Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-56

4677 Az Országgyűlés 56. ülése, 1989. szeptember 26-án, kedden 4678 jak ezért most azok felé, akik talán ilyen távozási terveket forgatnak szívük mélyén: jól gondolják meg, hogy az idegen föld soha nem lesz hazává a számukra. A láthatatlan kötelékek ott is kötik őket, akár a világ túlsó oldalán, a Duna—Tisza partjaihoz és embereihez, és hogy az igazi, teljes emberi élethez sok más is kell, mint a gondtalan anyagi megélhetés. Sok keserű szó, könny és bizalmas beszélgetés külföldi tapasztalatai mondatják el ezt velem. Becsüljünk meg ezért mindenkit itthon. Állam és társadalom, az itt élők ebben a hazában, tegyük szebbé, vonzóvá, emberivé ezt a hazát minden itt élő magyar és nemzetiség számára. Amikor a szabad kiutazás és kivándorlás alapvető emberi jogát kodifikáló két törvényjavaslatot elfogadásra ajánlom és elfogadom, lelkiismeretem szerint erről a belső másik törvényről is szólnom kellett. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Berecz János, Szabolcs-Szatmár megye 6-os választókerülete képviselőjének felszólalása következik. BERECZ JÁNOS: Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Amikor a külügyi bizottságban, vagy a Szabolcs-Szatmár megyei képviselőcsoportban szót váltottunk az előttünk fekvő két törvény-tervezetről, ilyen kifejezések hangzottak el: világszínvonalú, korszerű, európai mértékű, és ehhez hasonló értékelések. Kétségtelen tény, hogy igyekszünk Európával mérni magunkat, törvényeinket pedig nemzetközi egyezségokmányoknak megfelelően megalkotni. Ezért e két törvényhez jogi érvelést vagy kiegészítést tenni nem akarok. Én is azon az útvonalon kívántam haladni, mint Nagy püspök úr. Mivel a gondolatot elég széles körűen és mélyen elénk tárta, módom és lehetőségem van arra, hogy rövidebb legyek a tervezettnél. Én is azt szeretném kiemelni, hogy ez a két törvény új minőségi kapcsolatot teremt a haza és a honpolgár, az állam és az állampolgár között. Új minőséget teremt, ugyanis teljes mértékig szabaddá teszi az állampolgárt egy rendkívül fontos kérdésben. A kis ember beleszületik a hazába. A haza, a szülők, a környezet, a munkakollektívák kötni akarják egész életében a hazához. Kötöttük formális, nem tartalmi eszközökkel is. Sokszor jogtalanul is. Ez a kötődés, amit most minden magyar állampolgárnak szinte minden alkalommal el kell döntenie, mélyebb, szabadabb és igazabb kötődés lesz. Megválaszthatja a hazáját, és minden alkalommal dönthet amellett, hogy Magyarország, a magyar föld az ő hazája. Számolnunk kell természetesen azzal, hogy vannak csillogóbb világok, mint a miénk. Vannak, amelyek most kevesebb gonddal küzdenek. Ez különösen a fiatalok számára lehet vonzó. Talán meg is zavarhat majd fiatalokat. Bízunk benne, hogy tapasztalataikkal és bölcsességükkel majd mégis ezt a hazát választják. De egy másik oldalra szeretnék én rámutatni. Ez pedig az, hogy már talán százados tapasztalat, hogy szellemi kincsinkben gazdagabbak vagyunk, mint a hozzá szükséges anyagi javak biztosításában. Ezért neves, nagy értékű, az emberiség kincsét, gondolat gazdagságát, tudományát gazdagító nagy emberek hagyták el ezt az országot csak azért, hogy tehetségük jobban szárnyalhasson, és tehetségük érvényesüléséhez megfelelő anyagi — nem személyes, hanem a tudományozó munkához szükséges nagyobb anyagi — bázist kapjanak. Mi ezekre legyünk büszkék. Ugyanis miközben csiszolták a magyar nép nevét, aközben gazdagították az egész emberiséget. De nem feltétlenül ez lehet, és ez legyen a járható út a mi számunkra. Ezért a megbecsülés és az anyagi biztosítás létszükséglet egy ilyen törvény esetén, hogy hasznosítsák és gazdagítsák a mi tudásunkat is ennek a népnek a fejlődése javára. Mi most a működő tőkét akarjuk idehozni. Hívjuk, törvényekben biztonságot akarunk nyújtani számára, de különösen erőteljes veszélyt látok abban, hogy mielőtt elindul ez a külföldi tőke, nehogy a szellemi tőke jelentős része eltávozzék, mert akkor a két tőke nem itt találkozik, hanem határainkon kívül, és már nem olyan hasznos, legalábbis a mi számunkra már nem olyan hasznos. Jól tudom, hogy tapasztalatszerzésre szükség van. Tehát nem azt mondom, hogy a szellemi áramlás ne induljon meg, hogy csak itthon lehessen tudományos érvényesülést biztosítani. Szükség van még a munkások tapasztalatszerzésére is. De ennek akkor van igazán értelme a magyarság szempontjából, ha visszaáramlik, ha hazajön, tehát egyszerre lehetünk megtartó haza, visszafogadó haza, és törvényeink szerint bizonyos esetekben befogadó haza is. Ezért gondoltam, hogy erről szóljak, mert vizsgázni fogunk minden nap, hogy milyen gyerekeket neveltünk, minket hogyan neveltek, kikre bízzuk, és hogyan adjuk tovább majd a haza sorsának irányítását ilyen korszerű törvények megalkotásával is. Úgy gondolom, két dologra fel kell hívni a figyelmet: a hazateremtéshez a költő szerint hozzátartozik a jog biztosítása. Ebből a szempontból ez az Országgyűlés nagy lépést tett, és előtte áll még egy nagyszerű építkezés, a sarkalatos törvények megtárgyalása és elfogadása. A másik: legalább annyit vállaljunk, hogy próbáljuk abba az irányba fordítani az ország szekerét, hogy a gazdasági válságból a kilábalás lehetőségéhez mi is hozzájárulunk. S végül, részben azért, hogy szűkebb szülőföldemnek is áldozzam, részben azért, hogy megemlítsek egy nagyon kedves, hozzánk közelálló költőt, Ratkó Józsefet, aki a napokban hunyt el 53 évesen — tiszta szavú és szép, veretes nyelvezetű költő volt — aki prózában mondta el szűkebb hazájáról, de az egész magyarságról a véleményét, és ezzel fejezném be felszólalásomat. ,,Kitörölhetetlenül, s folytathatatlanul dörömböl szívemen két verssor: Kivándorolni innen! legalább a legközelebbi fűszálig. De megszólít az erősebb, mert igazabb tanulság is: mindenütt lehet élni, mindenütt kell élni, Meg kell laknunk ezt a hazát, meglakni minden talpalatnyi földjét. Magunkévá kell laknunk ezt a hazát. S művelni azzal is, hogy belehalunk." (Taps.) ELNÖK: Dr. Nagy József, Baranya megye 6. választókerülete képviselőjének felszólalása következik.