Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-59

4909 Az Országgyűlés 59. ülése, 1989. október 17-én, kedden 4910 annak alkotmányosságát, később, — egy alapos alkotmányos panasz esetén — önmagával kerülne szembe. A bizottság megelégedésére végűi Horváth Jenő és Kilényi Géza igazságügyi miniszterhelyettes úr egy elfogadható szövegváltozatban egyeztek meg, és a bizottság ezt tárta Önök elé a már hivatkozott számú jelentésében. Végül szólnom kell még egy apróságnak tűnő, de az elmúlt években az Országgyűlés munkáját jogosan kritizáló ügyről, a határozatképességről és a határozathozatalról. A hatályos Alkotmány szerint az Országgyűlés akkor határozatképes, ha ülésén a képviselőknek legalább a fele jelen van. Az Országgyűlés pedig a határozatait szótöbbséggel hozza. A határozatképességre vonatkozó szabályt célszerű az egyéb törvényi rendelkezésekkel azonos módon megállapítani. Az Országgyűlés akkor legyen határozatképes, ha ülésén a képviselők több mint fele jelen van. Ehhez képest pedig a határozatait a jelenlévő képviselőktöbb mint felének szavazatával hozza. A pontosítással az erre vonatkozó szabályok egyértelművé válnak és szükségtelen lesz a továbbiakban a nem vagy a tartózkodási szavazatarány megállapítása is. Záró gondolatként fel kell hívjam szíves figyelmüket egy, a szavazás során lényeges körülményre. Az Alkotmány megváltoztatásához a képviselők tótharmadának szavazata szükséges. A módosító javaslatok miatt a szavazás várhatóan nem lesz egyszerű, ezért bármely módosító javaslat csak akkor kerülhet elfogadásra, ha az összes képviselői létszámhoz képest a képviselők kétharmada a javaslat mellett szavaz. Kérem, hogy az Alkotmány módosításáról előterjesztett törvényjavaslatot a bizottság írásbeli és most előadott jelentése alapján szíveskedjenek megtárgyalni, majd foglaljanak állást annak elfogadása tárgyában. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársak! Miután Tallóssy képviselőtársam felhívta figyelmüket arra, hogy az Alkotmány megváltoztatásához a kétharmados szavazati többségre szükség van, erre én most nem térek ki. Felhívom azonban tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, a Házszabály szerint lehetőségünk van, hogy a vitában újabb módosító javaslatokat terjesszenek elő, de ezt írásban kell megtenniük. Nem várható el a Parlamenttől, hogy olyan nagyfontosságú kérdésben, mint a törvényalkotás, szóban elhangzott javaslatokról felelősen döntsön. Az esetleges javaslatok írásba foglalásában az Országgyűlés főtitkára és munkatársai képviselőtársaimat készséggel segítik. A Házszabály szerint az általános vita a törvényjavaslat egészének, indoklásának és a bizottság jelentésének megvitatásából áll. Míg a részletes vita a törvényjavaslat egyes részei, ezen belül a módosításokkal érintett szakaszok megvitatásából. A felszólalásra jelentkezett képviselőtársaim túlnyomó többsége feltehetően az általános vitában kíván felszólalni. Kérem azokat a képviselőtársaimat, akik a törvényjavaslat egy-egy §-ához kívánnak szólni és csak ahhoz, vagy az arra vonatkozó módosító javaslataikat kívánják megindokolni, a részletes vitában kérjenek majd szót. A felszólalásra jelentkezett képviselőtársaknak a kiosztott napirendben szereplő sorrendben adom meg a szót. Amennyiben a részletes vitában kívánnak felszólalni, kérem, hogy felszólalásuk bejelentésekor jelezzék azt. Következik a bejelentések szerint Cselőtei László képviselőtársunk, Pest megye 2-es számú választókörzetének képviselője. CSELŐTEI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmány módosításáról szóló törvénytervezet általános vitájában kértem szót, de a megjegyzéseim értelemszerűen az egységes csomagot képező valamennyi sarkalatos törvényre vonatkoznak. Kapcsolódva a vitához, véleményemet három forrásból merítettem. Az első: a közelmúlt történései. Főként a nemzeti kerekasztal, s azon belül az egyes résztvevők állásfoglalásai» vitái, amelyek nagyrészt zárt ajtók mögött folytak, részleteiben csak kevéssé váltak publikussá. A második: széles társadalmunk erre épülő véleménye, megnyilatkozása. Az utóbbiról többek között saját választókerületemben, az ottani szervezetek képviselőivel folytatott eszmecserén, vitákon szereztem élményeket. A harmadik: a régi tanulmányaimból merített történelmi ismeretek és e század derekán, általam is megélt személyes tapasztalatok. Az utóbbi — az 1945—1947-es évek — volt az az időszak, amikor nagy hittel és akarattal indult meg egy új, demokratikus Magyarország szerves fejlődése, amelyet aztán a világpolitikai és a hozzá kapcsolódó hazai erők lesodortak az útjáról. Ma, amikor más nemzetközi konstellációban, más társadalmi és gazdasági körülmények között újra nekifeszülünk egy európai stílusú demokratikus társadalom kialakításának, sokban ide nyúlunk vissza és innen kívánjuk a mi magyar utunkat tovább folytatni. Összevetve a két időszakot, azok körülményei meglepő hasonlóságot mutatnak. A helyzetet akkor így jellemezte egy politikusunk. ,,A felületes szemlélő a demokratikus átalakulás kézzelfogható jelenségeit és eredményeit látja csupán, a tömegfelvonulásokat, az új színeket és új embereket. Hogy az átalakulás mélyén mi van, a sodródás egyre gyorsuló üteme merre viszi a társadalmat és az országot, nem tudja, nem ismeri ki magát a politikában, zűrzavarosnak tartja a helyzetet, inkább érzelmeivel, mint ösztöneivel vagy tudatával reagál hírekre, eseményekre, a közélet minden mozzanatára. Nemzeti életünk kétségtelenül legnagyobb feszültségű és legdrámaibb változása a maga valójában még nem tudatosult a magyarságban. A vélemények a vágyak, a tervek csapódnak balra és jobbra, elfogulatlanul a magyar politika egyetlen szektora sem tudja a másikat bírálni, megítélni, vagy elfogadni. A magyar demokráciában középút nincs. Az idézetet a Válasz című folyóirat 1946. novemberi számából vettem. Két írás jelent meg itt akkor, ,,A magyar válság elemzése" összefoglaló cím alatt a Nemzeti Parasztpárt két vezetőjétől. Az egyikben — amelyből idéztem — Kovács Imre elemezte a demokrácia útját Magyarországon, a másikban Bibó István szólt a koalíció egyensúlyáról és az önkormányzati választásokról.