Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-57

4769 Az Országgyűlés 57 ülése, 1989. szeptember 27-én, szerdán 4770 Tudniillik azt, hogy a kérdés: milyen feladatokat lát el a rendőrség. Azért beszélek csak a rendőrségről, mert más testületeket nem érintett a vita. Nem került szóba a büntetésvégrehajtás, a munkásőrség, vagy más. Egyedül a rendőrség az, amelynek a katonai bíráskodás alatt való tartása bizonyos esetekben és szempontból megfontolható. Itt valóban erről van szó, hogy a rendőrség ma Magyarországon nemcsak az úgynevezett „civil rendőri" feladatokat látja el, és ezért átmenetileg elképzelhető, hogy a katonai bíráskodás a rendőrségre is kiterjedjen, ám csakis a katonai bűncselekményekre vonatkozóan. Hangsúlyozom: csak a katonai bűncselekményekre vonatkozóan, átmenetileg. Én sem tartom helyes megoldásnak. Említettem a bevezetőm elején, hogy ezek a törvények sokszor átmeneti, ideiglenes megoldásokat tartalmaznak, és hivatkozhatnék jónéhány ilyen §-ára. Minthogy azonban e pillanatban a rendőrség átszervezése még nem történt meg, nem születtek meg azok a funkciótisztázással kapcsolatos rendelkezések sem, amelyek a rendőr feladatát különböző összefüggésekben, akár más-más szervezetekhez is kapcsolnák. Ezért elfogadhatónak tartom azt — magam ellen is beszélve, és hangsúlyozva —, hogy átmenetileg a rendőrség katonai bíráskodás alatt maradjon, de csak a katonai bűncselekmények vonatkozásában. Az átmenetiség hangsúlyozását azért tartom fontosnak, és hiszem, hogy az Országgyűlés előtt elhangzott szavaknak van jelentősége a jövőre nézve is, hogy amint sikerül a rendőrségnek a kor követelményeinek megfelelő átszervezését megoldani, abban a pillanatban ezt a rendelkezést felül kell vizsgálni. Ez tehát az egyik probléma, amely a büntetőjogi kérdésként jelentkezik, de a büntetőeljárást is érinti. Ha már viszont a fegyveres testületekről szólok, akkor engedjék meg, hogy a többi összefüggésben is, éspedig szinte függetlenül a két törvény logikájától, megemlítsem a további problémákat. Katonai bíráskodás elé más, mint katona, nem kerülhet. A törvény megengedi ugyan, ha a katona másokkal együtt követ el katonai bűncselekményt, — és a bűncselekmények nem elválaszthatók egymástól — a tettestársak is katonai bíráskodás előtt feleljenek. Ez így elfogadható. Van azonban egy olyan javaslat is, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság részéről, hogy a katona ne csak a katonai bűncselekményekért és ne csak azért a cselekményért feleljen katonai bíróság előtt, amely összefüggésben van a katonai bűncselekménnyel, hanem általában közönséges bűncselekményért is, amennyiben ez a szolgálati viszonnyal összefíigg. Szerintem ez a „szolgálati viszony" kifejezés itt nem értelmezhető. Nem tudom pontosan, hogy mit kell ezen érteni, mert ha akarom, akkor minden elkövetett bűncselekmény katonai bíráskodás elé kerülhet, hiszen a katona végül is szolgálati viszonyban van a hadsereggel. Én ezért szíves engedelmükkel fönntartanám a Kormány eredeti javaslatát: a közönséges bűncselekmények esetében mindenki, aki katonai bíráskodás alá tartozik, polgári bíróság előtt felel. Kivéve, ha közönséges bűncselekményt katonai bűntettel együtt és attól elválaszthatatlanul követték el. Szerintem ez a tiszta megoldás, így azt hiszem, hogy konszenzus is elérhető. Fölmerülhet persze az a kérdés és Südi Bertalan képviselő úr is utalt rá, hogy miért nyúlunk ehhez az egész problémához? A hadsereg, rendőrség, fegyveres testületek fegyelme nagyon jó, a katonai bíráskodás kitűnően működik és ha ezt a struktúrát változtatjuk, akkor megbontjuk ezt a fegyelmet is. Bizonyos vagyok benne, tisztelt Országgyűlés, hogy Kárpáti Ferenc vezérezredes úr nem értene azzal egyet, hogy a hadsereg fegyelmét a katonai bíróság tartja fenn. A hadsereg fegyelme nem ettől függ. Kétségtelen ugyan, ha erre kerül a sor, akkor a katonai bíróságnak nagyon jelentős szerepe van, de ha a hadsereg, a rendőrség, vagy bármilyen más fegyveres testület fegyelmét a katonai bíráskodással akarjuk fenntartani, és ebből a szempontból közelítjük meg a kérdést, akkor nagyon rosszul állunk. Éppen ezért ezt a szempontot talán hagyjuk figyelmen kívül. Ami pedig a szakértelmet illeti, nem olyan nagyon sok eset kerülhet közönséges bűncselekményként a polgári bíróság elé, amely oly mértékben katonai szakszerűséget igényelne, hogy azt a polgári bíró ne tudná elbírálni. Nem is szólva arról, ha a katonai bíróságok illetékessége és hatásköre csökken, akkor a katonai bírák egy részét valószínűleg át kell venni a polgári bíráskodásba, és ki lehet alakítani azokat a tanácsokat, mint ahogy más szakirányú tevékenységre is ki vannak alakítva, amelyek ilyen ügyekben eljárnak. Nem hiszem, hogy a devizagazdálkodást sértő vagy más típusú nehéz gazdasági bűncselekmények elbírálása kevesebb szakértelmet, speciális szakértelmet követelne, tehát a szükséges katonai szakértelem is elsajátítható. Azt hiszem, hogy nyugodtan vállalhatjuk a rendezésnek ezt a módját. Még egy probléma merült itt fel a javaslattal szemben. Ez pedig az egyes bűncselekmények fegyelmi elbírálásának a lehetősége. Mi is, az előterjesztők is hivatkozunk az állampolgári egyenlőségre, s azt állítjuk, hogy azért nem bírálhatók el a jelenlegi hatályos törvénynek megfelelő módon a katonák kisebb súlyú bűncselekményei fegyelmi úton, mert ezzel az állampolgári jogegyenlőséget sértjük, kivételezett, kedvező helyzetet biztosítunk a katona számára. A katona azonban nagyon jelentős további terhet, — kötelezettséget és fegyelmet vállal akkor, amikor a hadseregbe kerül, akár hivatásosként, akár a szolgálati kötelezettségéből adódóan. A katonának a jogai jelentős mértékben korlátozottak a hadseregben, olyan feladatokat kell ellátnia, amely feladatok ellátására polgári személy nem kényszeríthető. Ha tehát jogegyenlőségről akarunk beszélni, akkor azt mondhatjuk, hogy a katona eleve , Jogegyenlőtlen", ha a polgári személlyel hasonlítjuk össze. Ez az egyik probléma. A másik: a katonai bűncselekmények közül jó néhány a polgári életben még csak el sem képzelhető, nemhogy elő nem fordulhat. Tessék elgondolni, hogy a szolgálati szabályzat — az igen tisztelt képviselő urak, akik katonák voltak, tudják — olyan magatartást ír elő például őrszolgálatban, és olyan látszólag irracionális rendelkezéseket tartalmaz — most nem akarnám idézni jóízlés miatt —, amelyek a polgári életben fel sem merülhetnek. Ha a katona az őrszolgálati szabály-