Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-48

4019 Az Országgyűlés 48. ülése, 1989. május 30-án, kedden 4020 lők következnek. Javaslom, hogy egy képviselőtársunkat még hallgassunk meg ebészünet előtt. Szólásra következik Kopp Lászlóné képviselő Borsod-Abaúj-Zemplén megye 21-es választókörzetéből. KOPP LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mostanában igen gyakran eszembe jut Aesopus egyik közismert fabulája, amely a parasztemberről és Herkulesről szól. Aesopus parasztjának elakadt szekere és népgazdaságunk között vonható párhuzam azt hiszem egyértelmű. Az is világos mindannyiunk számára, hogy — és most Németh Miklós miniszterelnök szavait idézem - „a kátyúból külső segítség nélkül nem fogunk kilábalni." Mi tehát a teendőnk? Megfogadni azt a tanácsot, amelyet Herkules adott a parasztembernek. „Magad is tolj hátul a szekér kerekén, és úgy hívjad Herkules segítségét." Segítségkérésünkkel azt hiszem nincs is baj, de hogyan is állunk szekerünk megtolásával? Érzésem szerint a szekér mögött egyelőre jobbára csak vita folyik arról, hogy hol is fogjuk meg a kerekét. Ugy tűnik, mintha túlzott lenne várakozásunk, csak igen lassan, és helyenként bizonytalanul próbálunk magunkon segíteni. Pedig a lehetőségek eszköztára, véleményem szerint igen széles és változatos. Az utóbbi időben alkotott törvények és a helyzetünkhöz igazított törvénymódosítások bizonyítják, hogy mekkora hézagot kell pótolnunk, hogy előbbre juthassunk. A törvényalkotás azonban csupán egy azon eszközök közül, amelyek hozzásegíthetnek gondjaink megoldásához. Vajon a jelenleg vitatott törvényjavaslatok törvénnyé válásuk után hogyan szolgálják majd előrehaladásunkat? Több szakértő sorakoztatta föl érveit e törvények célszerűsége, megfelelősége mellett, de legalább annyian ellene is. És ilyenkor van nehéz helyzetben a képviselő. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy gazdasági gyakorlatunkban nem kipróbált, helyenként talán kiszámíthatatlan következményekkel is járó elképzelések megvalósításáról van szó. Kedves Képviselőtársaim! Az 1977. évi VI. az állami vállalatokról szóló törvényt módosító javaslatról, és ennek végrehajtására 1984-ben kiadott 33. MT-számú minisztertanácsi rendelet módosításáról szeretném - a teljességre való törekvés nélkül - felmondani véleményemet. Az állami vállalatok zöme kampányszerűen, felsőbb utasításra a megszabott határidő betartásával átalakult önkormányzó, önigazgató vállalattá. Acél a vállalatirányítás korszerűsítése és a tulajdonosi tudat „mélyítése" volt. Minden vállalatnál elkészült a szervezeti és működési szabályzat, a vállalati tanács megkapta all darab jogosítványt a stratégiai vezetéshez, nagy lendülettel megindult a tanács elnökének és helyettesének képzése, a minisztériumok létrehozták a törvényességi felügyeletet ellátó szervezetüket, és azóta minden megy a maga útján. Igazság szerint nincs is különösebb gond a vállalati tanácsok működésével. Csak éppen nem mondhatjuk róluk, (és ez nem az igazgatók és a tanácsok hibája), hogy valóban ellátják a vállalat általános vezetését, s az óhajtott tulajdonosi tudat sem lett sajnos erősebb azóta. A vállalatok érdekeltségi rendszere sem újult meg alapvetően, hiszen a vállalati önállóságot, stratégiai mozgásteret gúzsba kötötte gazdasági szabályozórendszer. Sajnos, a jelenlegi módosításnál sem dőlt el, hogy munkásönigazgatás vagy menedzser testületi vezetés talaján kívánjuk-e megvalósítani a vállalati önállóságot. Pedig számos vállalat bizonyára még hosszú ideig nem fog átalakulni, tehát ez a kérdés változatlanul időszerű maradt. Ilyen viszonyok között bővül a kör az átalakulási törvény hatásaival. Újszerű lesz a vállalatok számára az, hogy a törvényességi felügyeletet cégbíróságok fogják ellátni. S itt felmerül a kérdés: vajon ezek a bíróságok készen állnak-e már a feladatok ellátására? Csatlakozva Nagyiványi András képviselőtársamhoz: számomra is gond a szóban forgó módosítás 42/a §-ának (3) bekezdése. Bár expozéjában ezt a kérdést is érintette a miniszter úr, engem mégis nyugtalanít az „indokolt eset" megjelölés. Ki fogja ezeket az indokokat megnevezni, mérlegelni, eldönteni? Mennyiben fogja ez érinteni az átalakulás önkéntességének elvét? Én célszerűnek tartanám ennek a pontnak a törlését. Egy kicsit túlbiztosítást érzek mögötte. Feltétlenül fontosnak tartom továbbá tisztázni az Országgyűlés ellenőrzési kötelezettségének, jogának, hatáskörének kérdését, már az átalakulási folyamat megindulásának kezdetétől. S itt a majdani állami vagyonkezelő központ tevékenységének ellenőrzésében betöltött szerepére is gondolok. A vállalati törvény, illetve minisztertanácsi rendelet módosítása némiképp oldja ugyan a vállalati tanács működésének néhány jogi ellentmondását. (Például: az igazgatóhelyettes nem választható meg a vállalati tanács elnökének. A vállalatigazgató nem tagja a vállalati tanácsnak), de: — megítélésem szerint — a módosítások az egyéb ismert ellentmondások miatt (gondolok itt a függőségi viszonyokra) alapvetően nem fogják befolyásolni a testület nagyrészt formális működését a továbbiakban sem. Észrevételeim fenntartása mellett mégis úgy vélem, hogy e módosítás is ismét egy lehetőség, amellyel élni lehet, vagy majd élni kell. Tisztelt OrzágggyíQés ! Igen sok szó esik manapság a tulajdonformák, tulajdonviszonyok kérdéséről is. Sokan úgy vélik, hogy összes bajaink gyökere a tulajdonviszonyban keresendő. Nincs kötődés a közös tulajdonhoz, nincs értéke sem az egyén, sem a társadalom számára. A tulajdonviszonyok felülvizsgálata, átalakítása rendkívül fontos, de a kérdés - szerintem ennél sokkal összetettebb. Hogy miért alakult ez így, hogyan függnek össze az okok és okozatok, csupán két példát említenék erre. Ma már az állami, illetve közös tulajdonban levő munkahelyek zöme nem biztosít az ott dolgozók egyre szélesebb rétege számára megfelelő megélhetést. Véleményem szerint, ha a dolgozó ember a becsülettel elvégzett munkájáért kapott bérből elfogadható szinten tisztességesen megél, el tudja tartani családját, meg fogja becsülni a közös