Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-51
4283 Az Országgyűlés 51. ülése, 1989. június 2-án, pénteken 4284 magyar kormányét! Abból a magyar kormányból többen itt ülnek az első U-alakú sorban. (Taps.) Tisztázandónak tartom azt is, hogy az országgyűlésben a hazáért felszólalók kapjanak szót, és ne innét hazafelé folytassunk kortesbeszédeket. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Én az elénk terjesztett határozatot ma reggel kaptam meg. Mindebből adódóan korrektül áttanulmányozni az összes velejáró döntésmechanizmust nem tudtam. De annyit tudok, hogy az első pontban idézzem:, ,1988. október 7-i határozat első pontja alól ne adjon felmentést a kormánynak, mindaddig, amig véglegesen el nem dől, hogy felfüggesztésről, vagy leállításról határoz-e majd az Országgyűlés." Mindebből adódóan az országgyűlési határozattervezetet én elfogadásra nem javaslom, és javaslom az Országgyűlésnek, hogy a határozathozatalnál tartózkodjon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Balogh László képviselőtársunk Békés megyéből kétperces hozzászólást kér, ugye? BALOGH LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Két percet akartam kérni, de egy fog belőle lenni, mivel az előttem felszólaló képviselő elvtárs gondolataimat elmondta. Én a kormányban bízom, és a kormány elnökének a beszámolóját elfogadom. Bízunk abban, hogy a kormány meg fogja vizsgálni őszintén, és a leggazdaságosabb javaslatokat terjeszti az országgyűlés elébe. Nem értek egyet a Kőrös képviselőtársam és Südi Bertalan képviselőtársam javaslatával, hogy már előre közvetlenül lemondásra javaslatokat tesz. Inkább bizalomra van most szükség. Én azt javaslom, hogy ilyen nehéz helyzetben a kormánynak és Maróthy miniszter elvtársnak — mivel ő örökölte ezt a beruházást — bizalmat adjunk, hogy a bizalom mellett legőszintébben tudják majd kivizsgálni, hogy melyik jobb a népgazdaságnak és az országnak. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Dr Berdár Béla képviselőtársunk kér szót. Kérem álljon fel, hogy meglássák, hová kell a mikrofon BERDÁR BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! Egy percet kérek összesen. Azt hiszem, tisztázni kell, hogy ma nem a vízlépcső jövőjéről kell dönteni, hanem a kormány javaslatáról. Ázt javaslom, hogy a kormánynak ezt a tervezetét a ház fogadja el. Adjon lehetőséget arra, hogy egy új helyzetben új információk alapján később egy reális döntés szülessen. Ezért javaslom azt, hogy akjunk felmentést az 1. pont alól a kormánynak. Hogy pontosan miről van benne szó, ha valaki nem tudná, szabad legyen felolvasnom. Első pont: ,,A vízlépcsőrendszert az eredeti koncepciónak megfelelően, a nagymarosi Vízlépcsővel együtt, csúcsra járathatóan kell megépíteni." Ennek folytatásáról kér a kormány felmentést. Tehát ezt támogatom. Még egy gondolat: többször szóba került, hogy joga van-e a kormánynak vagy joga volt-e a kormánynak a parlament nélkül felfüggeszteni ezt a beruházást. Én azt hiszem, hogy a parlament annak idején csak arról döntött, amit előbb felolvastam, hogy ezt fel kell építeni. Hogy ezt minden nap kell építeni, vagy lehet egy kis szünet is, arról a parlament nem döntött. (Taps.) Azt hiszem, hogy a kormány, amikor felfüggesztette az építkezést, nem szegte meg a parlament döntését, Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt tovább mennénk a vitában, — Berdár képviselő ugyan felolvasta, mégis úgy tűnik, több képviselőtársam előtt nem egészen világos, — megerősítésként még egyszer felolvasom, mit jelent a határozat első pontja. Mi hoztuk a határozatot, hogy a „vízlépcső-rendszert az eredeti koncepciónak megfelelően, a nagymarosi vízlépcsővel együtt, csúcsra járathatóan kell megépíteni. Teljes megvalósítása nélkül... stb., stb., stb. Ez alól kér felmentést a kormány. Peják Emil képviselőtársunk kér szót. PEJÁK EMIL: Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem többről van szó mint Bős—Nagymarosról. A kormányzat és a parlament közötti bizalomról. Én bevallom, nem tagadom, a kormány iránti teljes bizalomból szavaztunk annak idején Bős—Nagymaros kapcsán. A kormány érvei alapján. És nagyon sokan képviselőtársaim közül. Hogy a bizalom nagy jelentőségű, azt a költségvetési vitánk mutatta, ahol a kormány ugyancsak bizalmat kért, és mi ezt is biankócsekken mellékeltük, javaslom, hogy a kormány fontolja ezt meg. Támogatom a beterjesztett javaslatot. Körültekintően meg kell vizsgálni mindent és döntésre ideterjeszteni. De a kormány minden ügyben a döntéselőkészítést tegye megalapozottabbá. Mert kérem szépen, az erdészet témája is hasonló volt, BősNagymaros ilyen szempontból jó lecke volt, kiderült, még velünk senki sem egyezetett. Mi pedig rémülten néztük ezt. A másik: amikor mi őszinte bizalommal támogattuk a kormányt, egyik miniszterelnök-helyettes a közgáz egyetemen azt mondja, hogy lehet, hog ő másként csinálta volna. Eltelik néhány hónap, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes a kormány nevében és megbízásából a munkálatok gyorsítását célzó jegyzőkönyvet ír alá Csehszlovákiában a magyar kormány kérésére. Hogy van ez úgy, hogy legyen teljesebb ez a kép. Egy rossz előterjesztés nagyon jó arra, hogy megossza a parlamentet, megossza népünket, és képviselőtársainkat nagyon lehetetlen helyzetbe hozza. Ezért nagyon kérem a kormányt — bennem megvan a szándék —, hogy a bizalmi viszonyt erősítsük mert úgy tűnik nekem most már több kérdés kapcsán, hogy ez bizony vékony jégen van. Egyébként teljes mértékben támogatom azt, amit miniszterelnökünk felvezetőként mondott, és azt is, hogy körültenkintően vizsgálják meg, és a nemzet érdekében való döntést terjesszenek ide elő, és felelősen döntsünk ebben a kérdésben. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Dr. Maróthy László miniszter úr kér szót. Mikrofont is kérek. Dr. MARÓTHY LÁSZLÓ: Tisztelt Parlament! Nem terveztem hozzászólni. Miután megszólítattam, ezért teszem, mert nem tartozok a lapító fajta közé. A kormány ülésén a most beterjesztett elképzelés kialakításában részt vettem. A 7 órás vitának a rám eső ré-