Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-56

4699 Az Országgyűlés 56. ülése, 1989. szeptember 26-án, kedden 4700 Az izgatást az államellenes célzat megkülönbözteti a közösség megsértésének bűncselekményétől. Ez utób­bit a Bűntető Törvénykönyv a köznyugalom elleni bűn­cselekmények körébe szabályozza. A gyakorlatban azonban a két bűncselekmény elhatárolása bizonyta­lan. Annak megállapítása, hogy a konkrét esetben a szándékos elkövetés ellenére fennáll-e a gyűlölet kelté­sének célzata, elvileg is ellentmondásos, és a gyakor­latban is többnyire következetlen megoldásokhoz ve­zettek. A törvényjavaslat abból indul ki, hogy ez a cselekmény jellegénél fogva a közösségi érzületek, a köznyugalmat sérti, ezért az állam elleni bűncselekmé­nyek köréből elhagyható. A cselekmény teljes dekriminalizálása azonban nem kívánatos. Az átmeneti időszakban különösen fontos, hogy a politikai küzdelmek demokratikusan, kulturált keretek között folyjanak. A gyűlöletre uszításnak, a gyalázkodásnak a közéletben nem lehet helye. A köz­rend elleni bűncselekmények körébe elhelyezett új tényállás a közösség elleni izgatás ezek ellen a közéleti visszaélések ellen kíván védelmet nyújtani. A jelenlegi szabályozás szerint a gyűlölet szítása, illetve a leala­csonyító vagy sértő kifejezés használata akkor valósítja meg az izgatást vagy a közösség megsértésének bűn­cselekményét, ha erre a csoport vagy személy szocia­lista meggyőződése miatt kerül sor. Az új megközelítés szerint, amelyet a javaslat tartalmaz, a lakosság egyes csoportjai elleni gyűlöletre uszítás — függetlenül attól, hogy a csoport milyen alapon szerveződött — minden­képpen tilos. A csoporttal szembeni gyalázkodás vi­szont nem elsősorban a közrendet sérti, ezért nem a Btk. 16. fejezete alapján, hanem személy elleni bűncse­lekményként büntetendő. Ha a bűncselekményt meg­határozott személlyel szemben azért követik el, mert ő a jogi védelemben részesülő csoport tagja, a közösség elleni izgatás megvalósult, egyébként a személy elleni bűncselekményekkel kapcsolatos rendelkezéseket — például rágalmazás vagy becsületsértés — kell al­kalmazni. A bűntetőjogi fenyegetettség szűkítése azonban nem­csak, illetve főként nem a jelenlegi bűncselekmények módosulásával, hanem több magatartás büntethetősé­gének megszüntetésével valósul meg. Ilyenek többek közt a kártevés, a merénylet, s más szocialista állam el­leni bűncselekmény. Kártevéses merénylet miatt hosz­szú idő óta nem került sor büntetőjogi eljárásra a múlt­ban azonban tragikus visszaélések történtek ezen a cí­men. Különösen a kártevés tényállása volt alkalmas arra, hogy a megfélemlítést a politikai megtorlás esz­közeként alkalmazzák. A jelenleg merényletnek minősülő cselekmények alapvetően nem az államot, hanem az emberi életet és a testi épséget támadják. Ezért az emberölés, illetőleg súlyos testi sértés címén büntethetők. A bűncselekmé­nyek további hatálybatartása ezért sem elvi, sem gya­korlati szempontból nem indokolható. A más szocialista állam elleni bűncselekmények a gyakorlatban a Magyar Népköztársaság szövetségesei elleni kémkedéssel valósulnak meg. Ezekkel a cselek­ményekkel szemben a kémkedés új tényállása megfele­lő védelmet biztosít. Viszont általános jelleggel büntet­ni a más szocialista államok sérelmére elkövetett bűncselekményeket indokolatlan és szükségtelen. Tu­lajdonképpen nem más, mint egy ideológiai elvnek, a nemzetközi internacionalizmusnak elvileg helytelen büntetőjogi leképezése. A szocialista államok, illetve az állam elleni bűncselekmények fogalma nem hatá­rozható meg nemzetközileg is elfogadható módon, a szabályozás országonként eltérő jelleget mutat. A bün­tetőjogi védelmet ezért nem általános tényállással, ha­nem a differenciált megítélést lehetővé tévő nemzetkö­zi szerződések útján kell biztosítani. Tisztelt Országgyűlés! A büntetőeljárási törvényt módosító törvényjavaslat rendelkezéseit illetően a következőket szeretném kie­melni: A törvény 1987. évi módosításával megszüntette azt a rendszert, hogy a nyomozóhatóság egyes határo­zatai akkor váljanak hatályossá, ha azokat az ügyész jó­váhagyja. Az előzetes letartóztatás elrendelése, meg­hosszabítása és megszüntetése a vádirat benyújtásáig az ügyészség hatáskörébe került. Megszűnt tehát an­nak a lehetősége, hogy előzetes letartóztatást, bár az ügyész jóváhagyásával, a nyomozóhatóság rendeljen el. Ez az állampolgári jogok érvényesülése szempont­jából fontos garanciális lépés volt, de nem teremtette meg az összhangot a polgári és politikai jogok nemzet­közi egyezségokmányával, amelynek 9. cikke 3. pontja azt mondja, hogy akit bűncselekmény vádjával őrizet­be vettek, vagy letartóztattak, a legrövidebb időn belül bírói, vagy a törvény értelmében bírói hatáskört gya­korló más személy elé kell állítani. Az utóbbin elsősor­ban a számos jogrendszerben ismert vizsgálóbírót kell érteni. Az egyezségokmánnyal való összhang hiánya akkor is kétségtelen, ha figyelembe vesszük, hogy az ügyész az előzetes letartóztatásra vonatkozó határoza­tát eddig nem nyomozóhatóságként, hanem mint a nyo­mozás törvényessége feletti felügyeletet gyakorló ható­ság hozta meg. Nem tesz eleget a jelenlegi szabályozás az egyezsé­gokmány 9. és a 4. pontjában foglaltaknak sem, mert a nyomozás során hozott ügyészi határozattal szemben a letartóztatott nem fordulhatott bírósághoz, hanem pa­naszát az arra hatáskörrel rendelkező felettes ügyész bírálta el. A jogállam megteremtésére irányuló jogal­kotási tevékenységünk elengedhetetlen követelménye a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeink következetes érvényesítése, tekintet nélkül arra, hogy kötelezettségünk nem teljesítéséhez fűződik-e nemzet­közi szerződésben szabályozott szankció. A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségok­mányában meghatározott jogokhoz azonban ma már szankció is fűződik, minthogy a Magyar Népköztársa­ság csatlakozott az egyezségokmányhoz kapcsolódó fa­kultatív jegyzőkönyvhöz és azt az 1988. évi 24. törvé­nyerejű rendelettel kihirdette. Ez azt jelenti, hogy elismerjük az emberi jogok nemzetközi bizottságának illetékeségét az egyezségokmányokban felsorolt vala­mely jog megsértése miatt érintett személyek bejelen­tésének kivizsgálását. A törvényjavaslat az előzetes le­tartóztatás elrendelését a büntetőeljárásnak a vádirat benyújtása előtti, tehát nyomozási és ügyészi szakaszá­ban is a bíróság jogkörébe utalja. Nem változnak az el­őzetes letartóztatás elrendelésének az 1987. évi módo­sítással meghatározott feltételei, s fennmarad az a

Next

/
Thumbnails
Contents