Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-56

4675 Az Országgyűlés 56. ülése, 1989. szeptember 26-án, kedden 4676 térni, hogy azután a két törvény egészét próbáljam mérlegre tenni. Először is nagyon fontos megállapítása a törvénytervezeteknek, hogy a szabad ki- és beutazás, a ki- és bevándorlás alapvető emberi jog, amelyet csak kivételes esetekben szabad korlátozni. Ez a szempont a gyakorlatban már eddig is jelentkezett az útlevelek esetében. Egy külügyi bizottsági ülésen elhangzott beszámoló szerint az elmúlt egy évben ötmillió útlevelet adtak ki hatóságaink, s csak 12 000, tehát körülbelül egynegyed százalék esetben utasították el a kérést. Ilyen kivételes esetek a büntetőeljárás, a katonai szolgálat, az államtitok őrzése és így tovább, amint ezeket a kivételeket a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya a 12. cikkében részletesebben is felsorolja. Az útlevél-törvényjavaslat 2. és 20. §-a egy-egy A) és B) alternatívát közöl a kiutazást, kivándorlást korlátozó okokra. A 2. §-nál az A) változatot, a 20. §-nál a B) változatot tartom megfelelőbbnek, mivel úgy látom, hogy ezek tartják az emberi jogok szélesebb körét szemelőtt. Másodszor: hiányolom azt, hogy a kivándorlás esetében a javaslat explicite nem említi a kettős állampolgárságjogosultságát, bár nem említve, nem is zárja ki ezt. Sok Nyugatra kitelepült magyar kénytelen felvenni idegen állampolgárságot, hogy megélhessen, hogy befogadják. De ragaszkodik magyar állampolgárságához is, mert nem akar lemondani a hazájáról és a gyermekeinek is meg akarja adni, hogy magyarnak érezhessék magukat. Ezt a hűséget meg kellene becsülni és kifejezetten is említeni ennek a jogosultságát, és megkönnyíteni a kettős állampolgárság megszerzésének a feltételeit. De a szomszédból áttelepülők esetében is nyitva kellene hagyni azt a jogi lehetőséget, hogy akik nem akarnak végleg lemondani az ősi szülőföldjükre való visszatérésről, kettős állampolgársággal rendelkezhessenek. Harmadszor: a ki- és bevándorlási törvényjavaslat jogot ad rá, megengedi, hogy a külföldön élő magyar állampolgár hazatérhessen. De — persze ez a jog nyelve — külföldinek mondja azt, aki nem ténylegesen birtokolja a magyar állampolgárságot. És elég sok akadályt sorol fel ilyen esetben a hazatelepüléshez. Ehhez csak annyit szeretnék mondani: nagyonnagyon sok külföldi, százezrek, s talán milliók vannak a nagyvilágban, akik, ha jogilag nem is, de a szívük szerint magyarok és hazavágyódnak, még ha a törvény külföldinek tekinti is őket. Sokat forgattam Sydney, New York, Buenos Aires, Sao Paulo és más világvárosok vaskos telefonkönyveit, és láttam bennük a Nagyok, a Kissek, a Kovácsok és a Szabók fájdalmasan hosszú-hosszú névsorát. Talán jó lenne hazahívni is őket. Nemcsak megengedi nekik a hazatelepülést. És jó lenne minél inkább megkönnyíteni a sok hivatalos eljárást, hogy a már vonzóbbá lett óhazába visszatérjenek. Nagy szükségünk lenne rájuk itthon is, hiszen olyan kevesen vagyunk, és jelenleg fogyunk, egyre fogyunk. És most áttérek az egész kettős törvényjavaslat értékelésére. Az értelmemmel megértem, hogy a jog és a törvény nem gondolkodik — a francia matematikus filozófus, Blaise Pascal szavaival élve — a szív törvényében, a szeretet egészen másfajta kategóriájában, hanem csak a jogos és nem jogos értelmi kategóriáiban. De ha a jogi törvény ezt nem is mondhatja ki, él egy másfajta, nem kevésbé fontos törvény a szívünkben: az erkölcsi törvény, amely a kivándorlás nehéz döntésében is helyes irányt mutat. Természetesen tudom: vannak indokolt és jogosult esetek, amikor valaki itthon nem tud megélni a családjával, vagy nem kapja meg az őt megillető megbecsülést, és arra gondol, hogy hazát cserél. Jogát erre senki nem vitatja el. A törvény sem teszi. Ilyen esetben egy a feladat az állam és a társadalom számára: vonzóvá tenni ezt a hazát, ezt a kis Magyarországot, hogy innen senkinek se kelljen illegálisan vagy legálisan, bejelentéssel vagy bejelentés nélkül elmenekülnie, mint más államok esetében ez történik, hanem tisztességesen megélhessen a családjával és kapja meg a neki járó megbecsülést is. De ugyanakkor azt is meg kell mondanunk: a kivándorlás joga mellett van egy belső erkölcsi törvény is, a hazánk és a népünk iránti szeretet törvénye, amely nem engedi meg olyan könnyen, bejelentéssel vagy anélkül, itthagyni ezt a jövőjéért küzdő nemzetet és hazát. \&n egy ismert cinikus mondás: „Ahol jól élek, ott van a hazám!" Ezt az úgynevezett elvet tagadom, minden magyarral együtt, aki nemzeti történelmünkben és irodalmunkban a hazaszeretetet tartotta az egyik legfőbb erkölcsi törvénynek, a jól ismert , ,áldjon vagy verjen sors keze, itt élnek s halnod kell". De erről vallok a magam tapasztalataival is. Nemzetközi egyházi szolgálatomban kilenc évig járva az öt világrészt, sokszor és megrendülten éltem át a külföldön tőlünk távolélő, hazatérni már nem tudó, de odakint mindvégig idegennek maradt magyar családok belső gyötrelmeit, akik sokszor igen jó anyagi körülmények közt is boldogtalanok voltak, mert elveszítették a hazát. Elveszítették a népüket. Sírt a szívem a kis magyar fiúk és lányok miatt, akik szép magyar nevükkel csak torzán dadogták őseik és szüleik nyelvét, vagy már azt sem tették. A hazám és a népem nem szentimentális költői kitalálás. Ahogyan egy családba beleszülettünk, az édesanyánkat és az édesapánkat megtagadhatjuk ugyan, mégis hozzájuk tartozunk, ugyanígy van a hazával és a népünkkel is. A nép és a haza ezernyi láthatatlan és elszakíthatatlan, acélfinom belső kötelékkel van hozzánk kötve: a szülőfölddel, a közös anyanyelvvel, a közös kultúrával, a közös történelemmel, tradíciókkal, vallással, az erkölcsi értékek láthatatlan kötelékeivel, amelyek a lényünk lényeges részei, és halálig nem eresztenek bennünket. Századunk legismertebb teológusa, Karl Barth mondta : a haza és nép Isten hely-kijelölése minden ember számára, életre meghatározóan. Olyan kis nép és kis ország vagyunk, igaz, nagy értékekkel, és a történelmi kataklizmákban már annyi magyart vért veszítettünk, halottakban is, és külföldre menekültekben is, hogy minden magyarra itthon van szükség, kimondhatatlanul nagy szükség. Hadd fordul-