Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-52

4353 Az Országgyűlés 52. ülése, 1989. június 27-én, kedden 4354 vetkezmények, miközben, nem tagadom, hogy egyes elemeivel és hatásaival maga is hozzájárul a válság elhúzódásához és elmélyüléséhez. Az államháztartás jelenlegi feszültségei, diszfunkcionális hatásai lényegében a következő négy ponton ragadhatok meg. Először: 1989-ben a magyar államháztartás, amely a központi állami költségvetés bevételei és kiadásai mellett az úgynevezett decentralizált pénzalapokat, például a társadalombiztosítások és a tanácsok bevételeit és kiadásait is tartalmazza, a nemzeti jövedelem több mint 65 százalékát, a bruttó nemzeti termék közel 60 százalékát centralizálja és osztja el újra. Bár a jövedelemcentralizáció és az újraelosztás mértéke az elmúlt években lassan csökkent, még mindig rendkívül magas, a gazdaságra gyakorolt hatása sok tekintetben káros. Ez a magas jövedelemátcsoportosítás kifejezésre juttatja az állam széles körű beavatkozását a gazdaságba, a rendkívül szerteágazó állami kötelezettség-vállalásokat, a magas állami kiadásokat, az állam túlköltekezését. A jövedelemcentralizáció nagyrészt az adóprés erőteljes működtetésével valósul meg. Bár az adóterhelés is csökkent az elmúlt években, főként a 88-as adóreform és a 89-es módosítások hatására, még mindig rendkívül erőteljes. Ennek részleteire a következő napirend kapcsán még szeretnék visszatérni. Az a sajátos ellentmondás és eddig feloldhatatlan feszültség alakult ki, hogy a magyar gazdaság, ezen belül a lakosság a dinamikus fejlődéshez szükséges ösztönző erő, a szabad rendelkezésű adózás után felhasználható jövedelmek szempontjából túladóztatott, miközben az állami kötelezettségek finanszírozásához az államháztartás bevételei nem elégségesek. Az erőteljes jövedelem-újraelosztás konzervárja az elavult gazdasági struktúrát, fékezi az eredményesen gazdálkodó szervezetek növekedési-fejlődési lehetőségeit, ugyanakkor széles körű támogatásokkal és kedvezményekkel lassítja a veszteséges és alacsony hatékonyságú gazdasági tevékenységek csökkentését, fékezi a teljesítmények növelését, ellenérdekeltséget teremt a gazdálkodó szerveknél és a lakosság körében egyaránt. Másodszor: az államháztartáson és benne a költségvetésen keresztül az ország gazdasági teljesítményeihez, a termelőerők színvonalához képest erőteljes túlelosztás valósul meg. Rendkívül magas az állami kötelezettségek, az állami feladatok tömege és torz e feladatok végrehajtása mögött meghúzódó állami kiadások szerkezete. Ebben az esztendőben az államháztartás közel 20 százalékát különböző célú vállalati támogatások képezik. Ezek között domináns az alacsony hatékonyságú exporttámogatások, a fogyasztói ártámogatások, a termelő célú állami beruházások, valamint a termelői ártámogatások részaránya. Hasonlóan magas az állami rezsi költsége és részaránya is. A védelem és fegyveres erők, valamint az igazgatás és igazságszolgáltatás működtetése közel 100 milliárd forintba kerül, az államháztartás 10 százalékát emészti fel. Rendkívül magas és diszfunkcionálisan működik a társadalombiztosítás, amely 260 milliárdos költségvetésével az államháztartás több mint 27 százalékát képviseli, ugyanakkor következetlen biztosítási és nyugdíjrendszerével, torz elosztást megvalósító szociálpolitikai eszközeivel a rendkívül magas költségek ellenére növekvő feszültségek hordozója. Más oldalról közelítve: a klasszikus költségvetési feladatok, az úgynevezett humán ráfordítások erőforrásai pedig szűkösek. Kevés pénz jut oktatásra, egészségügyre, tudományra, kultúrára, sportra. E területek intézményei működési zavarokkal küzdenek, teljesítményük egyenetlen, gyakorta alacsony színvonalú. A magas állami kötelezettségek és a gazdaság teljesítményei, valamint az adósságszolgálati terhek által keményen determinált belső felhasználási lehetőségek a jelenlegi struktúrában tartósan olyan helyzetet teremtenek, amelyben az állam nem tud eleget tenni vállalt kötelezettségeinek, rövid távú döntései keresztezik hosszú távú érdekeit, a permanens szószegés állapotba kerül, tovább növelve a bizalmi válságot, a társadalmi, politikai feszültségeket. Harmadszor: az elosztható jövedelmek szűkössége és a széles körű állami kötelezettségek közötti ellentmondás tartós egyensúlyi zavarokat okoz. A deficit az állami pénzalapokban 1973 óta jelen van. 1979 óta kisebb ingadozásokkal 1987-ig rohamosan nőtt, s bár azóta lassan csökkent, külső egyensúlyi viszonyaink romlása és belső megtakarításainak szűkössége miatt egyértelműen káros, önmagában a deficit mértéke nem minősíti a gazdaság állapotát jelenlegi mértéke akár elhanyagolható is lenne, ha a finanszírozás nem csökkentené az egyébként is rendkívül szűk hitelforrásokat, vagy nem növelné nemzetközi adósságterheinket. Végül negyedszer: az államháztartás és költségvetés fő feszültségpontjaiban, ellentmondásaiban az elmúlt időszakban követett gazdaságpolitikánk ellentmondásai és hibái éppúgy tükröződnek, mint az azt végrehajtó gazdaságirányítási rendszer gyengeségei, valamint politikai és állami döntési rendszerünk hiányosságai. A gazdasági struktúra átalakítását elodázó, a veszteségforrások csökkentését meghirdető, de végre nem hajtó gazdaságirányítás, a stabilitásra, a hallgatólagos kompromisszumokra épített, erőltetett konszenzusra törekvő és azt túlelosztással megalapozó politika konzekvenciái koncentráltan jelennek meg az államháztartás és a költségvetés pozícióiban, feszültségeiben. Tisztelt Parlament! Az előzőekben felvázolt feszültségek és ellentmondások nyilvánvalóvá teszik, hogy az államháztartás és költségvetés kisebb-nagyobb korrekciói ma már nem elégségesek ahhoz, hogy az összegyűlt problémákat kezelhetővé tegyék. A jelenlegi struktúrában az államháztartás és költségvetés működésképtelen alkalmatlan feladatai teljesítésére. Ezt a keserű igazságot az 1989. évi állami költségvetés, valamint az elmúlt ülésszakon tárgyalt úgynevezett csomagterv parlamenti vitája éppúgy világossá tette, mint az előző napirend vitája. Ezért elkerülhetetlenné vált az államháztartás, a költségvetés átfogó reformja, gyökeres megújítása. Ez a re-