Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-57

4767 Az Országgyűlés 57. ülése, 1989. szeptember 27-én, szerdán 4768 Hogy ezeknek a végső összege mennyi és milyen összetételben alakulnak, e pillanatban nem tudom megmondani. A bizottság novemberi határidővel dolgozik, tehát erre a határidőre dolgozzák ki az igényeket és akkor derül majd ki, hogy a Kormány kielégítheti-e — akár most ebben az évben — az esetleg kialakítható megtakarításból, vagy pedig a következő évi költségvetésben kell a fedezetről gondoskodni. Ezúttal csak arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy ezt vegye tudomásul. A jogállam — valaki ezt mondta ma — pénzbe kerül. Én is azt mondom, amivel folytatta a képviselő. Ne ezen takarékoskodjunk. Van máshol is lehetőség a takarékosságra, a jogállam intézményeire ne sajnáljuk a pénzt, mert ennek sokkal jelentősebb következményei vannak, mint ahogy első pillanatban gondolhatnánk. Kérem tehát az Országgyűlést, hogy értsen azzal egyet, hogy e törvények költségvetési szükségletét a Kormány igyekezzen saját erőből biztosítani. Ám ha erre nincs mód, akkor jelentkezzen pótköltségvetési igénnyel, ha pedig ez nem szükséges, akkor a következő költségvetésben jelenjen meg az az összeg, amely a büntetőeljárási törvény változtatásnak a következményeit fedezni tudja. Ennyit a feltételekről. Felmerült az a kérdés — még mindig elvi problémáknál tartok, tisztelt Országgyűlés, de kénytelen vagyok néhány kérdésre részletesebben kitérni az érdeklődés miatt, tehát felmerült az a kérdés, hogy vajon ez az egész átalakulás, elsősorban a büntetőeljárási törvényben, amely a bíróság kezébe nagyon jelentős jogokat ad, elfogadható-e így? Szűcs Gyula képviselő úgy fogalmazta meg, hogy nem az történik-e itt, mint más esetben is. Hogy ugyanis egy majdani Alkotmány elképzeléseit próbáljuk most már bizonyos jogszabályokban konkretizálni. Az történik. Ezt az Alkotmányt, mint a majdani Alkotmányt, szabályozási elveiben az Országgyűlés elfogadta. Ezzel meghatározott egy olyan gondolkodási módot, amely a jogalkotást kötelezi és minden olyan összefüggésben, ahol ez érvényesíthető, nekünk kötelességünk is érvényesíteni, még akkor is, hogyha az Alkotmány, az új Alkotmány esetleg későbbi időpontban kerül majd az Országgyűlés elé és esetleg nem is az az Országgyűlés fogja megvitatni, akkor is, ha az Alkotmány módosításról szóló törvény az október 17-én kezdődő második szakaszban kerül majd ide a Parlament elé. Tisztelt Országgyűlés! Ha a jövőbe tekintünk, és rendelkezünk bizonyos perspektívával, rendelkezünk határozott elképzeléssel, akkor ezt az elképzelést érvényesíteni kell máris ott, ahol ez lehetséges és ahol ez indokolt. Márpedig ebben az esetben, azt hiszem, hogy ez teljes mértékben indokolt. Kétségtelen, a bíróságok hatalma növekedik. Valóban. Ez esetben a szabályozási elvek egyik alaptétele. Éppen a három hatalmi ág egyensúlyának biztosítására törekszünk. Nem arról van szó, hogy a bíróság túlnő a végrehajtó hatalmon vagy az Országgyűlésen, hanem fokozatosan hasonló hatalmi helyzethez jut. És ez olyan esetekben, amikor egyébként — hadd jelezzem még egyszer — nemzetközi kötelezettségek is előírják a módosítást, mindenképpen vezérlő eszme a mai, az új Alkotmányt megelőző jogalkotásunkban is. És itt nem szabad azzal érvelni, hogy az egyik szervezet népszerű, a másik viszont népszerűtlen feladatokat lát el. Ez nem indok, ezzel nem törődhetünk, mindegyik szervezetnek a maga funkcióját kell ellátnia. Az új Alkotmány szabályozási elveit tehát következetesen érvényesítjük. Lehet, hogy az egyes szervezetet adott esetben kedvezőtlenebbül, másokat kedvezőbben érint, attól függ, hogy a munkaterhét minek értjük, de csak ezen az úton haladhatunk tovább. Abban viszont igaza van a fölszólaló képviselőnek — most konkrétan Szűcs Gyula úrnak is —, hogy azok a feltételek, amelyek közé az előzetes letartóztatottak kerülnek, nem változnak meg azzal, hogy bíróság küldi őket oda vagy az ügyész. Ez így van. Nem feladatom most, mert nem a napirend tárgya a büntetésvégrehajtás reformjának a kérdése. Arról sem kell beszélnem, hogy az előzetes letartóztatások mennyire indokoltak és mennyire nem. Azt mindenesetre szeretném itt az Országgyűlés előtt kijelenteni, hogy az Igazságügyi Minisztérium és a belügyminiszter kollegámmal megbeszélve mondhatom azt is, hogy a Belügyminisztérium is áttekinti azokat a szabályokat, amelyek az előzetes letartóztatásra vonatkoznak. Igyekszik azokat a feltételeket kialakítani, amelyek a megváltozott szellemű büntetőeljárási törvény éppen mostani módosítása során feltétlenül szükségesek. Ezzel persze nem kerülnek paradicsomba a letartóztatottak, én ezt készséggel elismerem. Hadd jegyezzem meg azonban, hogy olyan levelet is kapok elég sűrűn, amelyekben azt írják a hazánk polgárai, hogy túlságosan jó dolguk van az elítélteknek a börtönben és nem akarom részletezni, hogy kívánságaik szerint milyen körülményeket kellene teremtenünk. Summa summárum, az a véleményem, hogy a büntetőeljárási törvény módosítása is indokolt. Most indokolt, így indokolt, ahogy ezt elgondoltuk. Részletekben majd még lesznek, lehetnek viták és lehetnek egyetértések. Alapvetően azonban, azt hiszem, ez a vállalkozás megkérdőjelezhetetlen. Nem szeretnék a büntetőjogi törvényről beszélni külön ebben a vonatkozásban, mert azt senki nem kérdőjelezte meg, így azt gondolom, hogy az már az expozé után is elfogadást nyert. Ha megengedik, néhány olyan kérdésen mennék át, amelyek egyes képviselői indítványok kapcsán csoportosíthatók. Az első ilyen kérdés a fegyveres testületek helyzete. Ez a probléma érinti a büntetőjogi törvényt és a büntetőeljárási törvényt is. A kormányzati javaslat — egyébként megfelelően a politikai egyeztető tárgyalásokon elért megállapodásnak — azt terjesztette az Országgyűlés színe elé, hogy katonának csak katona, illetőleg határőr tekinthető. Véleményem szerint ez a legtisztább elvi álláspont. Hogy a különböző országok, a különféle testületeit fegyveres erők katonai vagy polgári bíráskodás alatt tartják vagy nem, az nagyon változó. Mindegyik megoldásra találhatunk példákat, s azt gondolom, hogy nem is abból kellene most kiindulnunk, hogy másutt milyen szabályozás él, mert mindenütt más ezeknek a testületeknek a helyzete. Ami számomra megfontolandó és amiért az expozé végén is utaltam, a megfontolás lehetőségére, azt egyik fölszólaló képviselő elég világosan megfogalmazta.