Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-52

4339 Az Országgyűlés 52. ülése, 1989. június 27-én, kedden 4340 Az adórendszer jövedelemátrendező hatása már érződött. A bruttó munkajövedelem növekedett, viszont a lakossági fogyasztás részaránya a GDP-n belül csökkent. Kedves Képviselőtársaim! Hozzászólásomat az 1988-as költségvetés motiválja, de mondanivalóm kötődik a kormány szeptemberre igért csomagtervéhez. Számomra elgondolkodtató volt a Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1988-as kiadásának felsorolása az évenkénti beruházások összegéről és az a hatáshiány, amely a gazdaság mozdulatlanságában, stagnálásában jelentkezik. A jelen országgyűlési ciklus alatt kerekítve 1985-ben 240 milliárd forintot, 1986-ban 260, 1987-ben 295, 1988-ban 290 milliárd forintot költöttünk beruházásra. Ez utóbbi megközelíti az 5 milliárd dollárt. Az 1988-as nemzeti jövedelem folyó áron 1152 milliárd forint, amelynek beruházásra fordított hányada 25 százalék. Ez nem kis összeg. A Világgazdaság című gazdaságpolitikai lap 1989. június 13-i száma szerint Tajvanon a folyamatban levő szerkezetátalakítás közepette ez évre a nemzeti jövedelem 20 százalékát kívánják beruházásra fordítani. A beruházások részletesebb vizsgálata azt mutatja, hogy az elmúlt időszakban magas volt a kitermelő és energia ágazat beruházási aránya. 1985. és 1988. között ez 16,8 illetve 12 százalék között változott. Rendkívül szerény volt a kibontakozást potenciálisan hosszú távra lehetővé tevő gépipari beruházási hányada, amely ebben az időszakban maximum 5,7 százalék, minimum 4,5 százalék volt. Arányában jelentősnek tűnik az infrastruktúra fejlesztésére fordított öszszeg, de tudjuk, hogy valójában a nagy elmaradottság miatt ez is kevés. A szocialista szektor beruházásain belül az építés és gépbeszerzés durván fele-fele arányú, magas az építési hányad. A vállalati beruházásoknál az arány kedvezőbb a gépi eszközök javára, 41—54. százalék. A korszerű, a technikát, technológiát fejlesztő tőkés import gépbeszerzés sajnos egy évben sem érte el a beruházás 17,5 százalékát. Kedves Képviselőtársaim! Ugy gondolom, a fenti számok bizonyítják, hogy beruházási politikánk nem segíti kellően a hosszú távú dollárexport-bővülést és a belföldi piaci érdekeket szolgáló gazdasági növekedést. A rendkívül fejletlen magyar piacra nem lehet teljesen rábízni a strukturális változások irányítását és a beruházási folyamatokat. A kormány szintjén gazdasági eszközökkel ösztönözni, támogatni kell a szerkezetváltás legfőbb célkitűzéseit. Ezt minden szerkezetváltásra törekvő gazdaságban így teszik. Nálunk is sokkal határozottabb kormányzati konjunktúra-politikának és gyakorlatnak kellene érvényesülni. Ki kell dolgozni, hogy e tekintetben konkrétan mit kell tenni. Megítélésem szerint nem tesz jót a gazdaságnak, a szerkezetváltásnak a kampányszerű, fellángoló, a gazdasági és technológiai folyamatokat figyelembe nem vevő, a minden problémát szervezeti megoldással elérni akaró átszervezési folyamatok sora. A gazdaság egységei nem tudnak egymásra épülni, hosszú távra nem tudnak kapcsolatokat kialakítani. A gazdaságban a változás mellett bizonyos stabilitásra is szükség van. Amikor végigtekintünk az elmúlt évek költségvetésein, látjuk, hogy évről évre nehezebb helyzetben vagyunk. Különösen nehéz kompromisszum volt az 1989. évi költségvetés elfogadása. A költségvetési egyensúly megtartása érdekében jelentős, megszorító intézkedéseket hoztunk és a lakosság életszínvonal romlásának megakadályozása érdekében pénzügyi átcsoportosításokat hajtottunk végre. Ennek ellenére az elfogadott költségvetés az elmúlt hetekben módosításra szorult. Részemről helyesnek tartok minden olyan racionalizáló lépést, amely az ország fizetőképességének megóvása, a gazdaság jövedelemtermelő képességének növelése, a magánkezdeményezés fokozása és az életfeltételek javítása érdekében történik. Sajnos relatíve egyre kevesebb a költségvetésen belül az elosztás szabadsága, hiszen az alapvető ellátási feladatok, mint például egészségügyi ellátás, oktatás, csorbát szenvednek. Megítélésem, hogy nélkülözhetetlen a költségvetés reformja, de ettől nem várható el, hogy minden akut problémánkat megoldja. Van egy nagyon súlyos gondunk, amely lidércként nehezedik nemzetgazdaságunkra, és ez a tőkés adósság, de legfőképpen annak egyre nyomasztóbb éves terhe. Ennek az adósságnak a nagyságáról az utóbbi egy évben már a Házban is többször hallottunk, utoljára miniszterelnökünktől, az elmúlt ülésszakokon. Viszont az adósság jellegéről, a képződés módjáról és a visszafizetés feltételeiről viszonylag kevés szó esett, erre inkább következtetni lehet. Egyes források szerint az ország adósságállománya 1970. és 1987. között 0,5 milliárd dollárról 13,7 milliárd dollárra nőtt. A tényleges forrásbevonás ebből 3,5 milliárd dollár, a többi kamat és árfolyam-veszteség. A 3,5 milliárd dolláros hitel nem a gazdaság fejlesztését szolgálta, hanem a fizetési mérleg egyensúlyát javította. A rendkívül magasra szökött kamatot az Egyesült Államok kamatpolitikája okozta és így hiteltörlesztéseinket egyre magasabb kamatú hitelekkel kellett eszközölni. Az adósságállomány további növekedésének megállapításához évi 1,3 milliárd dolláros aktívumot kellene produkálni. Ekkor még nem törlesztettük adósságainkat, csak megállítottuk az adósság további növekedését. Ebből is látható, hogy az 1988. évi 500 millió dolláros aktívum nem volt elég az adósságállomány megállításához. Ugyanakkor egy ilyen mértékű aktívum elérése hallatlan erőfeszítéseket igényel. Tehát az 1970-es években felvett hitelek, majd a rendkívül kedvezőtlen hitelkamat-feltételek, az időben meg nem tett belső gazdaságátalakító intézkedések vezettek a jelenlegi, nehezen kezelhető adósságállományhoz. A felvázolt helyzetből látható, hogy a magyar gazdaság előtt az elkövetkező években óriási feladatok állnak. A költségvetés tárgyalásánál, a csomagtervek vitájánál sokszor felmerül a kérdés: a képviselők miért