Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-54
4489 Az Országgyűlés 54. ülése, 1989. június 29-én, csütörtökön 4490 már el emellett, néhányat én is szeretnék hozzátenni, megerősíteni. Ugy gondolom, a kétéves szolgálati idő megállapításával lehetne nyomást gyakorolni a fegyveres szolgálati idő 18 hónapról 12-re való mielőbbi csökkentésére, amire annak ellenére különböző katonapolitikai okok miatt ma nincs lehetőség, hogy a miniszter is soknak tart. Igazságtalan, hogy a polgári szolgálatot választó fiatallal a 30 hónappal olyan tartalékos időt töltessünk le, amelynek átlaga a fegyveres szolgálatot teljesítők esetében is az eddigi 18 hónapból 3—6 hónap. Elfogadhatatlannak tartom pályakezdő diplomások szakmunkások, családos vagy családalapítás előtt álló fiatalemberek két és fél évre történő kivonását hivatásuk gyakorlásából, családjuk köréből. Ennyi idő alatt fennál annak a veszélye, hogy megszerzett tudásuk gyakorlati tapasztalatuk elavul, munkahelyük megszűnik. Másrészt szülőket, családokat kényszerítünk felnőtt gyermekük eltartására. Természetesen ez a probléma a zsold alacsony összege miatt a fegyveres szolgálatot teljesítők esetében is jelentkezik. Javaslom az illetmény összegének mielőbbi felülvizsgálatát, rendezését. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi összeg a katonák laktanyán belüli személyes szükségletének minimális kelégítésére sem elég. Mindezek mellett szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim fegyelmét, a MISZOT, a Magyar Nők Országos Konferenciájának állásfoglalására, amelyek a 24 hónapos szolgálati idő elfogadását várja tőlünk, de megyém, választókörzetem fiataljainak többsége sem vélekedik másképp. Befejezésül a fegyver nélküli sorkatonai szolgálatról szólok és teszek javaslatot. E lehetőség is bizonyított lelkiismereti okból választható. A törvénymódosító javaslat a kérelmezhetőséget azonosan idokolja a polgári szolgálattal. Az 1977 óta létező forma nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket, hisz a jehova tanokat vallók szinte kivétel nélkül, a nazarénusok egy része döntött inkább a börtön mellett. Ezekről a tényekről Kárpáti Ferenc is tett említést. A polgári szolgálat lebecsülése itt érhető leginkább tetten, mivel a fegyvertelen sorkatonai szolgálat a javaslat szerinti 24 hónapos tényleges, 6 hónapos tartalékos idejével a fegyveres szolgálatnál rosszabb, de jobb a polgárinál. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, kinek az érdeke a fegyver nélküli sorkatonai szolgálat fenntartása? Ha a honvédség részérdekeit szolgálja, akkor javaslom, hogy a szolgálat idejét 21 tényleges hónapban, 9 hónap tartalékos időben határozzuk meg. Tisztelt Országgyűlés! Társadalmunk változó állapota a hadseregnek és vezetésének is kihívást jelent. Olyan kettős kihívást, miszerint a hadsereg sem sérthet alapvető emberi szabadságjogokat, különösen békében nem, valamint tekintélyének eréllyel való fenntartása helyett, működését ésszerűsíteni lesz kénytelen. Meggyőződésem szerint a honvédelmi törvény jelenlegi módosítása ehhez csak első lépés lehet. Végezetül megkövetem azokat a férfiakat, akik velem ellentétben úgy gondolják a nők menyasszonyok, feleségek és anyák jogán se szóljanak bele oly na férfias dolgokba, mint a honvédelem. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm Vörösné Csuka Mária képviselő felszólalását. Most pedig következik dr. Mezey Károly képviselőtársunk Szabolcs-Szatmár megye 18. választókerületéből. Átadom a szót. DR. MEZEY KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi törvény előttünk álló módosítása fontos láncszeme törvényhozásunk legújabbkori folyamatának. Kifejezi, hogy elismerjük emberi jogként a lelkiismereti szabadságot és ezért annak megnyilvánulásaként biztosítjuk a lelkiismereti meggyőződésből eredő fegyveres katonai szolgálat megtagadásának jogát. Jogállamiságunk jelenlegi képlékeny állapotában nagy jelentősége van annak, ha a történelmileg kialakult emberi jogok valamelyikét konkrét törvényeink közé iktatjuk és annak érvényt is szerzünk. Világosan kell látni, hogy az a döntés, ami egy esztendeje fokozatosan érlelődik ebben az országban, s amit röviden európai útnak nevezhetünk, történelmi jelentőségű. Ezen az úton csak akkor haladhatunk, ha lerakjuk magunk előtt azokat a szilárd köveket, amelyekre biztosan léphetünk, s ezek az alapkövek a demokrácia útján az emberi jogok. Rá szeretnék mutatni arra is, hogy e jogok között nincs fontossági sorrend. Nem lehet úgy tekinteni, hogy a lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadás elismerése, az előző évek tapasztalatait figyelembe véve, 150—200 ember ügye csupán. A demokrácia csak úgy létezhet, csak úgy működhet, ha bármilyen kis csoport hasonlóan vélekedő kisebbség érdekei érvényesülhetnek. A törvénnyel késésben vagyunk, mert Európában már csak hat olyan ország van, ahol nincs alternatív szolgálatra vonatkozó törvény. Kötelességünk tehát, hogy késve bár, de jó törvényt alkossunk. Más dolog elismerni a lelkiismereti szabadságot olyan mértékig, hogy annak megnyilvánulásának tekintjük a katonai szolgálat lelki meggyőződésből eredő megtagadását, és más dolog azt választani és alternatív szolgálatot teljesíteni. Nekünk, törvényhozóknak az így döntők szemszögéből is nézni kell a törvénytervezetet. Nemcsak általában akarjuk kimondani a lelkiismereti szabadságot, hanem messzemenően biztosítani akarjuk, hogy bárki lelkiismeretével összhangban cselekedhessen. Ezért kell éreznünk, hogy nagy jelentőségű törvényt alkotunk most. Mivel a lelkiismereti okból történő szolgálatmegtagadás személyiségi jog, a törvénytervezet pedig teljesen katonai szemszögből tárgyalja a kérdést, felmerül annak a lehetősége, hogy kipipáljuk ugyan az emberi jogok listáján a lelkiismereti szabadságot, de nem hozunk az érintettek szempontjából kielégítő törvényt. Felismerhető törvényhozásunk eddigi betegsége, hogy a Parlament a hatalomtól kapja az alternatívákat, így döntései nem mindig esnek egybe a civil társadalom érdekeivel, amit pedig szolgálni hivatott. Különösen fontos és aktuális ez az ellentmondás, ha olyan törvényekről van szó, amelyek emberi jogokkal függenek össze. Tekintettel arra, hogy ilyen tartalmú törvények jelenlegi demokratizálódó és majdan remélhetően demokratikus jogállamunkban állandóan napirenden lesznek, szükségesnek látszik, hogy a Parlament hoz-