Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-59

4923 Az Országgyűlés 59. ülése, 1989. október 17-én, kedden 4924 bér- és adórendszer alakuljon ki, amely valóban elősegíti a családoknak a szabad és méltó életet. Az Alkotmány módosításának egyik legvitatottabb kérdése a köztársasági elnökválasztás. Véleményem szerint a békés átmenet feladatait figyelembe véve most közvetlenül kell megválasztani a köztársasági elnököt. Ezáltal jobban lehetne bizotsítani, hogy az államfő nem valamely párt érdekében, hanem a társadalom, az ország képviseletében tudná ellátni feladatait. A közvetlen választást erősíti az új 29 §. is, amely kimondja: ,,A köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett." Az egyszemélyi elnöki uralmat pedig a jog- és hatáskör alkotmányos szabályozásával lehet megakadályozni és nem a választások módjával. A közvetlen választást nehezíti viszont az időtényező, de ezt egy tisztességes választási kampánnyal, a jelöltek széles körű megismertetésével kompenzálni lehet. Alapvetően egyetértek a kerekasztalnál és az itt beterjesztett módosításokkal a törvényjavaslattal, de továbbra is fenntartom kiegészítő javaslataimat, amelyeket a részletes vitában szeretnék megindokolni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Sebők János képviselőtársunk következik: Nem most? A részletes vitában. Képviselőtársaim! Az órámra nézve azt javaslom, hogy tartsuk meg az ebédszünetet és ebédszünet után folytassuk a munkát. 60 perces ebédszünet következik. {Szünet: 13.24—14.33 — Elnök: Horváth Lajos) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. A vitában szóra következik dr. Mándity Marin képviselőtársunk, országos listán megválasztott képviselő. DR. MÁNDITY MARIN: Tisztelt Országgyűlés! Én azok közé tartozom, akiknek az indítványát a jogi bizottság nem fogadta el. Mégis szót kértem, mert bízom abban, hogy tisztelt képviselőtársaim, akik már annyiszor bizonyítottak, egyet fognak érteni velem és támogatni javaslatomat, mert én egy aprónak tűnő kérdésről akarom elmondani a véleményemet, de ez az apró kérdés nagyon fontos az egész Magyarország, hazánk és magyarság jövője szempontjából. Tisztelt Országgyűlés! Mint minden államban, Magyarországon is a nemzetiségi politika és a sajátos nemzetiségi jogok az általános politika és a társadalom teljességét átfogó jogrendszer részei. A második világháború utáni változásaik az ország egészének fejlődésvonulatában illeszkednek be, nagyjában-egészében tükrözve azokat az átalakulásokat, amelyek a magyar társadalmat, annak politikai intézményrendszerét, normáit és értékeit az utóbbi 40 esztendőben érték. A nemzetiségek egyenjogúságát nálunk 1949 óta az Alkotmány szabályozza. Ennek 49. §-a lehetőséget ad minden nemzetiség számára anyanyelvük és kultúrájuk ápolásához. Az alaptörvény 1972. évi módosítása néhány szavas, de tartalmilag lényeges változást iktatott be. A 61. §-a így szól: A „Magyar Népköztársasága területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az egyenjogúságot, az anyanyelv használatát, az anyanyelven való oktatást, saját kultúra megőrzését és ápolását." Ez a szövegezés az előbbinél egyértelműbb és szemléleti változást is tükröz. Míg az 1949-es Alkotmány lehetőséget adott az anyanyelvi oktatásra és a nemzetiségi kultúra ápolására, addig az érvényben lévő szabályozás már ugyanezt biztosítja. Vagyis az állam az eddiginél közvetlenebb felelősséget kíván vállalni megvalósításukért a közösségként is egyenjogúnak elismert nemzetiségek érdekében. Alkotmányunk idézett szövege egy keretet biztosít a nemzetiségi léthez. Ennek alapján sokszor mondogattuk és mondogatjuk, hogy a mi nemzetiségi politikánk példamutató. Az élet azonban sajnos itt is bebizonyította hogy az Alkotmány magában kevés a nemzetiségi jogok megvalósításához. Mert e követleményeknek akkor és csak akkor képes megfelelni, ha a kisebbségi jogok garanciáit a jogrendszer egésze nyújtja, tehát az Alkotmány által követelt elvek más törvényeket is áthatnak. A mi jogrendszerünkben azonban ezen a területen sok a pótolni való. Hiányzik a nemzetiségi jogok átfogó korszerű és szükséges mértékű részletes szabályozása. Ezért a nemzetiségi jogok mai normái főként deklarálnak, és nem reguláinak. A garanciális intézmények pedig szinte teljesen hiányoznak. Ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzet 1988. november 9-i száma így ír: Az utóbbi 10—15 évben felerősödő és egyre gyorsuló asszimiláció oka nem egyszerűen a városiasodás, a falusi életlehetőségek szűkülése, hanem a mindennapos, nemzetiségi létfeltételek már-már nyomasztó hiánya. Mert hiába alkotmányos a jog a nyelvi egyenjogúság, amikor például Baranyában 33 község közül csak négyben intézhetik németül ügyeiket az állampolgárok. Következetlenek a többnyelvű feliratok, elhelyezésük és használatuk legtöbbször a helyi vezetés politikai bölcsességén múlik, de ez nem mindig van meg. És legfőképp 55 ezer gyermek ma fakultatív tárgyként tanulja anyanyelvét. A nemzetiségi iskolák 91 százaléka pedig nem nemzetiségi tannyelvű. Mindemellett igen sok nyelvi képesítés nélküli pedagógus dolgozik ezekben az intézményekben, kevés a kollégium, a könyv és az anyanyelven történő tömegtájékoztatás." Eddig az idézet. Anélkül, hogy részletekbe mennék, csak pontosítani, illetve konkrétabbá szeretném tenni az idézetet. A magyarországi nemzetiségnek nincs egyetlen egy saját tannyelvű iskolájuk sem. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy 1946—49-ig mintegy 50 horvát, illetve szerb tannyelvű iskola működött Magyarországon. Ezekből ma csak négy, úgynevezett kétnyelvű iskola maradt. Szlovákoknál, románoknálhasonló a helyzet, németeknek és szlovéneknek kétnyelvű általános iskolájuk nincs, nem is volt. TV adásuk nemzetiségenként havonta 30 perc, kivéve a szlovéneknek, akiknek egyáltalán nincs. Rádióadások naponta átlagban 30 percben jelentkeznek, regionális adóknál. Könyvkiadásuk évente egy-két könyvből áll. Igaz, hogy a negyvenes évek második felében és az ötvenes évek első felében a kitelepítések, a deportálások, az internálások, a lakosságcserék, a vagyonelkob-