Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-52

4361 Az Országgyűlés 52. ülése, 1989. június 27-én, kedden 4362 mára jelenlegi költségvetési mérlegek szerkezete, felépítése — bármilyen nagyságrendű adathalmazzal és magyarázattal is látott el bennünket a Pénzügyminisztérium — nem adott lehetőséget kétséget kizáró megállapításokra. Hiányérzetünk volt, kérdéseket tettünk fel, nyugalomra intő, vagy kioktató válaszokat kaptunk. Akár a költségvetési javaslatok, akár a végrehajtási beszámolók esetén mindig azzal a tudattal adtuk szavazatunkat, hogy vannak feszültségek, de a költségvetés reális. Az elmúlt év kivétel volt. Az 1989. évi költségvetési tervjavaslat olyannyira megalapozatlannak tűnt, hogy csak második olvasatban lényeges változtatás után volt elfogadható. A terv- és költségvetési bizottság igen nagy várakozással tekintett az államháztartás reformjának munkálataira. E várakozásaink különösen azután nőttek, miután a folyamatban levő munkálatokról tájékoztatást kaptunk, és úgy véltük a reformon munkálkodók jó irányba haladnak. Ma, amikor az államháztartási reform koncepciójáról szóló előterjesztést kézhezkaptuk és bizottsági vitáján is túl vagyunk, hiányérzetünk van. Kevésbé az államháztartás átfogó reformjáról szóló koncepciót, inkább a költségvetésre vonatkozó elgondolásokat kaptuk. Az előterjesztésben szereplő változatok egységes koncepciónak kevéssé fogadhatók el, nem ismerhető fel benne a kormány állásfoglalása, több kérdésben bizonytalanság, vagy nem kellően értékelhető választási lehetőséget kínál. A terv- és költségvetési bizottság a reform fő törekvéseivel egyetértve, az előterjesztés tartalmi törekvését értékelve, inkább a határozati javaslattal, különösen annak azon kitételével, hogy azt a további munka alapjául elfogadja, értett egyet, mint magával az előterjesztéssel. A mai alkalommal, amikor az államháztartási reform koncepcióját tárgyaljuk, főként a javaslatoknak van helye. Képviselőtársaimon kívül szakértők, társadalmi, politikai szervezetek is megtették észrevételeiket. Úgy vélem továbbra is szükség van arra, hogy további javaslatok szülessenek, hogy a törvénytervezet valóban reformértékűvé váljon. Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartási reform kérdéseinek megtárgyalását, észrevételeink ellenére is, szükségesnek tartjuk azért, mert halaszthatatlannak ítéljük a pénzügyi szféra, ezen belül az államháztartás pénzügyeinek átfogó újraszabályozását. A pénzügyi tevékenységek újraszabályozása során egységes pénzügyi koncepciót kell kialakítani. Az államháztartás pénzügyeinek szabályozásával összhangban új alapokra kell helyezni a monetáris területek szabályozását, létre kell hozni az állami vagyon kezelését ellátó szervezetet, valamint az állami pénzügyek ellenőrzésére hivatott Számvevőszéket. Ezek az intézmények nemcsak elengedhetetlenek a piaci gazdálkodás kiterjesztéséhez, de ugyanígy nélkülözhetetlenek a több pólusú politikai érdeknyilvánítás kiegyensúlyozott működéséhez is. Az előterjesztésnek az állam szerepét illető megállapításainak döntő részével egyetértek. Vannak azonban olyan kitételek, ahol határozottabb állásfoglalásra van szükség. Ugy vélem a célok között ma már nem azt kell megfogalmazni, hogy a költségvetési reformnak elő kell segíteni a monetáris irányítást, hanem a költségvetés és monetáris politika egyértelmű funkcionális elhatárolását kell megvalósítani. Javaslatom szerint az államnak a monetáris irányítást még pontosabban, a jegybank autonómiáját, azaz kormányon kívüliségét kell célul kitűzni: az MNB parlamenti ellenőrzés alá helyezése nem halasztható tovább. Az előterjesztés a gazdaságpolitikai célokat és korlátokat sorolva, számos feladat megoldását és azok ellentmondásos feltételeit is felveti. Néhány ezek közül valójában nem az államháztartási reform keretében oldható meg, az idetartozó kérdések közül azonban két tételt fel kell vetni. Az előterjesztés tárgyalja az antiinflációs gazdaságpolitikát. Ennek keretében szembe kell néznünk végre azzal is, hogy a jelenlegi magyar számviteli, számbavételi gyakorlat jelentős nagyságrendben lehetővé teszi a nem realizált jövedelmek keletkezését és felhasználását. A költségvetés is adóbevételekhez jut a nem realizált jövedelmekből, amelyek jelentős mértékben inflációkeltő hatásúak. A pénz értékvédelme nemcsak a jegybank feladata, hanem a költségvetésnek is vannak tennivalói. Javaslom: a Pénzügyminisztérium kezdeményezze a magyar számviteli gyakorlat felülvizsgálatát annak érdekében is, hogy a gazdálkodó szervek csak pénzügyileg realizált jövedelmeket mutassanak ki hazai és export-tevékenységükből egyaránt. Ezek alapján adózzanak és képezhessenek forrásokat személyi jövedelmek növelésére, illetve befektetéseikre. Az előterjesztés kísérletet tesz az államháztartás reformjának körvonalazására és lényegének megfogalmazására. Ez a megfogalmazás azonban hiányos és pontatlan. Javaslom, hogy a reformkoncepcióban fogalmazódjék meg egy olyan konzisztens mérlegrendszer, amely az állam folyó és tőkejellegű bevételeinek és kiadásainak keletkezését és összefüggését, valamint azoknak az állami vagyon alakulására gyakorolt hatását egyértelműen és áttekinthetően bemutatja. Tisztázatlan a koncepcióban az Állami Fejlesztési Intézet státusa is. Ugy vélem, az egész gondolatmenetből az következik, hogy az ÁFI az államháztartás része. Ezért indokolt határozottan elkülöníteni a monetáris szférától. Elvi szempontból fontosnak tartom a reformkoncepcióban rögzíteni azt, hogy a kiadások összeállítása a mindenkori fejlesztési lehetőségek függvényében kell hogy történjék. Ellenkező esetben ugyanis képtelenség a teljesítményeket ösztönző adórendszert működtetni. Ugyancsak a fenti megközelítés a garancia ana, hogy a születőben levő pénz- és tőkepiac stabilizálódjék, és az államháztartás finanszírozási igényei ne veszélyeztessék a vállalkozói szféra pénzügyi mozgásterének bővülését. Ennek érdekében törvényileg szükséges rögzíteni a deficit finanszírozására igénybe vehető nemzeti banki és külföldi hitelek, a kibocsátható állami értékpapírok mennyiségének felső határait, a parlament által jóváhagyott kiadási főösszeghez vi-