Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-61

5049 Az Országgyűlés 61. ülése, 1989. október 19-én, csütörtökön 5050 tapasztalatukat és nem utolsósorban a valóságban, a realitásban gyökerező gondolkodásmódjukat fájdalma­san fogja nélkülözni a Parlament. Az elmondottakból — gondolom — világos, hogy én ezt a törvényjavaslatot nem tartom jónak. De az állam­polgári és képviselői felelősségérzet azt mondatja ve­lem, hogy a sarkalatos törvények együtteséből nem lenne helyes most kiemelni ezt a törvényt. Ez fékezné az átalakulás lendületét és beláthatatlan következmé­nyekkel járna. Tudomásom szerint a törvényjavaslathoz számos képviselőtársam módosító indítványt nyújtott be. Vi­tassuk meg, és próbáljunk javítani a törvényen annyit, amennyit csak lehet. Hadd fejezzem be a bevezető képpel; az apaságot — azt hiszem — továbbra sem fogjuk szívesen vállalni, de ha már megszületett a csecsemő, hadd éljen! (Derült­ség és taps.) ELNÖK: Köszönöm Király Ferenc hozzászólását. Következik dr. Südi Bertalan Bács-Kiskun megye 12. választókerületének képviselője. DR. SÜDI BERTALAN: Tisztelt Országgyűlés! Tanulmányozván az országgyűlési képviselők választá­sát majdan szabályozandó törvényjavaslatot, úgy íté­lem meg, hogy e dokumentum a mostani ülésszakon tárgyalandó anyagok közül a legalaposabb munkák egyikének tekinthető. Készítői szinte minden olyan lé­nyeges szempontra ügyeltek, melyek szabályozásával a törvényhozás jövőbeni tagjai törvényes úton történő mandátumhoz juttatásának feltételeit maradéktalanul megteremthetik. Az anyag egyetlen kifogásolható gyengéjének a 4. szakasz (2) bekezdése tűnik számomra, mely rendelke­zésből arra következtetek, hogy a törvényjavaslat a ha­talmon osztozkodni szándékozó pártok érdekeit tartja teljes egészében szem előtt, vagyis a választópolgárok millióinak érdekére szinte egyáltalán nincs tekintettel. Mire alapozom elmarasztaló véleményemet? Arra, amit a több mint négy képviselői munkásságom alatt tapasztaltam, s ami az állampolgárok jogos igénye. Nevezetesen: hogy a választók a képviselőjüket szemé­lyesen ismerhessék, élő kapcsolatot tarthassanak vele, gondjaikkal — ha szükséges — hozzáfordulhassanak, nyilván a képviselő legfontosabb munkája a törvényho­zásban való aktív részvétele mellett. Az 1985-ös választások eredményeként 352 egyéni választókerületi képviselőt választott az ország felnőtt lakossága. 35-en lettek központi listán a törvényhozás tagjai. Ez a megoldás — már mint az egyéni választó­kerületek túlsúlya — nagyban-egészében lehetővé tette az olyan nagyságrendű választókerületek létesítését, amelyek polgárait a megválasztott törvényhozó köve­telményszerűen képviselhette. A választással kapcsolatos mostani törvényjavaslat azonban lényegesen eltér a korábbi választópolgár­központú megoldástól, s — miként tudjuk — az előző 352 helyett mindössze 152 egyéni választókerület léte­sítését ajánlja. A többi mandátum elnyerését területi és országos listán teszi lehetővé. E megoldással az egyéni választókerület korábbi mintegy 30 000-es létszámát közel 70 000-es létszám váltja fel, melynek következté­ben a képviselő gyakorlatilag személytelenné válik vá­lasztói számára. A feladatok ilyetén megnövekedése és azok ellátása közötti lényeges ellentmondást többen az­zal látják feloldhatónak, hogy a képviselői munkát ki­zárólag az országos ügyekben való közreműködésre, a törvényalkotói tevékenység végzésére szűkítik le, hol­ott gyakran tapasztaltam, — gondolom, nem vagyok ebben egyedül — hogy a helyi közösségek és állampol­gárok számára a saját, vagy személyes ügyek többnyire fontosabbak az úgynevezett nagypolitikánál. Bármi­lyen furcsán hangozzék: a választók az ilyen gondok megoldásában való készségünk, hajlandóságunk sze­rint minősítenek bennünket elsődlegesen. Persze az olyan szempont sem mellékes, amelyet igen gyakran hangoztatnak manapság: a személyiség hitelessége, a képviselőségre pályázó tekintélye. Meg­győződésem, hogy igazából az egyéni választókerületi rendszerben jutna érvényre a személyiség választók ál­tal történő minősítése. Ezért — miként a jogi bizottság előadója is rámutatott —javaslom, hogy a tervezett 374 képviselői helyre legalább 300-an egyéni választókerü­leti képviselőként, 74-en pedig országos lista alapján kerüljenek. Kérem javaslatom megfontolás tárgyává tételét. Kö­szönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm a hozzászólást. Következik dr. Papp Elemér, Zala megye 4. választókerületének kép­viselője. DR. PAPP ELEMÉR: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő­társaim! Bármennyire is tiszteletben tartom a politikai egyez­tető tárgyalások általam sem lebecsülendő eredménye­it, élve a vonzó lehetőséggel, amelyet az Országgyűlés megtisztelő nyilvánossága jelent, választóim megbíza­tásának eleget téve, de nem utolsósorban saját lelkiis­meretem és meggyőződésem kényszerétől hajtva le­gyen szabad néhány megjegyzést tennem. Gondolkozásmódunkban, cselekvéseinkben feltételes reflexként élnek a körülöttünk lévő világ eseményeire való reakciók több évtizedes beidegződései és válaszként fogalmazódik meg a vélemény a törvényjavaslat megis­merésekor: „Már megint a fejünk felett döntöttek, éppen az érdekelteket zárták ki, részvételük nélkül minősítve vágyaikat és cselekvőkészségüket!" Most nemcsak arra gondolok, hogy legitimnek, vagy nem legitimnek tartják a magyar Parlamentet. Sokkal inkább arra, hogy vajon milyen erkölcsi alapon sajátítja ki a nemzet politikai cse­lekvő készségét néhány embrionális állapotban lévő, és egy, a tárgyalások idején már teljes mértékben hitelét és morális erejét elvesztett párt? Miért akarja a nemzet egé­szére az úgynevezett politizáló pártok közüli választás le­hetőségét ráerőltetni? Milyen morális alapon akar mind­en kinyilvánított jog- és kötelességegyenlőség ellenére két másik listán gyakorlatilag alig ismert, vagy ismeretlen je­löltekközül választatni? Ezzel mintegy bianco csekket ki­állítva a pártok számára. A csöndes többség számára, az adófizető állampol­gár számára mégiscsak az egyéni választókörzet jelent kapcsolatot az általa választott képviselővel.

Next

/
Thumbnails
Contents