Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-57

4725 Az Országgyűlés 57. ülése, 1989. szeptember 27-én, szerdán 4726 indokolná, hogy ilyen gyorsan a hatályos büntetőeljárás rendszerébe is nehezen beilleszthetően a gyakorlatban tartalmi eredményt aligha hozó módosítást most kellene végrehajtani Feltételezhető, hogy a törvénytervezet is annak a törekvésnek a jegyében született, miszerint az Alkotmány koncepciójának megfelelően még az alkotmánytervezet normatív szövege megjelenése előtt az egyes tartalmi részeket kitöltő jogintézményeket létrehozzák, megalapozzák, — mint a köztársasági elnök intézménye, Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék. így a jelen tervezet megítélésünk szerint a vizsgálóbíró jogintézményének bevezetésének megalapozását hivatott szolgálni. Áttételesen pedig lényegesen kihat az ügyészi szervezet rendszerbeli elhelyezésére, vagy áthelyezésére, illetőleg jogkörére. Egyértelmű vélemények hangzottak el ugyanis arra, hogyha a vizsgálóbírói intézmény bevezetése nélkül az ügy érdemében később döntő városi, illetve megyei szintű bíróságok fognak dönteni, már a nyomozati szakban a legfontosabb kényszerintézkedések elrendeléséről, akkor ez az eljárás későbbi szakaszában azonos bírósági tanács eljárását feltételezve erősen prejudikáló lenne. Különösképpen érvényes ez azon vidéki bíróságok esetén, ahol esetleg egyetlen büntetőszakági hivatásos bíró dolgozik, így a kérdésben csak ő dönthet. Az egyes konkrét rendelkezésekből olyan következtetések is levonhatók, hogy akár tudat alatt is a szabályozás következtében a bírói hatalom esetleg túlsúlyba kerül. Például az előzetes letartóztatás elrendelését követően minden egyéb formai és garanciát jelentő tartalmi intézkedéseket nem a bíróságnak, hanem a nyomozó hatóságnak kell megtennie, mint az értesítések, felügyelet nélkül maradt kiskorú hozzátartozóról való gondoskodás, vagyon- és lakás- biztonságba helyezés. A javaslat 8. szakasz (2) bekezdése és a 9. szakasza foglalkozik ezzel. Nagyon leegyszerűsítve; a független bírói hatalom dönt és az ehhez kapcsolódó egyéb mindennapi teendőket, garanciás intézkedéseket, elsősorban a népszerűtleneket, a nyomozóhatóságnak és az ügyésznek kell elvégezni. Megítélésem szerint a törvényjavaslat még akkor is, ha a teljes összhangot akarja biztosítani az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányával, egyoldalúan közelit a garanciákhoz. Nevezetesen a terhelt — akivel szemben a büntetőeljárást folytatják — jogait a legszélesebb körben biztosítani kívánja, de nem tartalmaz garanciális rendelkezéseket a tekintetben, hogy miként biztosítja a sértett jogainak, vagy más állampolgári jogoknak az érvényesítését, illetőleg az állam büntetőjogi igényének töretlen érvényesülését. Az állampolgári jogok közül egyet favorizál az összhang megteremtésekor. A törvényjavaslat azonban egyoldalúságában sem következetes, mert nem teszi kötelezővé a védő jelenlétét a meghallgatáson, az előzetes letartóztatás elrendelésekor. Véleményem szerint a védő jelenlétét kötelezővé kellene tenni. Úgy fogalmaztam, hogy a garanciális rendelkezések egyoldalúak. Miért? Az előzetes letartóztatás elrendelésére csak ügyészi indítvány alapján kerülhet sor. Hiszen másképp a bíróság nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy a vádirat benyújtásáig e kérdésben döntsön. Amennyiben viszont az ügyész nem tesz indítványt, olyan esetben, amikor tartalmilag arra szükség lenne, úgy sérti az ügy természetes sértettjének érdekeit, illetőleg az állam büntetőjogi igényével kapcsolatos jogokat. Igaz, hogy a büntetőeljárás rendszerében az ügyésznek a kötelezettsége szabályozva van. Elvileg pedig a törvényjavaslat 11. szakaszának a rendelkezése, mely szerint az előzetes letartóztatás megszüntetésére a vádirat benyújtásáig az ügyész is jogosult, semmiképp sem érthető meg, hiszen az annyira kihangsúlyozott bírói hatalom döntésének teljes negligálását is eredményezheti. Például abban az esetben, ha a bíróság több hónapig meghosszabbította az előzetes letartóztatást, az ügyész pedig megszünteti. Kérdésként vetődik fel, milyen szabályozás van arra, hogy ha az ügyész tévesen dönt, a bíróság milyen intézkedést tehet, miként kérheti számon az általa tévesnek megítélt ügyészi döntést, egyáltalán ki és milyen felelősségrevonást eszközölhet? Az előbbi gondolat kapcsán merül fel az : hogyha elfogadjuk az alapkoncepciót a bírói hatalom ilyen súlyáról, indokolt lenne a javaslatba beépíteni egy olyan rendelkezést, miszerint konkrét ügyben eljáró bíróság, ha azt észleli, hogy az ügyész nem tett indítványt az előzetes letartóztatás elrendelésére olyan esetben, amikor erre tartalmilag szükség lett volna, avagy indokolatlanul szüntette meg a bíróság által elrendelt előzetes letartóztatást, a bíróságnak legyen jogosítványa, kötelessége is ezt megállapítani és intézkedni, a mulasztást elkövető ügyész felettesénél vagy akár a legfőbb ügyésznél. Amennyiben ma elfogadjuk a törvénymódosítást, szeretném felhívni a figyelmet arra a gyakorlati problémára, amelyet jelenlegi módosítás egyáltalán nem érint: az előzetes letartóztatás milyen körülmények között és kik hajtják végre. Végülis nemcsak az itt a kulcskérdés, hogy az ügyész vagy a bíróság rendelte-e el, hanem az, hogy mindkét esetben a jelenlegi fogdákban és büntetésvégrehajtási intézetekben foganatosították, a mára már korszerűtlenné vált szabályzatok szerint. Tisztelt Országgyűlés! A büntetőeljárás módosításáról szóló törvényt ha megvitatás után elfogadjuk, 1990. március l-jén lép hatályba. Annak ellenére, hogy addig még 5 hónap van hátra, vajon elegendő-e az idő a jogalkalmazóknak a felkészülésre? Nemcsak a tárgyi, technikai feltételek megteremtésére gondolok, amelyekről Kovácsné képviselőtársam aggályait már elmondta. Szakemberek szerint a bíróságok e feladatok végrehajtására, különösen a kisebb vidéki városokban nem készültek fel. Gyakorlati tapasztalatok alapján új lesz számukra a nyomozással kapcsolatos elméleti rendelkezések megismerése, s mivel életszerű tapasztalataik egyáltalán nincsenek, sajnos feltételezhető, hogy az ügyészi indítványra, illetőleg véleményre fognak támaszkodni, szinte mechnikusan elfogadva azt. Ami alapvetően nem is lenne baj, ha a hosszabb és bonyolultabb eljárás után tartalmilag nem ugyanaz maradna a gyakorlat mint eddig volt. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Igazságügyi Miniszter Úr! Az alkotmánykoncepció parlamenti vitájában