Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-56

4647 Az Országgyűlés 56. ülése, 1989. szeptember 26-án, kedden 4648 ülésszakra felkészültünk. Mindenki előtt ismert, hogy a júniusi országgyűlési ülésszak kezdetén a Kormány visszavont törvényjavaslatokat amiatt, hogy az érintett témakörökben Magyarország meghatározó politikai erői és mozgalmai között politikai egyeztető tárgyalások kezdődtek. Ezzel a törvényelőkészítés társadalmi bázisa kibővült és minden megelőzésnél szélesebb alapokra került. Az elmúlt hét elején aláírt megállapodások alapján a Kormány most a Parlament elé terjesztette a Politikai egyeztető tárgyalásokon elfogadott elvek szerinti törvényjavaslatait. Mindenki számára egyértelmű, hogy a törvényeket az Országgyűlés alkotja meg, és ez így történik ezeknek a tervezeteknek az esetében is. Szükséges tehát, hogy a képviselők konzultálhassanak képviselőikkel, csoportüléseket tarthassanak, és a bizottságok is megtárgyalhassák és megtehessék javaslataikat; Az említett széles társadalmi bázison megtörtént döntéselőkészítés semmiképpen sem helyettesítheti a Parlament, a képviselők munkáját. Úgy vélem, hogy az idei esztendőben született döntéseiben méltóságot és rangot adtak a Magyar Országgyűlésnek a döntések, még akkor is, ha esetleg egy-egy törvény néhány részletében tévedések is előfordultak, amit aztán korrigálni kellett, illetve kell. Minden kritikai hang mellett is tagadhatatlan, hogy nőtt az Országgyűlés tekintélye, amit az is bizonyít, hogy 40 éve nem volt annyira fontos és nem folyt érte olyan küzdelem, mint az idén az időközi választásokon azért, hogy ki kerüljön be a Parlament székeibe, padsoraiba, hogy ki legyen országgyűlési képviselő. Az ilyen történelmi helyzet, a felfokozott érdeklődés és a képviselői tennivágyás könnyen csábíthat egyéni ambíciókra, olyanfajta személyes szereplésre, amelyet a tömegkommunikáció felerősít, és amely már nem közös céljainkat, a békés átmenetet szolgálja. A nemzet figyelmét és elismerését ezért úgy gondolom nem azzal vívhatjuk ki, ha a többhónapos politikai egyeztető tárgyalásokon meghatározott elvek alapján benyújtott törvényjavaslatokat most elölről és alapjaiban átalakítjuk, de hasonlóképpen vesztene tekintélyéből és méltóságából a Parlament, ha azokra csupán rábólintanánk, ha mindent változtatás nélkül jóváhagynánk. Ezért nagy a történelmi felelősségünk. Vagy sikerül a Parlament által megalkotott törvényekkel, társadalmi támogatottsággal és ellenőrzés mellett békés átmenetet biztosítanunk hazánk számára, vagy pedig a mélyülő politikai és gazdasági válság elhatalmasodik, és a pártharcok, az egyéni, politikai ambíciók áldozatává válik az egész ország. Én hiszek az Országgyűlés bölcsességében, józanságában, a képviselők tenniakarásában. Kérem Önöket, úgy dolgozzunk együtt az elkövetkező napokban és hónapokban, hogy elkerülhessük a nemzetet fenyegető katasztrófát, hogy megteremthessük hazánk felemelkedésénektörvényi alapjait. Ez történelmi feladata a Parlamentnek. Ebben az esetben, és csakis ekkor nézhetünk majd tiszta lelkiismerettel választóink és az egész dolgozó nép szemébe. Ehhez a munkához, a döntéshozatalhoz kívánok valamennyiünknek erőt, türelmet és bátorságot. Köszönöm a figyelmet. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Németh Miklós miniszterelnök kér szót. Átadom a szót. NÉMETH MIKLÓS, a Minisztertanács elnöke: Tisztelt Ház! Történelmünk során talán soha nem volt igazabb a mondás, mint napjainkban: rajtunk a világ szeme. Világtörténelmi esélyt kaptunk akkor, amikor Magyarország létkérdésévé vált a gazdasági és politikai struktúraváltás, az 1949-ben bevezetett, majd a 60-as, 80-as években részeiben reformált rendszer radikális átalakítása. A cél a magyar történelmi és kulturális hagyományokból táplálkozó, ugyanakkor a kor követelményeinek is megfelelő új rendszer kiépítése. Nem a feltétlen széttörés a cél, de ha kell, erre is vállalkozunk, ha ezt kívánja az ország érdeke. Az új rendszer kiépítésének kell alárendelni mindent, párt- és egyéni érdekeket, választási időpontot, egyéni vagy csoportakciókat. A Kormány a Parlamentre és a társadalomra támaszkodva feszített tempóban dolgozik. Hónapok alatt tettünk meg olyan dolgokat, amelyekkel a korábbi Kormányok sok-sok éven keresztül birkóztak. Feszített tempót diktálunk magunknak, mert ezt diktálja a történelem, és ezt kívánja tőlünk az ország érdeke. A legutóbbi ülésszakon mondott beszédemben kétszót használtam mottóként, az oldást és a kötést. A legfőbb kérdés ugyanis minden témánál az volt, hogyan tudjuk oldani a jelenünket gúzsba kötő múltbeli kötéseket, s hogyan tudunk helyettük olyan új kötéseket létrehozni, melyek már egy elképzelt jövő erős alapszövetét képezik. Ma ismét feltolul bennem két szó, melyeknek a Parlament és a neki felelős Kormány magatartását ebben a rendhagyó politikai helyzetben egyaránt jellemezniük kell. Ezek pedig a méltóság és az alázat. Amit most e nemzet megpróbál, az páratlan vállalkozás. Járatlan az út, amire léptünk a világnak tehát jó oka van arra, hogy figyelje, mire jutunk. Nekünk eközben nemcsak azt kell bizonyítani, képesek vagyunk-e arra, amit vállaltunk, hanem azt is, hogy magára a vállalásra méltónak bizonyulunk-e. Méltóságot kell tehát tanúsítanunk, és történelmi felelősségünkhöz méltó alázatot. A nemzet szolgálatának alázata át kell, hogy hassa gondolkodásunkat, tetteinket. Alázatról szólok, hogy elriasszak a megalázkodástól. Alázat és megalázkodás, hasonló szavak ezek, ijesztően eltérő tartalommal. Az alázat erőt, önfegyelmet követel, a megalázkodás gyengeséget, gyávaságot feltételez. Az egyik emelt fővel vállalható, a másik csak szemlesütve szenvedhető el. Tisztelt Képviselők! Az elmúlt hónapok politikai eseményei késztettek arra, hogy a szándékoltnál hosszabb szünet után most ismét összeülő Házhoz ezekkel a gondolatokkal forduljak. Néhány hónappal ezelőtt úgy gondoltuk, hogy szinte folyamatos törvényalkotási tevékenység is kevés lesz ahhoz, hogy az idővel versenyt futva kialakítsuk a békés átmenet jogi feltétel-rendszerét.