Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-52

4355 Az Országgyűlés 52. ülése, 1989. június 27-én, kedden 4356 formfolyamat 1988-ban, az adóreform első szakaszában elkezdődött. Következő jelentős állomásai a Parlament mai első olvasatú vitája az államháztartási reform koncepciójáról, valamint az adórendszer korszerűsítésének programjáról és téziseiről. Még ebben az esztendőben további szakaszait jelentik: az új államháztartási törvény, valamint az Állami Számvevőszékről szóló törvény megalkotása. De részét képezi a kormány támogatás-leépítési programja éppúgy, mint a tanácsi gazdálkodás rendszerének, vagy a költségvetési szervek finanszírozási módszereinek tervezett megújítása, a társadalombiztosítás, benne a nyugdíjrendszer reformja, a lakásfinanszírozás és gazdálkodás átalakítása vagy a szociálpolitika reformja. Közvetlen kapcsolatban van és szervesen épít a gazdaság tulajdonviszonyainak megváltoztatására, a tulajdonreform végrehajtására, az állami tulajdon átalakulására, az önkormányzati, tanácsi tulajdon létrehozására. A lényeg, hogy az államháztartási és költségvetési reform nem tekinthető egyetlen törvényhozási aktusnak, amely egy naptári fordulónappal teljes körűen megvalósítható, hanem egy olyan reformfolyamatnak, amely egyrészt integrálja az elosztás állami feladatainak, egyes részelemeinek megújítását, másrészt fokozatosan bontakozik ki és alkalmazkodik az átfogó politikai és gazdasági reformfolyamathoz. A több mint egy éve folyó előkészítő és műhelymunkák eredményeként ma már összegezhetők azok a fő irányok és tézisek, amelyek a komplex államháztartási, költségvetési reform céljait összefoglalják, koncepcióját, tartalmát alkotják. A kormány által előterjesztett koncepció azt a célt szolgálja, hogy a Parlament megismerje a szakmai munka eddigi eredményeit, mondjon ítéletet a koncepció tartalmáról és erősítse meg a munka fő irányait. Az ülésszakot előkészítő bizottsági vitában többen fölvetették, hogy a koncepció nem számításokon, konkrét prognózisokon, hanem nagyrészt elméleti megközelítésen alapul. A népgazdasági szintű makroszámításokat elvégeztük, a prognózisokat bemutatjuk. A részletes számítások, egy-egy konkrét terület modellezése intenzíven folyik. Ezen a szerteágazó munkán sok kutatóintézetben, minisztériumokban, intézményeknél és tanácsoknál egyaránt dolgoznak. Előrehaladott stádiumban van a tanácsi és intézményi, pénzügyi és szakmai normatívák kidolgozása, a lakásfinanszírozás új konstrukciója, a nyugdíj- és szociálpolitikai reform számítási anyaga, és még folytathatnám a sort. Az 1990-es költségvetési törvényjavaslat, valamint az új államháztartási mérleg már ezekre a számításokra fog épülni. Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartási reform nemcsak a költségvetésre, hanem az úgynevezett decentralizált pénzalapokra, tehát a tanácsok gazdálkodására, a társadalombiztosításra, valamint a hitelből finanszírozott nagyberuházásokra is kiterjed. Az államháztartási reform koncepciója változó gazdaságpolitikánk számos célkitűzését tartalmazza, megkísérli azokat összehangolni és megvalósításuk leghatékonyabb eszközrendszerét megteremteni. Mindezt rendkívül szűk gazdasági mozgásszabadság mellett, egymásnak gyakorta ellentmondó követelmények egyidejű érvényesítésére törekedve, kemény korlátok között kíséreli meg realizálni. A legfontosabb ellentmondások közül néhány példát szeretnék megemlíteni. Az adósságállomány növekedésének fékezése és megállítása jövedelem-, illetve tőkekivonást igényel. Ugyanakkor a gazdaság struktúrájának átalakítása, a műszaki fejlesztés gyorsítása tőkefelhalmozást, külföldi tőkebevonást tesz szükségessé. Egyidejűleg kellene antiinflációs gazdaságpolitikát követni, ugyanakkor csökkenteni a gazdaság veszteségforrásait, az alacsony hatékonyságú termelés támogatását. Következetesen kell fellépnünk a veszteségesen gazdálkodó szervezetekkel szemben, de nem adhatjuk fel a teljes foglalkoztatottság céljait sem. Javítanunk kell az államháztartás egyensúlyát, az életszínvonal védelme és a jövő megalapozása érdekében pedig növelni kellene a költségvetés humán kiadásait, ugyanakkor a gazdaság teljesítményeinek növelése érdekében csökkenteni az adót. A példaszerűen kiragadott ellentmondások nem a vállalkozás irreális voltát, csupán nehézségeit illusztrálják. Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatnám: az államháztartási reform megköveteli és egyben alkalmat ad arra, hogy egyszer s mindenkorra szakítsunk az elmúlt évtizedek voluntarista költségvetési politikájával, ideológiai alapokon nyugvó túlköltekezésével, a gazdaság teljesítményeitől elszakított, azokat tartósan meghaladó állami kötelezettség-vállalásokkal, az egyensúlyhiányt lebecsülő szemlélettel. Fokozatosan és következetesen érvényt kell szereznünk annak az alapelvnek, hogy az állam törvények által meghatározott bevételei, adói határozzák meg egy-egy időszak állami kiadásait, és nem fordítva: a túlzott állami kötelezettségekhez igazítjuk a jövedelem-elvonást, a gazdaság és a lakosság adóterheit. Ennek az alapelvnek a másik oldala, hogy a jövőben adókat csökkenteni csak az állami kiadások csökkenése, illetve az adókedvezmények és preferenciák mérséklése esetén lehet. Ebből következik az is, hogy egy-egy területen az állam akkor növelheti kiadásait, ha más kötelezettségeinél megtakarításokat ér el, vagy a növekvő kiadások fedezetét növekvő adókkal képes megteremteni egy gazdasági növekedés bázisán. Alapkövetelménynek kell tekintenünk, hogy miközben a magyar gazdaság fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez addicionális külső forrásokra, működő tőkére van szükség, az adósságterheink menedzselése a jövőben is szükségessé teszi külföldi hitelek igénybevételét, aközben az államháztartás és a költségvetés hiányának finanszírozására külső erőforrások nem vehetők igénybe. S miután a gazdaság fejlesztéséhez, átalakításához a hazai jövedelem-tulajdonosok megtakarításaira is szükség van, elengedhetetlen az államháztartás és a költségvetés hiányának fokozatos megszűnése. Amíg ez nem sikerül, a hiány fedezetére a költségvetésnek is a pénzpiacon kell megszereznie a pénzt. Fokozott figyelmet kell fordítanunk arra a rendkí-