Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-57

4765 Az Országgyűlés 57. ülése, 1989. szeptember 27-én, szerdán 4766 és a védelem jogait szélesítik, a nyomozóhatóság jogait és lehetőségeit korlátozzák. Tehát hogyan tudjuk összeegyeztetni ezeket a tervezeteket azzal a kétségtelenül felismerhető jelenséggel, miszerint a társadalomban a bőnözés növekszik, hogy a bűnözés mellett bizonyos erkölcsi lazulás tapasztalható. Vajon nem vesszük-e ki az illetékes hatóságok kezéből a fegyvert és nem szolgáltatjuk-e ki magunkat — hadd fogalmazzak élesen — azoknak, akik a társadalom szabályait semmibe véve, valamennyiünk biztonságát fenyegetve bűncselekményeket követnek el. Nos, ezekre a kérdésekre szeretnék válaszolni: Az első kérdés: szükség van-e ilyen törvényre? Azt hiszem erre már válaszoltam az expozéban. A második kérdésre, hogy most van-e szükség erre a törvényre, többen válaszoltak, hivatkoznék csak Horváth Jenő képviselő úr általam minden mondatában aláírható fejtegetésére. Azt hiszem nem kell ismételnem. Szeretnék azonban szólni a harmadik problémáról itt az Országgyűlés és bizonyos értelemben az ország színe előtt is, mert ez valóban olyan kérdés, amely a közvéleményt foglalkoztatja. A minap egyenesen olyan megfogalmazást hallottam — és távolról sem valamifajta nosztalgiában élő idősebb úrtól: — bezzeg 200 csendőr rendet tudna csinálni Budapesten. Bizonyosan. Én is meg vagyok róla győződve. Csakhogy: amikor ezt a megállapítást elfogadjuk, akkor ezzel el kellene fogadnunk minden olyan módszert, amelyet ez a 200 csendőr valaha használt és használna. Vajon elfogadhatnánk-e egyúttal minden jogtiprást és erőszakot is, nemkülönben azt a bizonytalanságot, amelynek minden állampolgár ki lenne szolgáltatva, ha elkövetett bűncselekményt, ha nem. Mert hiszen nagyon nehéz olyan lehetőséget és hatalmat törvényi korlátok között tartani, amely egyébként korlátlan akkor, ha valaki akár meghatározott ok folytán szembe kerül vele. Nem hinném tehát, hogy akár a 200 csendőrre, akár folytathatnám hasonló hírű szervezetekkel a sort, Magyarországon és külföldön is, áhítoznunk kellene, mert ezzel halálra ítélnénk mindazt, amit ez a Parlament tenni akar, és amiért ez az átalakulás Magyarországon folyik. El kell tehát fogadnunk azt, hogy az eljáró hatóságoknak igenis meg kell kötni a kezét bizonyos esetekben, és el kell fogadnunk azt is, hogy azoknak akik ellen az eljárás folyik, még ha bűncselekményt követtek is el és még ha a társadalomban joggal is váltanak ki elítélést, sőt rettenetet, akkor is biztosítani kell a jogaikat. Mert a jogokat vagy mindenki számára biztosítjuk, vagy senki számára sem biztosítható! Éppen ezért azt gondolom, hogy amikor aggódunk azon, hogy az országban a bűnözés növekszik, hogy a hatóságok talán kevesebb hatékonysággal tudják ezt a kérdést kezelni, akkor nem elsősorban arra kell gondolnunk, hogy próbáljuk megnyirbálni a jogokat, hanem arra, hogyan próbáljunk olyan nyomozati és egyáltalán a bűncselekmények elbírálásában eljáró szervezetet kialakítani, olyan eszközöket a kezükbe adni, olyan társadalmi megbecsülést biztosítani számukra, amellyel ezt a munkát hatékonyabban tudják elvégezni. Az ugyanis nem megy — tisztelt Országgyűlés — hogy egyik percben rendőrért kiáltunk és a másik percben pedig minden rosszat elmondunk az eljáró rendőrről. Nem akarom én védeni sem a rendőröket, senki mást, aki hatáskörét túllépve bűncselekményt elkövet és visszaél a hatalmával. De olyan hangulatot kell teremteni ezek köré a szervek köré, amelyek a közbizalmat tükrözik, hogy éppen e közbizalom birtokában hatékonyan tudjanak dolgozni. Természetesen nemcsak közbizalom kell, szükség van sok minden másra is. Elsősorban emberekre, képzett szakemberekre van szükség, de kellenek eszközök és kell mindehhez sajnos pénz is. Itt szeretnék rátérni egy felmerült problémára, amelyet többen is említettek, ez pedig az, hogy vajon ezek a jogszabályok, ha hatályba lépnek, megvalósulhatnak-e? Biztosítható-e számukra a megvalósulásuk anyagi és személyi feltételrendszere? Én magam is említettem ezt a kérdést, talán kevéssé hangsúlyosan, úgy tűnik most, az expozéban. Szeretném még egyszer megismételni, amit már volt alkalmam itt az Országgyűlés előtt más esetben is hangoztatni, hogy sem a bíróságok, sem az ügyészségek, sem a belügyi szervek nem tudnak többletfeladatokat vállalni, a feltételek számukra nem biztosíthatók és nem láthatók el a szükséges eszközökkel és létszámmal, épületekkel. Felelőtlenség addig bármilyen jó jogszabályt elfogadni, amíg a feltételek nem biztosíthatók. Most is szeretném hangsúlyozni, hadd emlékeztessek arra, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt a cégbíróságok beindításáról szólva, ugyancsak elmondtuk ezt, képviselők és kormánytagok is. Kaptunk is valamelyest támogatást a cégbíróságok munkájának kialakítására, feltételeinek biztosítására. Ma már azonban az ügyforgalom odáig fejlődött, hogy egyszerűen az összeomlás szélén áll ez a szervezet, ha sürgősen nem lépünk közbe. Nem állnak rendelkezésre például olyan épületek, amelyek alkalmasak az ügyfelek fogadására. Félő, hogy nemcsak az ügyfelek állnak majd sorban az utcán, hanem a cégbírák is. Ezekkel az összefüggésekkel törődni kell, ha ez elsősorban a Kormány feladata is, bizonyos következményeiben mégis a Parlamentet is érinti. Konkrétan felmerült a kérdés, hogy mibe kerülhet? Vannak-e már számítások? Számítások vannak. Akkor, amikor a büntetőeljárás módosításáról szóló törvényjavaslat a Kormány elé került, a Minisztertanács annak tudatában, hogy „nemcsak igével él az ember", gondolva arra is, hogy ezeknek a feltételeknek a biztosítása hogyan történhet meg, olyan határozat született, hogy az érintett szervek elemezzék a pénzügyi és személyzeti következményeket, jelezzék az anyagi igényeket. A kormányzat a kormányzati munka átszervezéséből fakadó szervezetek megszüntetéséből és más módon rendelkezésre állható többletköltségből igyekszik ezt az igényt kielégíteni. Ez a vizsgálat azóta megtörtént, bár ezúttal még csak nagyon nyers számokat használhatok. Úgy tűnik, hogy a bírósági szervezetnek csak ezzel a törvénnyel összefüggésben körülbelül 330 millió, a Belügyminisztériumnak körülbelül 300 millió és az ügyészségnek körülbelül 30 millió forintra van szüksége.