Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-61

5037 Az Országgyűlés 61. ülése, 1989. október 19-én, csütörtökön 5038 választási rendszer szükségképpen erősebben hat a politikai hatalmi struktúrákra. Ez érvényes a mai magyar viszonyokra is. Ha ezeket nem vesszük figyelembe, könnyen támadhat olyan érzésünk, mintha a választási rendszer szabályai tetszőlegesen alakíthatók lennének. A korábbitól gyökeresen eltérő, ha úgytetszik más modellű politikai képviseleti rendszer az eddigiektől eltérő választási rendszert is követel. A tervezet szerint új választási rendszerünk, amely nem vesz át egyetlen, már eddig ismert megoldást sem készen, egyben, és változatlanul más országoktól, sem nyugatról, sem keletről, hanem a sajátos hazai viszonyainkat veszi alapul. A választás rendszere és a választójog a politikaformálás mind erősebb eszközévé válik, szerepe felértékelődik egy kialakuló új struktúra befolyásolásában. A többpártrendszerre épülő társadalmi, politikai modellben a képviselet helye, szerepe is megváltozik. A parlamenti többség lesz a kormányalakítás bázisa, mivel a Parlamentnek felelős kormányzati tevékenység csak így teremthető meg. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a többpártrendszerre épülő parlamentáris szisztémajelentősen megváltoztatja az egyes képviselők pozícióját is. Ideértve a választókkal való kapcsolat tartalmát, formáját, stílusát, s főleg az irántuk viselt felelősségnek a jellegét. Azt hiszem könnyen belátható, hogy a jelzett viszonyokban meghatározóvá válnak a pártok, illetve az egyegy képviselő mögött álló szervezetek. A képviselők magatartásának jövőbeli irányánál tehát ezt, s nem a mai helyzetet kell alapul venni. Ezen az alapon lehet megítélni azokat az önmagukban nézve nehezen kifogásolható és jószándékú javaslatokat, amelyet a mostani képviseleti rendszerünk előnyei és hátrányai nézőpontjából kritizálják a tervezetünket. Mire gondolok? Arra például, hogy többen az eddigi képlet alapján érthetően aggódnak amiatt, hogy a megnövelt választókerületekben a képviselő hogyan tudja tartani a kapcsolatot a választókkal. Az egypártrendszer keretei közötti felfogás és gyakorlat szerint ez az aggódás teljes mértékben jogos. De olyan körülmények között, amikor a pártok mindent el fognak követni, hogy a képviselőjük tevékenysége egy következő választás során is biztosítsa a párt számára a mandátumot, akkor majd gondoskodni fognak arról, hogy a képviselő és a választók kapcsolata szoros legyen, és ehhez a feltételek nem egyszerűen a helyi szervek jóindulatán, hanem apárt egész működő aktivahálózatán is fog múlni. Ezért sem ír elő a javaslat úgynevezett kötött tömegkapcsolati formákat, mint amik eddig léteztek, beszámolási kötelezettséget például, és többek között ezért sem ismeri el a visszahívás intézményét. Tisztelt Országgyűlés! Mindezek előrebocsátása után az új választójogi törvénytervezet főbb céljairól és konkrét intézményeiről is szólnék. A törvény koncepcionális kérdéseinek vitájában kezdetben kibékíthetetlennek látszó ellentétek és ellenvélemények csaptak össze. A kizárólag egyéni választási területi rendszert javaslókkal szemben a másik póluson azok a vélemények álltak, amelyek csak a listás választást tartották egyedül elfogadhatónak. Eltekintve a feltehetően jól ismert érvek és ellenérvek részletezésétől, a választójogi törvénytervezetben úgy vélem sikerült az átmeneti és formálódó társadalmi, politikai viszonyainknak leginkább megfelelő kombinált választási rendszert megfogalmazni, amelyben egyenlő arányban küldhetnek a választók képviselőt az egyéni választókerületekből és a pártok által állított megyei, illetve fővárosi listákról. Annak érdekében tehát, hogy a pártok programjaiban megjelenő és azokon keresztül érvényesülő politikai pluralitás parlamentáris keretekben működjön, a politikai pártok mind az egyéni, mind a területi választókerületekben indíthatnak jelöltet. A korrekt pártpolitikai képviselet létrehozása megkívánja és a törvénytervezet biztosítja is, hogy a töredékszavazatok is hasznosuljanak. Ezt a célt szolgálja az úgynevezett országos lista, amely semmilyen vonatkozásban nem azonos a jelenleg érvényes országos listával, amelyre eddig a választók közvetlenül szavaztak. A javasolt országos lista nem az eddigi célt, hanem azt kívánja biztosítani, hogy a pártok között a mandátumok elosztása a legteljesebb mértékben a választók támogatásának arányában történjék. Az országos lista tehát nem a védett vezetők képviselői mandátumhoz juttatásának, hanem az arányos képviselet megteremtésének az eszköze. Ez a szerepe és nem más. A pártok arányos képviselethez jutását biztosító rendelkezések mellett a tervezet honorálja azt a társadalmi várakozást is, amely a jelenlegi választási szisztémából táplálkozik, s amelyben a területi érdek, mint valós társadalmi érdek is közvetlenül kifejeződhet. Figyelemmel van arra az átmeneti helyzetből fakadó tényre, hogy a politikai folyamatok ma még nem pusztán a politikai pártok mentén szerveződnek. Ezért a javaslat az egyéni választókerületi rendszert viszonylag széles körben fenntartja, illetve független jelöltek indulására is lehetőséget teremt. Itt szeretnék kitérni azokra az előzetes vitákban elhangzott módosító javaslatokra, amelyek az egyéni választókerületek számának kisebb-nagyobb mértékű növelésére irányulnak. Volt olyan javaslat is, amely léegében a jelenlegi egyéni választókerületek fenntartását célozza. A tervezetben javasolt 152 egyéni választókerület további növelését azonban a Kormány most nem tudja támogatni. Az egyéni választókerületek számának növelése — ha csak nem növelnénk a képviselői helyek számát, de ezt úgy gondolom nem lehet reális alternatívának tekinteni — szükségképpen együtt járna a megyei listákon és az úgynevezett országos listán megszerezhető mandátumok számának csökkenésével, ami viszont az arányosság elvének adott esetben súlyos megsértésével járna. Az egyéni választókerületekben szükségképpen lokális érdekek hangsúlyozottabban jelennek meg és ez magában hordja annak veszélyét, hogy a Parlament nem a valóságos politikai erőviszonyok mentén tagolódna. Ez pedig felveti a kormányozhatatlanságnak a veszélyét is. E kérdések eldöntésénél érdemes talán Deák Ferenc egyik felirati beszédét felidézni, ami szerint izgatott időben gyakran fölötte nehéz elhatározni, mi a valóságos közvélemény, mert minden ember hajlandó közvéleménynek tekinteni azt, amit maga óhajt, s több ízben tapasztaltam, hogy nem a leghangosabb szó volt a való-