Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-50

4161 Az Országgyűlés 50. ülése, 1989. június l-jén, csütörtökön 4162 Az állami költségvetés összeállításának előkészítését, majd parlamenti vitáját és jóváhagyását évek óta az alig változó nemzeti jövedelem újraelosztásáért folytatott kemény harc és alkudozás jellemzi. A stagnáló gazdasági teljesítmények és a növekvő elosztási igények közöti feszültség az 1989. évi költségvetés összeállításakor sem csökkent. Az államháztartás és benne a költségvetés összegyűjti és kíméletlenül felszínre hozza a gazdaságban és a társadalomban meglévő feszültségeket, ellentmondásokat. Évek óta tudjuk, hogy az állam többet költ annál, mint amennyit a gazdaságban létrehozott jövedelmek megengednének. Azt is tudjuk, hogy ezt az ellentmondást csak a gazdaság teljesítményeinek növelésével, illetve az állam kiadásainak csökkentésével lehet feloldani. Ám a gazdaságban rejlő valódi teljesítményekmég mindig nem valósulnak meg, az irány ítás, benne az ösztönzés és az érdekeltség, valamint a piaci viszonyok és a gazdasági kényszer együttes hatására még mindig nem következett be fordulat a teljesítményekben, ugyankkor a kiadások csökkentésére irányuló kormányzati erőfeszítések csak szerény eredményeket hoztak. A növekvő munkanélküliségtől, az elszabaduló inflációtól, az éleződő szociális és társadalmi feszültségektől való nem alaptalan félelem, valamint az esetenkénti és helyenként ésszerűtlen költségvetési gazdálkodás elleni következetlen fellépés az állami kiadások csökkentése terén is csak részeredményekhez vezetett. Az államháztartás területén kialakult egy háromágú csapda, amelynek szorításában évről évre kompromisszumos döntések és ennek nyomán többnyire ingatag alapokon nyugvó költségvetések születtek. így volt ez az 1989-es költségvetés összeállításakor is. E szorító csapdabilincsei a következők: a költségvetés jövedelmei a gazdaság és a lakosság adóterheinek növelésével nem emelhetők. Ellenkezőleg érdekünkben áll az adóterhek fokozatos csökkentése, az eredményesen gazdálkodó szervezetek nagyobb ösztönzése, fejlődési esélyeinek növelése. A cél az, hogy többen kevesebb adót fizessenek ahelyett, hogy keveseket nagy adóterhek sújtsanak. Az évtizedek óta kialakult és megkövesedett intézményi struktúrák, a jóléti kiadások szerény színvonala, a kielégítetlen társadalmi igények és a támogatások radikális leépítése nyomán átmenetileg fellépő feszültségek, mint amilyen a veszteséges vállalatok felszámolása, a nagyobb mértékű munkaerőátcsoportosítás, az átmenetileg elkerülhetetlen áremelkedések és az állam működési költségeinek csökkentése, nos e terhek vállalásánakhiánya, elodázása eddig lehetetlenné tette a kiadások csökkentését. S végül, de nem utolsósorban a költségvetés hiányának csökkentésére irányuló erőfeszítéseket széleskörű elutasítás kísérte, amely e szándékot öncélúnak, nem egyszer fiskális terrornak,pénzügyi vagy költségvetési diktatúrának minősítette. Es itt egy pillanatra szeretnék megállni. Kérem Önöket, engedjék meg és ne vegyék rossz néven, hogy egy nagyon keserű megjegyzést tegyek, messze nem vádoló szándékkal, csupán a tárgyilagos megítélést elősegítendő. Nem lehet egyfelől az állami költségvetést és a Pénzügyminisztériumot minden lehetséges fórumon, így a Parlament vitáiban is hovatovább az első számú közellenségként, a gazdaságot rombadöntő, népnyúzó instrumentumként megbélyegezni, másfelől általános adócsökkentést, növekvő preferenciákat, új támogatási formákat és nagyobb részesedést követelni a nemzeti jövedelemből jószerével a gazdaság és a társadalom minden területén. Nem lehet egyszerre eredményesen küzdeni a növekvő infláció ellen, ugyanakkor teljesítménnyel alá nem támasztott jövedelmeket pumpáim a gazdaságba, akár az államról, akár a vállalatokról legyen is szó. Stagnáló jövedelmek mellett erre a bűvészmutatványra egyetlen költségvetés vagy pénzügyminisztérium sem lehet képes. Pedig most erre lenne szükség. Hiszen a költségvetés elmúlt másfél évtizedében felhalmozódott és már a hatalmas államadóssággá duzzadt hiánya, miként erre Németh Miklós elvtárs is felhívta a figyelmet, döntő mértékben járult hozzá az ország eladósodásához, s napjainkban már egyik eleme és okozója a rendkívül kiélezett egyensúlyi válságnak, hozzájárult a gazdasági összeomlással fenyegető veszély kialakulásához. Mindezek miatt az évek óta kompromis szumokat hordozó költségvetések rendre nem támasztották alá a jövedelemtermelés és elosztás oldaláról a népgazdasági terv optimista célkitűzéseit, többnyire irreálisan feszített előirányzatokat tartalmaztak, azaz túlbecsült bevételi tervekés alábecsült kiadási tételek egyenlegeként állítottak elő még elfogadható, finanszírozható deficitet. A magyar gazdaságra évek óta jellemző és 1989 első négy hónapjában is tettenérhető teljesítményhiány káros következményei jól lemérhetők az államháztartás állapotán. Ez jellemzi az 1989-es költségvetést is, három tényezővel súlyosbítva. Az egyik: az elmúlt évekénél is nagyobb bizonytalanság a gazdasági folyamatokban. A növekvő bizonytalanság törvényszerűen következett be, hiszen az adóreform 88-as és 89-es lépései gyökeresen megváltoztatták a gazdaság szereplőinek jövedelmi viszonyait, a tervezettnél lényegesen jobb helyzetbe hozták a vállalati és szövetkezeti szférát, egyidejűleg rontották a költségvetés és a lakosság jövedelem-pozícióit. Ez akkor is fontos tényező, ha igaz, hogy a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó tervezett előirányzatai túlteljesültek az elmúlt esztendőben. Növekvő differenciálódás mellett 1988-ban 30 milliárd forinttal több nettó jövedelem maradt a vállalatoknál és szövetkezeteknél, mint az adóreform előtti, 87-es esztendőben. Ennek alapos elemzésére az 1988. évi költségvetési zárszámadás keretében a következő, június végi parlamenti ülésszakon kerül sor, ezért most a részletekre nem térnék ki. Fokozta abizonytalanságot, növelte a kockázatot apiaci viszonyok erősítéséhez, a gazdaság fellendítéséhez nélkülözhetetlen liberalizáló gazdaságirányítási gyakorlat is. Az importliberalizálás és a bérgazdálkodás szabadabb gyakorlata mindkét területen a tervezettnél nagyobb mértékben növelte az év első négy hónapjában az erőforrások felhasználását. Mindezek miatt bizonytalan volt a tervezés időszakában az árprognózis is. Az 5—7 százalékos nominálbér-növekedés helyett 12—13 százalék, a 12—15 százalékos fogyasztói árszintnövekedés helyett 15—16 százalék várható az év végéig. Ezek az eltérések kivétel nélkül nagyobb mértékben növelik a költségvetés kiadásait, mint amilyen mértékben hozzájárulnak a bevételek emelkedéséhez.