésem, hogy ez szolgálja mindenkinek az érdekét, és legfőképp a társadalom és a nép érdekét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Juhász Ferenc budapesti képviselő következik felszólalásra. JUHÁSZ FERENC: Tisztelt Ház! Az általános vita végefelé igérem, rövid leszek, hiszen képviselőtársaim a törvényjavaslat előnyeiről, ellentmondásairól, hátrányairól már részletesen szóltak. A választási törvény vitájában a kisebbségekkel, a nemzetiségi szövetségek és az egyházak képviseletével kívánok foglalkozni, mivel azok számomra elfogadhatatlan okokból kimaradtak a tervezetből. Első hozzászólóként igen szemléletesen bemutatta ezt a problémát Jakab Róbertné, majd azt követően Márk György képviselőtársam is. így magam azt az általános vitában külön nem kívánom indokolni, azokkal messzemenőkig egyetértek. Mindezek alapján meggyőződésem a nemzeti kisebbségek és az egyházak képviseletére megoldást kell találni. Annál is inkább, mivel azt a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon a pártérdekek túlsúlyba kerülése miatt nem sikerült megoldani. Erről a tárgyaló feleknek lelkiismeretük előtt maguknak kell elszámolni. En a magam részéről módosító indítványt nyújtottam be a törvényjavaslathoz, amelyet a 304. számon osztottak ki, és ennek lényege: 12 fővel javasolom megemelni a képviselők számát, és az Országgyűlés — az új Országgyűlés — az alakuló ülésén a nemzeti demokratikus szövetségekés az egyházak tagjai közül 12 képviselőt választana a tagjai sorába. Észrevételeimet, konkrét érveimet — tekintettel az időre — a részletes vitában kívánom elmondani. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Zsigmond Attila budapesti képviselő következik felszólalásra. ZSIGMOND ATTILA: Tisztelt Országgyűlés! A vita indított szólásra, nem fogok módosítani, nem fogok idézni, és szórakoztatni sem fogom Önöket. A pszichológia törvénye, hogy az újat csakúgy lehet megpróbálni elfogadtatni, ha figyelembe vesszük azok állapotát, akikkel el akarjuk fogadtatni ezt az újat. Figyelembe vesszük, de nem alapul. Márpedig néhány hozzászólásban én azt éreztem, mintha lennének olyanok, akik alapul szeretnék venni azokat az állapotokat, amelyek ma jellemzőek. Az alapulvétel pedig az egy helyben maradás záloga. Vagyis ha valami szokatlan, az nem kell; a megszokott kell; maradjon minden régiben. A szokatlanság megítélésem szerint nem érv. Ha magunkévá tennénk néhány kedves képviselőtársam tiszteletreméltó gondolatmentét, hogy gyengék és kialakulatlanok a pártok és indokolatlan a listás jelölés, és így maradjon minden a régiben, ez azzal járhatna, hogy valószínűleg fejlődésükben, illetve politikai részvételükben akadályoznánk meg a pártokat, nem engednénk a pártokat megjelenni. Ebben az esetben akár azon is gondolkodni lehetne, hogy van-e értelme a párttörvényeknek. Itt jut eszembe, hogy akik ezeket a kijelentéseket teszik, ismerik-e alaposan a pártok erejét, a pártok hatását. Én úgy érzem, hogy ma egyetlen párt sincs olyan helyzetben, hogy pontos képet tudna alkotnia saját hatóerejéről. Sőt, ha minden képviselő egyéni választókerületben indulna, akkor 374 különféle vélemény jelenne meg, akár koordinálatlanul. Végletesen akár 374 szervezet is állhatna a képviselők mögött, lényegesen több, mint egy elképzelhető választáson a Parlamentbe jutó pártok száma 374 helyi érdek a Parlamentben, olyan helyi érdek, amelynek jól működő helyhatóságokban, helyi önkormányzatokban kellene megoldódni. Ebben az elképzelt esetben még a kormányalakítás nehézsége is felmerülhetne. Két nézettel találkozunk itt. Az egyéni és a listás, valamint a párttag és a független összehasonlítása. Az előbbi választási kérdés, az utóbbi politikai kérdés. Azonban ezek nem kemény és elzárt kategóriák, mint ahogy itt megjelennek. Ugyanis nemcsak párttag indulhat egy listás választás során, sőt el lehet képzelni, hogy pártok nem a pártjukba tartozó, de hasonlóan gondolkodó jeles személyiségeket próbálnak megnyerni és indítani a saját listájukon, éppen hitelességük növelése érdekében. És a független képviselők is listáson, egyénin egyaránt indulhatnának. Az igazi kérdést én abban látom itt, hogy milyenek lesznek a pártok, hogyan teljesítik érdekközvetítő funkciójukat, szolgálatukat; mert nem szabad elfelejteni, érdekközvetítés alatt nagyon egyoldalú dolog volna egy párt egyéni ambícióit, csoportérdek közvetítését érteni. Egy párt ugyanis csak akkor számíthat a nép, a nemzet folyamatos támogatására, ha a nép, a nemzet