Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-52

4371 Az Országgyűlés 52. ülése, 1989. június 27-én, kedden 4372 szimpatikus előterjesztést hallottunk, ezt első olvasatban tárgyalja jelenleg a parlament. Világossá vált ebben, hogy új gazdasági modellre van szükség, s ebben szerves egységet kell, hogy képezzen a demokrácia és piac. Ebben egy új típusú állami szerepvállalás szükségeltetik, ahol tisztázni kell egyfelől az államháztartás rezsiköltségét, nem az irányítói, hanem a bürokráciáét. Képet kaphatunk a mellékletekben — amit először kaptunk most kézhez, jó vaskos mellékleteket — a központi költségvetési szervekről. Megmondom őszintén, engem ez is a döbbenet erejével érintett és hatott. Hogyan alakult ki ez a bürokrácia? Az idézetek sokaságát halljuk mostanában, én is ezt teszem, hiszen Veres Péternél, aki az 1953-as naplójegyzeteiben megfogalmazta, én sem tudom jobban megfogalmazni. „Ha a néppel nem ismertetik meg a kormányzat valóságos elveit, szisztémáit és gyakorlatát, akkor azt csak a ravasz törtetők, karrieristák sejtik meg, és belőlük verbuválódik az apparátus. Ez bürokráciához vezet. Egyrészt a karrierista mindig felfelé néz, és így mindig szívtelen, másrészt, mert dolgozni nem szeret, és nem ér rá törtetési gondjaitól, tehát a szolgalelkű gépemberek kezébe kerülnek az akták, bélyegzők és az aláíró pennák." Eddig az idézet, amin érdemes elgondolkozni, s úgy érzem, ebben a kormányban az eddigi intézkedéseik ezt igazolni látszanak, világosan látják ezt. Másfelől tisztázandó: a tulajdonreform, az elosztási reform, társadalombiztosítási, egészségügyi, oktatási reform kapcsán az állami szerepvállalás. Azt tartom legfontosabbnak, hogy ezekben a kérdésekben társadalmi konszenzus alakuljon ki, vagy a politikai egyeztető fórum, vagy kerekasztal és a nép aktív közreműködésével még ebben az évben. Nagyon szeretném hangsúlyozni, a nép aktív közreműködését. Szükségesnek érzem azt, hogy ez az államháztartási törvény még ebben az évben kerüljön egy olyan állapotba, hogy vagy 1990. január elsejével, vagy legkésőbb 1990. június elsejével kerüljön bevezetésre. Mindebből következik, amit elmondtam, hogy az állam gazdálkodó szerepében kell a legnagyobb változásnak bekövetkeznie. Ugyanis a gazdaság és a költségvetés jelenlegi problémái nem az állam és a lakosság közötti kapcsolatokból nőttek ki, hanem az állam gazdálkodási módszeréből. így az állam és az államigazgatás központi szerepe is behatárolódik, illetve korlátozódik. Azt hiszem azonban, hogy a kormányt, a minisztereket nem kell félteni, hogy munka nélkül maradnak. A reform sikeres megvalósítása esetén egyre inkább azon kell munkálkodniuk, ami igazán a dolguk, amit a miniszterelnökünk már nem egy alkalommal fölvázolt itt. így természetesen nő a helyi önkormányzatok szerepe, de ehhez a jövedelmek döntő részét át kell engedni az önkormányzatnak, így az önkormányzat természetes állapota lesz a vagyonosodás és az érdemi gazdálkodás. A pénzt azonban — szó esett itt már két hozzászólásban előttem az önkormányzatok szerepéről — csak annak az önkormányzatnak lehet a kezébe adni, amely azzal jól tud sáfárkodni, amely azzal bánni tud. Az egészséges települési, különösen falusi és vidéki önkormányzatok sokat tehetnek ma azért, hogy a szélsőséges jobb vagy baloldali kilengések ne zavarják meg az emberek fejét, a társadalom egészséges organizálódását. Ehhez a társadalom szellemi és politikai érettsége, felnőtté válása egy felgyorsult folyamat kell, hogy legyen. Tisztelt Országgyűlés! Jelen konfliktusokkal terhelt reformkorszakunkban újra előttünk áll annak az esélye, hogy felzárkózzunk az európai civilizáció centrumához. Ha a társadalmi és gazdasági teljesítőképességünket azokhoz a normákhoz akarjuk közelíteni, amelyek ma az európai kultúrkörhöz tartozó fejlett államokban honosak, akkor természetesen azt a műveltséganyagot is el kell sajátítanunk, amely nélkül ez a kívánt teljesítmény elérhetetlen. A társadalmi méretű tanulási folyamat elsősorban nem technikai és nem anyagi kérdés. Ahhoz, hogy ma Magyarországon felszabaduljanak azok az energiák, amelyek segítségével birtokba vehetjük a művelt világ eszközrendszerét, elsősorban a társadalmi korlátokat kell elhárítani, amelyek ma nagymértékben újratermelik a középszerűséget. A társadalmi, gazdasági reformokkal összekapcsolt művelődési reformok sikere nem képzelhető el a társadalmi mozgalmak, önszerveződések kezdeményezései és aktív részvétele nélkül. S mindezekre a haladó törekvésekre is új állami magatartással kell válaszolnunk. A kormánynak a válságból való kilábalásra nincs esélye másképp, minthogy fokozottan támaszkodik, épít modernizációs programját cselekvően támogató társadalmi erőkre és ezen belül az újabb generációkra, az ifjúságra. Az élelmiszergazdasági és falusi ifjúsági szövetség példaértékű kezdeményezéssel kereste meg a parlament agrárszektorát. Ezek az ifjak azt szeretnék, ha a faluról elszármazott fiatalok, akik értelmiségi pályára kívánnak lépni, nem kényszerülnének elvágni gyökereiket, mire felnőtté érnek, hanem szellemileg kiteljesedetten, európai szintű szaktudásuk birtokában mennének vissza a kibocsátó közösségbe, hogy annak továbbérlelőjeként, gyarapítójaként teljesíthessék hivatásukat. A falu gondjaiért, bajaiért aggódó és megoldást kutató ifjúsági szervezet olyan kollégiumi, népi kollégiumi hálózat létrehozását tűzte ki célul, amely a felkészítést méltóképpen el tudja végezni. Az élelmiszergazdasági és falusi ifjúsági szövetség kollégiumi hálózata a népfőiskolai hagyományokkal összekapcsolódva, a történelmi tapasztalatokra építve segítheti a mezőgazdaság, a falu, a kistelepülések művelődési hátrányainak leküzdését. Segítheti továbbá a társadalmi megújulást szolgáló mobilitás eszközeként a hátrányos helyzetű, munkás-paraszt származású fiatalok értelmiségi pályára való bejutását. Különösen ezt igényli a vidék, ahol nemcsak magasan kvalifikált, úgynevezett felsőfokú végzettségű szakemberekre, hanem értelmiségi, közéleti szerepet tudatosan vállalni képes, magas elhivatottságú ifjakra van szükség. Tisztelt Ház! Az államnak azon kell lennie, hogy ezek a kezdeményezések, szellemi és anyagi, és nem utolsó sorban erkölcsi energiák ne vesszenek kárba.