Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-59

4925 Az Országgyűlés 59. ülése, 1989. október 17-én, kedden 4926 zások, illetve az egyes nemzetiségi csoportokkal szembeni gyanakvás, ellenérzés következtében széles körűen megindult a nemzetiségi helyzetből való menekvés, fokozódott az asszimilációra való törekvés. De ehhez nagyban hozzájárultak az olyan gazdasági, társadalmi változások is, mint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek szervezése, községek, iskolák körzetesítése, amikor a nemzeti érdekeket teljesen figyelmen kívül hagyták. Ezeknek a folyamatoknak sok nemzetiségi község és sok nemzetiségi iskola esett áldozatul. Mindez akkor történt, amikor Alkotmányunk úgymond biztosította a nemzetiségek jogait. A politika tehát az eltelt időszakban nemcsak hatástalannak bizonyult a nemzetiségi kérdés megnyugtató rendezésére, hanem a napi taktika síkján sokszor akadályozta is azt és az asszimilációhoz vezetett. Ezért fel kell adnunk sajnos azt a téveszménket, hogy a nemzetiségi politikánk ma példamutató. Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottakkal csak érzékeltetni akartam, hogy nemzetiségi politikánk elve és gyakorlata között milyen nagy a különbség. Az elvek szépek, de a gyakorlat szomorú. Olyannyira hogy az már veszélyezteti tekintélyünket itthon is és a határainkon túl is. Tudjuk, hogy készül egy nemzetiségi törvény. De tapasztalatból mondom, hogy akármilyen szép is lesz ez a törvény, a gyakorlatban nem sok változást fog hozni, ha társadalmunk hozzáállása e kérdéshez nem változik meg. Meg kell érteni és mindenkivel — de elsősorban a felettes szervekkel — megértetni, hogy a nemzetségi kérdés is mint társadalmi, állami életünk egésze, át van iktatva politikával. így a megoldása sem képzelhető el másképp, mint politikai megoldásként. A garantált jogok megvalósítása a magyar társadalom és politika mélyreható reformja nélkül elképzelhetetlen. Ezt a reformok teremthetik meg. Nemzetiségi politikánk és nemzetiségpolitika gyakorlatunk szükséges megújulása érdekében nekünk most olyan aktív kisebbségvédelmi, tehát támogató jellegű nemzetiségi politikára van szükségünk, amely képes biztosítani a nemzetiségi lakosság azonosságtudatának a megőrzéséhez, anyanyelv használatának, sajátos kultúrájának fejlődéséhez nélkülözhetetlen feltételeket. A nemzetiségi politika megvalósítása is egyszerre kell, hogy az egész magyar társadalom, a politika és az állami szervek feladata legyen. Balogh Edgár romániai magyar író-politikus így fogalmaz: „Ahogy közügy az energiatermelés vagy az állattenyészés, úgy közös társadalmi feladat és kötelesség a nemzetiségi igények szolgálata is. Tisztelt Parlament! Most, amikor tárgyaljuk az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot, és amikor új Alkotmány megalkotása előtt állunk, szükségesnek tartom elmondani, hogy a jogalkotásnál a tényleges valóságból kiindulva gondoskodni kell arról, hogy a nemzetiségi jogok és garanciák méltó helyet, tételes, pontos és részletes szabályozást nyerjenek az alaptörvényben. A magyar államnak és magyar népnek vannak olyan hagyományai, amelyekre építve megteremtheti és Alkotmányba foglalhatja a feltételeket ahhoz, hogy a köztársaság valamennyi állampolgárának ne csak állama, de hazája is legyen Magyarország. A most napirenden lévő, az Alkotmány módosításáról szóló 69. § kimondja: a Magyar Népköztársaságban élő nemzeti, vallási és nyelvi kisebbségeknek, illetve az ilyen kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van, hogy csoportjuk más tagjaival együtt saját kultúrájuk legyen, saját vallásukat gyakorolják és saját nyelvüket használják, ideértve a saját nyelven való névhasználat jogát is. Véleményünk szerint — és most a magyarországi németek, szlovákok, románok, horvátok, szerbek és szlovénok nevében beszélek — ez a szövegezés nem biztosít elég terhet a nemzetiségi jogoknak, nem követik hagyományainkat és társadalmi-politikai fejlődésünket. Nem fejezi ki azt az aktív támogató politikát, amelyre ma és holnap a Magyarországon élő nemzetiségeknek szükségük van, és amelyre lehet építeni. Sőt, bizonyos értelemben visszalépést jelent a jelenlegi Alkotmány nemzetiségekre vonatkozó paragrafusával szemben, mert nem biztosítják a fennmaradásuk lehetőségét. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy az Alkotmány a népfenség elvét követve egyértelműen mondja ki, hogy a hazánkban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részei ennek a társadalomnak, az ország népének, a hatalom birtokosának. Következésképpen tehát államalkotó tényezők. Ez ma még nem mindenki számára jelent kétségtelen igazságot. Rögzítése az Alkotmányban a társadalmi közfelfogást és magatartást meghatározó jelentőségű. A hazai nemzetiségek szempontjából semmi mással nem pótolható szerepe van annak, hogy jogrendszerünk garanciákat nyújtson fennmaradásukhoz. Ehhez sajátos jogokra is szükség van. Nem tekinthető ugyanis elégségesnek a minden állampolgárt megillető formális egyenjogúság. A kisebbségi lét, amennyiben a kisebbségi ember meg akarja őrizni azonosságát, hátrányoknak is a forrása. A kisebbségi ember csakúgy vehet részt egyenjogúan a társadalom életében, ha joga és lehetősége van önmaga és népcsoportja többségétől eltérő sajátosságai megőrzésére. Sorsa különben a beolvadás. Ezért indokolt az állami védelem, a sajátos kollektív és egyéni jogok megállapítása, alkotmányos garantálása. Nagyon sokan gondolkodhatnak ma úgy — és az Alkotmány módosítására előterjesztett javaslat is ezt tükrözi —, mintha a kisebbségeknek csupán sajátos kulturális jogokra lenne szükségük. A kisebbségek élete azonban sokkal összetettebb, megőrzése és fejlődése bonyolult feltételrendszert igényel. Ez azonban csak akkor — és csak akkor jöhet létre, ha a kisebbségek megfelelő lehetőségekkel rendelkeznek a politika alakításábanvaló részvéteire. Ezt, mint az egyik legfontosabb kollektív jogot kell számon tartanunk, s legfőbb törvényünkben rögzíteni. Minden más csak ezután következhet. A választójogi törvényjavaslat erről máris megfeledkezett. Tisztelt Országgyűlés! Nekünk, nemzetiségeknek, tehát az a kérésünk, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya előremutató módon, a kor színvonalán, demokratikus államhoz méltóan határozza meg a nemzeti kisebbségek tagjai