Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-52

4367 Az Országgyűlés 52. ülése, 1989. június 27-én, kedden 4368 aztán ez mindent eldönthet. Éppen elégszer kifejeztük már ebben a házban hogy a magyar állampolgárok egyenrangúak akarnak lenni, meg a települések is, tehát olyan normákat alakítsunk ki a számukra, amelyik ennek megfelel, és ha eltérő normákat alkalmazunk, az csak az adott település ellátási kötelezettségével függjön össze és semmi mással. Sokszor kifejeztük már, hogy a lakosság egyenlő teherviselést akar. Ezt egyszerre nem tudjuk megcsinálni, de mindenképpen olyan normákat kell kialakítanunk, alkalmaznunk és olyan gazdálkodási magatartást, amely ebbe az irányba hat, és ilyen értelemben a lakosság igényeit ki kell elégíteni. A leginkább vitatott kérdések közül kettőt szeretnék megemlíteni. A koncepció alternatívaként foglalkozik az önkormányzati vagy intézményi gazdálkodási modellel. Az utóbbit, tehát az intézményit főleg a minisztériumok munkatársai védik, de nagyon elkeseredetten. Szeretnének garanciát teremteni az ágazatok érdekérvényesítéséhez. Ez nem csoda, mindenki szereti a biztonságot. De mutatkozik némi bizalmatlanság a tanácsi önkormányzatokkal szemben is, amire szerintem azok nem szolgáltak rá. Van egy centralizációs törekvés is, amely ennek a koncepciónak jónéhány részében tettenérhető. De az önkormányzattal nem állítható szembe annak egyik része, az intézmény. Ha szembeállítjuk, akkor valamelyikről biztosan le fogunk mondani. Én most nem akarok ilyen rövid hozzászólás keretében még álláspontot sem kifejteni ebben a kérdésben, de azt javasolnám, hogy fontoljuk meg, hogy válasszuk el ebből a szempontból azokat az intézményeket, amelyeket főhatóságok irányítanak, tehát nagyon nagy önállósággal kell, hogy gazdálkodjanak — színház, központi kórházak és egyéb intézmények —, és ettől eltérően alakítsuk ki a gazdasági modellt a tanácsi intézményeknél. Természetesen az utóbbiaknál is kell korszerűsíteni a gazdálkodást, társadalmasítani a vezetést, de a helyi önkormányzat keretében és annak a részeként, azzal összehangolva. Másik vitatéma. Szükség van-e a megyei tanács testületére? A koncepció abból indul ki, hogy feltételez egy nemleges választ. Mivel indokolja? Semmivel. Más alternatívát se vesz számításba. Szeretném ismételten hangsúlyozni, így is elképzelhető a dolog, de tisztázni kell a központi, a regionális szervek és a helyi önkormányzatok feladatait. Itt csak egy felületes feltételezés van és amikor valódi problémákkal szembekerülnek, kapkodás tapasztalható. Állami feladatokat adnának az önkéntes érdekképviseleti szerveknek, bevonnák az adóügyi hivatalt is az önkormányzatok irányításába, tovább már nem is sorolom. Megyei testületet valóban nem az eszközök átcsoportosítására kell létrehozni. Annak a vizsgálata dönti el a szükségességét, hogyan tudjuk megoldani a térségi infrastruktúra fejlesztését, a középfokú ellátást, annak az intézményrendszerét, az elmaradott vidékek felzárkóztatását, és ha lesz megyei tanácstestület, — mert ez is egy alternatíva ma még szerintem, — akkor az a maihoz képest jobban kell, hogy tudja képviselni a helyi önkormányzatok érdekeit. Tiszteit Képviselőtársaim! A szakemberek véleménye nagyon megosztott a kormány azon céljával kapcsolatban, hogy az új tanácsi gazdálkodás már 1991. január l-jével kerüljön bevezetésre, de az elveit a lehetőségek szerint az 1990-es esztendőben is érvényesíteni kell. Miért idegesek a szakemberek? Azért, mert ha ezt a célt végre akarjuk hajtani, akkor a munkát a mostanihoz képest sokkal ütemesebben kell végezni. A mi bizottságunk álláspontja az, hogy az ügy fontossága indokolja a kormány álláspontját, az erőfeszítések fokozását. Mi továbbra is figyelemmel kísérjük és segítjük a korszerűsítést; e célból ideiglenes munkacsoportot hoztunk létre bizottságunk képviselőtagjaiból és szakemberekből. Kérjük a kormány munkatársait, hogy folyamatosan tájékoztassanak bennünket és igényeljék segítségünket. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Hámori Csaba országos listán megválasztott képviselőtársunk következik felszólalásra. HÁMORI CSABA: Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztésből kiderül, hogy a változások fő iránya, miszerint az állam közvetlen szerepét radikálisan csökkenteni kell a vállalkozási szférában, tehát a beruházásokban, támogatásokban, a jövedelem újra elosztásában. A másik fő irány, hogy a helyi önkormányzatok egyensúlyképező szerepét növeljük, — én erről szeretnék részletesebben szólni. Századunk olyan nagy gondolkodói, mint Bibó István, Erdei Ferenc, Lukács György, úgy vélték, hogy az állam és az állampolgárok viszonyában az önkormányzatok lehetnek a demokrácia tartópillérei. Valóban, az önkormányzatok a magyar társadalomfejlődés természetes, ámde csökevényes elemeit képezik. Egy évszázaddal ezelőtt a kiegyezést követő gazdasági, társadalmi fellendülésben a városok, községek önkormányzati tulajdon feletti rendelkezési jogokat kaptak. Oktatási, egészségügyi intézmények működtettek közüzemeket, vállalatokat alapítottak, vállalkozásokban vettek részt. Ilyen részvénytársasági formát idézve nemrégiben még használt BSZKÁRT elnevezés, vagy a máig fennmaradt Közért név is. Vidéken az úgynevezett közbirtokossági társulások testesítették meg a közösségi tulajdont. A legelők, nádasok, erdők haszna a községi bevételt gyarapították. A malmok, vágóhidak, jégvermek önkormányzati tulajdonformája segítette az élelmiszerellátást. E fejlődés lendülete 1950-ben megtört, amikor is egy minisztertanácsi rendelet megszüntette az állami és közületi tulajdon kettőségét és kimondta, hogy a közületi ingatlanok az állam tulajdonában állnak. A tanácsok ma is korlátozott tulajdonosi jogosítványnyal rendelkeznek, gyakorlatilag a vagyontárgyak kezelői csupán. Az ebből keletkező ellentmondásokat az önkormányzati tulajdon újbóli elismerésével lehetne feloldani. Az önkormányzatok politikai és gazdasági